A MAGYAR VENDÉGLÁTÓK Ipartestülete (MVI) mélyen elkötelezett a tagjai, s tágabban, a vendéglátás érdekeinek védelmében, s a társszervezetekkel való szoros és baráti együttműködésben. Az MVI, a Hungexpo-val közösen, ennek jegyében, s ehhez illeszkedően rendezi meg szakmai konferenciáját 2012. október 17-én, szerdán, 10:30-tól kezdődően, a HOVENTA 25-ös pavilonjában. A két részből álló konferenciabeszélgetés programja:

I. A HATÓSÁG, MINT MUMUS?

  • Vita a hatósági ellenőrzésekről és azok túlkapásairól a vendéglátóiparban (10:30-12:30).

A hazai hatóságok és hivatalok képviseletében meghívott vendégek:

  • Suller György Attila őrnagy, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Sajtó és Kommunikációs Főosztály
  • Liczmayer Szilvia Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője
  • Zoltai Anna Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
  • Dr. Szabó Enikő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tiszti főorvosi Hivatal
  • Medvedovszkyné dr. Mikula Gabriella igazgatóBudapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve
  • Selmeczi Zsuzsanna Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal (felkérés alatt)
  • Belügyminisztérium, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (felkérés alatt)

II. A VENDÉGLÁTÁS JÖVŐKÉPE

  • Víziók a hazai vendéglátás jövőjéről (14:00-16:00)

A magyar vendéglátás szereplői számos szervezetbe tömörülve védik érdekeiket és fogalmazzák meg jövőképüket. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) kezdeményezésére a beszélgetéssel kivételes lehetőség teremtődik a vendéglátás jövőjének sokszínű és sok szempontú megfogalmazására, az eszmecserére. A vendéglátás jövőjéről, saját szervezetükről is beszélnek a következő szervezetek képviselői

  • 1.      Magyar Vendéglátók Ipartestülete,
  • 2.      Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége,
  • 3.      Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete,
  • 4.      Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség,
  • 5.      Magyar Gasztronómiai Egyesület,
  • 6.      Magyar Éttermi Szövetség,
  • 7.      Turisztikai Managerek Szövetsége,
  • 8.      Magyar Szállodaszövetség Éttermi Tagozata és
  • 9.      Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége

A konferencia moderátora, Ipacs Tamás (Trade Magazin) a jövőkép felvázolásán túl a szakmai oktatás, egészséges életmód, táplálkozás, a helyi termelők támogatása, s más aktuális témákról is kérdezi a résztvevőket.

Felkért vendég: Szatmáry Kristóf, államtitkár

A Konferencián való részvételhez regisztrációs linket az MVI Titkárságán lehet igényelni. Lehetőség van kérdésjavaslatok beküldésére, amelyeket a hatóságok képviselői felé intézhetnek a fórumon. Kérdéseiket kérjük, hogy legkésőbb 2012. október 10-ig juttassák el az info@mvi.hu e-mail címre!

Csíki Sándor♣