RECEPTVERSENY – egészséges ételek fogyni vágyóknak

RECEPTVERSENYT HIRDET a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) és a Kor Kontroll Társaság. A magyar lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, s tízből hat ember esetében foglalkozni kell az elhízással, illetve annak következményeivel. Eközben az is tény, hogy az elmúlt 5 esztendőben nem fogyott, hanem tovább hízott a magyar lakosság. A felnőttkori elhízás súlyos probléma, azonban a gyermekkori elhízás ennél is aggasztóbb és veszélyesebb.

(tovább…)

BORFESZTIVÁL A BUDAI VÁRBAN 2012 – összefoglalás, fotók

VÉGET ÉRT A BORFESZTIVÁL a Budai Várban 2012., és ismét csak jól sikerült, legalábbis azokon a napokon, amelyeket ott töltöttem, jó volt. A záró sajtóközlemény szerint is: „Lehetett volna kegyesebb is az időjárás, de így is elégedettek volt mindenki, borászok és borkedvelők egyaránt. Az öt napon át tartó borkiállítás és vásáron nagy volt az

(tovább…)

GÉNMÓDOSÍTOTT – életveszélyes kukorica (GMO)? (visszavonták)

ÉLETVESZÉLYES GÉNMÓDOSÍTOTT kukorica? Titokban végzett francia kísérletek eredményei szerint, a génmódosított (GM) kukorica rákot okoz! Genetikai rulett rulett címmel éppen szeptember 18-án írtam, s a véletlenek furcsa játéka folytán, egy nappal később, szeptember 19-én a Food and Chemical Toxicology online oldalán, a francia University of Caen Biológiai Intézetének kutatói számolnak be etetési kísérletük eredményeiről. Ez az új, és minden bizonnyal milliárdos érdekeket sértő eredmény azokhoz a korábbi állatkísérletekhez csatlakozik, amelyekben a génmódosított élelmiszerek toxikus és allergén tulajdonságai már eddig is kiderülhettek.

(tovább…)

AMBRUS LAJOS: Paget János (a legmagyarabb angol)

FÉRFIÚ – akiről Széchenyi István 1839-es naplójában azt jegyzi fel lelkes csatakiáltással: „Paget, ki most érkezett, elhozta nekem a könyvét benne a portrémmal!”. A jeles látogatóról leginkább azt tudjuk, hogy emlegetett könyvét, amelyet angol utazóként vagy másfél év itteni tartózkodás után írt meg, fő munkájaként tartjuk számon – korának messze legjobb angol nyelvű műve ként Magyarországról és Erdélyről (Hungary and Transylvania with remarks and their condition social political and economical, London 1839).

A megjelenéskor éppen harminckét éves angol úr, John Paget esquire (lovag) különleges sorsú és élettörténetű alak volt.

(tovább…)

FOKHAGYMA ÍZŰ – jégkrém receptek

HESTON BLUMENTHAL étterme, a The Fat Duck étlapján is szerepelt korai sikereinek egyik főszereplője a „Nitro-scrambled egg and bacon ice cream (2006)”. A bacon ízű jégkrém hajdan felkavarta a gasztronómia és újdonságok iránt érdeklődő közönséget, pedig az ötlet nem is annyira volt elvetemült, mint elsőre látszott. Hogy mennyire nem az, azt a bálna és nyers lúhús ízű japán jégkrémek, de a fokhagyma ízű jégkrém esete is szépen mutatja.

(tovább…)