ÉLETVESZÉLYES GÉNMÓDOSÍTOTT kukorica? Titokban végzett francia kísérletek eredményei szerint, a génmódosított (GM) kukorica rákot okoz! Genetikai rulett rulett címmel éppen szeptember 18-án írtam, s a véletlenek furcsa játéka folytán, egy nappal később, szeptember 19-én a Food and Chemical Toxicology online oldalán, a francia University of Caen Biológiai Intézetének kutatói számolnak be etetési kísérletük eredményeiről. Ez az új, és minden bizonnyal milliárdos érdekeket sértő eredmény azokhoz a korábbi állatkísérletekhez csatlakozik, amelyekben a génmódosított élelmiszerek toxikus és allergén tulajdonságai már eddig is kiderülhettek.

A Food and Chemical Toxicology által publikált etetési kísérletről 19-én a Le Nouvelle Observateur, a Reuters és mások is beszámoltak. Szeptember 20-án az MTI is kiadott egy rövid hírt, nagyjából annyira hosszút, mint amikor valamely celeb mellplasztikájáról esik szó, pedig, ha ez a hír nem kelti fel a figyelmet, akkor már semmi, miközben értem én, hogy itt a krach, minek az emberek agyát további gondokkal nyomorítani.

A génmódosított kukorica illusztrációja

Szigorú titoktartás

A franciákat az elmúlt években meglehetősen sokat kritizálták, ráadásul még az EU részéről is, mert korlátozta a (Monsanto) GMO kukorica termesztését Franciaországban. Majdnem pontosan egy esztendeje már arról volt szó, hogy a franciáknak újra kell gondolniuk a GMO-tilalmat, mivel az Európai Bíróság szerint Franciaország 2008-ban nem a megfelelő jogszabályra hivatkozva tiltotta be a kukoricamoly ellenálló kukorica (MON 810) termesztését.” A MON 810 egyébként egy „Bt” kukorica, ahol a ‘Bt’ a nyolcvanas évek biotechnológiájának felfedezettje, a Bacillus thuringiensis kezdőbetűiből általánosan alkalmazott elnevezés a rovarölő hatású, a természetben előforduló talajlakótól származó fehérjék leírására.

  • Nos, mint láthatjuk, az USA és Európa közti kapcsolatoknak ezen a síkján is történnek dolgok a nagyvilágban, és ehhez akár még azt is hozzávehetjük, amit a Bill Gates Alapítvány és a Monsanto közti üzletről Bill Gates és a narancssárga rizs címmel írtam. Amúgy, 2007-ben Barack Obama megígérte, hogy a megválasztása esetén azonnal elrendeli a GM jelzés kötelezővé tételét, hogy a fogyasztók választhassanak. Ez a mai napig nem történt meg, s talán nem is annyira véletlenül, már csak azért sem, mert a Monsanto évente több millió dollárt költ a szövetségi kormányban lobbira.

A francia etetési kísérletek olyannyira kényes területet érintenek, hogy mindvégig szigorú titoktartás mellett folytak. A kutatók e-mail üzeneteit titkosították, telefonon nem beszélhettek és a kísérletnek is megtévesztő nevet adtak. Mindezt a (joggal feltételezett) szabotázs akciók megelőzése érdekében tették. Ne feledjük, milliárdos, az egész világra kiterjedő üzlet, „Nagy Buli” ez, nagyobb, mint a botrányos H1N1 vakcina biznisz. A „Nagy Buli” lényege, hogy adott génmódosított növény vetőmagjához csak egy meghatározott gyomirtószer tartozik, s ráadásul mindkettőt ugyanaz a cég, jelen esetben a Monsanto, szállítja. Ha pedig elkezdődik a terület adott gyomirtószerrel való kezelése, akkor a vevő már nem nagyon tud mást tenni, mint, hogy marad a szállítónál, növénynél és gyomirtónál. A növény és a növényvédőszer így alkot rendszert. Jó elképzelés, de egyre több bizonyíték utal rá, hogy katasztrofális eredményekkel jár.

