SOMMELIER bajnokságot rendezett a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. 2012. szeptember 30. és október 1. között a Szigetközben, a Dunakiliti Diamant Hotelben. Ez volt első profi Közép-Európai Sommelier Bajnokságot. A kétnapos versenyen hat ország, Magyarország, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Románia (2 csapattal) és Szlovákia hét csapata, összesen tizennégy különböző munkahelyen dolgozó sommelier-je vett részt.

Az elődöntőben tett tanulságos megmérettetés után a három legtöbb pontot elért versenyző, Románia, Lengyelország és a Cseh Köztársaság képviseletében jutott tovább a döntőbe.

I. Iulia Scavo, Romáia

Az elődöntőben elért pontok, sorrendek a döntőben törlődtek, így minden versenyző egyenlő eséllyel indult. A Bajnokságot Ilulia Scavo női sommelier nyerte óriási szakmai fölénnyel, Románia képviseletében és a verseny győzteseként elnyerte és viselheti a „Közép-Európa Sommelier Bajnoka 2012” címet.

A második helyezett Pawel Bialeczli lett Lengyelországból, míg a harmadik helyet JakubPtibyl szerezte meg a Cseh Köztársaság képviseletében.

Az első három helyezett magas szakmai tudását és rátermettségét többéves külföldi éttermi gyakorlattal alapozta meg. Hazánkat Varga Norbert és Takács Alexandrosz képviselték.

A díjakat és különdíjakat Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere, Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke, egyben a nemzetközi zsűri elnöke, és a Friss Víz különdíját Leitner László ügyvezető igazgató adta át. A bajnokság ideje alatti kötetlen szakmai megbeszéléseken a résztvevő delegációk vezetői reményüket fejezték ki, hogy a sommelier szakma közép-európai presztízsét növelve ezentúl minden évben, de legalább kétévente megrendezik a profi Közép-Európai Sommelier Bajnokságot, új hagyományt indítva útjára. A kétnapos verseny elsődleges célja a közép-európai országok sommelier-jeinek szakmai tapasztalatcseréje, és főként nemzetközi versenyzési rutinjának fejlesztése volt egy rangos bajnokság keretei között.

Első Profi Közép-Európai Sommelier Bajnokság, 2012

A versenyen és a kísérő rendezvényeken húsznál is több magyar borászat legszebb boraival és pezsgőivel ismerkedhettek meg a külföldi versenyzők és az érdeklődő közönség, és egyesborászokkal személyes találkozásra is lehetőség nyílt.A kétfordulós verseny hivatalos nyelve az angol volt.Az elődöntőt követő Gálavacsora menüsorát a Magyar Sommelier Szövetség tagjai mintegyharminc órás egyeztetés és próbakóstolás után véglegesítették a dunakiliti Diamant hotel kételkötelezett séfjével. Ezúttal rendhagyóan a borokhoz társították az ételeket és nem fordítva.A Gálavacsorán a kimondottan magyar, illetve kárpát-medencei szőlőfajtákból készült borok kerültek bemutatásra hagyományos, de egyben újrafogalmazott magyar ételekkel párosítva.A szervezők még arra is odafigyeltek, hogy az elődöntőt és a döntőt megelőző ételek neutrális ízvilágot képviseljenek, kerülve a túlzott fűszerezést, hogy az nehogy kedvezőtlenül befolyásolja a versenyzők ízérzékelési képességét a Bajnokság során.A döntőt megelőzően a külföldi és magyar résztvevők megtekintették a Pannonhalmi Apátságot, majd annak pincéjében apátsági borokat kóstolhattak.Az izgalom fokozása érdekében az elődöntő eredményének kihirdetésére csak közvetlenül a döntő előtti percekben került sor.

A három gyöztes

A közönség számára is nyilvános döntőben a versenyen szereplő borokat és párlatokat a zárt„titokszobában” őrzött több tucat tételből a versenybírák közvetlenül az egyes versenyfordulók előtt választották ki, így biztosítva a versenyzők esélyegyenlőségét és a teljes titoktartást. A döntőn résztvevő három versenyzőre több feladat megoldása várt: egy erre a célra berendezett éttermi térben pezsgőt kínáltak, majd vörösbort dekantáltak a vendégeknek egy szakmailag elvárt protokoll szerint. Ezután egy adott ételsorhoz komplett italsort kínáltak kávéval és szivarral kiegészítve.

Iulia Scavo, Romania

A legnehezebb feladatnak az elsősorban közép-európai borokból álló hibás borlap kijavítása bizonyult, a borlapon ugyanis többek között a pincészet, a termőhely, vagy az évjárat megnevezését kellett korrigálni. Ezt követően a versenyzők három borról adtak részletes leírást a szőlőfajta, évjárat és termőhely megnevezésével, továbbá 5 párlatot kell felismerniük illat- és ízjegyeik alapján egy, a párlat színét elfedő, fekete pohárból. Minden feladat megoldása megadott időkereten belül történt. A Bajnokság leglátványosabb pontjának a közös „meglepetés” feladat bizonyult, melynek során a versenyzőknek egy „magnum” (azaz másfél literes) pezsgős palackból kellett 13 poharat teletölteniük visszalépés nélkül oly módon, hogy minden pohárba ugyanakkora mennyiség jusson, és egyben a palack is teljesen kiürüljön.

(A sajtóanyag alapján összeállította: Csíki Sándor♣)