Génmódosított növényeket termelő országok 2011-ben, a területtel és növényfajtákkal

A titkos kísérlet eredményei

A kutatók a szokásos 90 nap helyett, egy hosszúnak számító etetési kísérletben, két esztendőn át vizsgálták patkányokon az amerikai Monsanto Roundup elnevezésű gyomirtójára toleráns genetikailag módosított kukorica egészségi kockázatait. A kísérletben szereplő NK603 Roundup Ready génmódosított kukorica számos országban (USA, Kanada, Japán, Bulgária) termesztésben van és nem egy ország (Mexikó, Ausztrália, Oroszország, Korea, Tajvan, Fülöpszigetek) importálja, de mint a kísérletek is mutatják, nem veszélytelenül.

A kísérleti laboratóriumban

Az etetési kísérletben az egyik patkány csoport tápja Roundup gyomirtóval termesztett génmódosított kukoricát, a másik csoport tápja pedig gyomirtó nélkül termesztett génmódosított kukoricát tartalmazott, 11%-ban. A harmadik kísérleti csoport ivóvizébe az Egyesült Államokban engedélyezett (!) koncentrációjú szermaradványnak megfelelő mennyiségű (0,1 ppb) Roundupot adagoltak.

A kísérletekben a nőstény patkányok halálozási aránya valamennyi kezelt csoportban 2-3-szor nagyobb és gyorsabb lefolyású volt, mint a a normál termesztésű kukoricán és egészséges vízen tartott kontroll csoporté. Ez a különbség a génmódosított termékkel etetett három hím patkánycsoportban is hasonló volt.

Valamennyi eredmény hormon és nem függő volt és a megbetegedések is nagyon hasonlóak voltak. A nőstényeken nagy emlődaganatok fejlődtek ki, s szinte mindig sokkal gyakrabban és korábban, mint a kontroll csoportokban.

Tumorok a kezelt patkányokon

Az agyalapi mirigy nagy mértékben változott, s a génmódosított kukorica és a Roundup hatással volt a nemi hormonok egyensúlyára is. A kezelt hímekben a májkárosodás 2,5-5,5-szer, a vesekárosodás 1,3-2,3-szor volt nagyobb, mint a kontroll csoportban. A hímeken négyszer több nagyméretű, tapintható tumor jelentkezett, mint a kontroll csoportokban, s jóval korábban, 600 nappal előbb.

A gondok szaporodnak, a bizonytalanság egyre inkább bizonyosság, s már csak emiatt is helyeselhető, hogy hazánkban nem engedélyezett a génmódosított növények termesztése. Mindez még akkor is igaz lehet, ha a háttérben a gazdasági érdekek erőteljes különbözősége is jól érzékelhető, ami előrevetíti, hogy lesznek itt még egyéb kísérletek is, akár ellenkező előjellel is.

És lettek…

Két nappal a franciák színre lépése után, már meg is jelent egy cikk, s biztosan lesz is még szép számmal, mely a francia kutatók módszereit kritizálja, a statisztikai apparátust gyengének tartja és a választott patkánytörzset alkalmatlannak ítéli a kísérletre. A cikkben Martina Newell-McGloughlin növényi biotechnológust idézik, aki szerint „A cikknek csekély a tudományos hitelessége.” Vajon, miért nem vagyok meglepett? Talán, mert az lenne a csoda, ha nem így lenne. Amúgy az idézett kutatónő véletlenül pont kapcsolatban áll(t) a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal, amely ugyancsak érintett, amit az is mutat, hogy tízmillió dollárokért vásárolt a vegyszer (Roundup) és a vegyszerhez való vetőmag előállításában egyaránt érdekelt Monsanto részvényeket. Most akkor kinek higgyünk?

Videók

A következő, német nyelvű videó címe: „Tudományos szenzáció, vagy komolytalan horrorüzenet?

Visszavonták!

  • Egy évvel a megjelenése után, 2013. őszén a Food and Chemical Toxicology visszavonta a tanulmányt.
  • A játszmának azonban ezzel nincs vége, biztosak lehetünk benne. A GMO körüli gazdasági érdekek miatt a tisztánlátás soha sem lesz egyszerű. Corinne Lapage a CRIIGEN (Committee for Research and Independent Information on Genetic Engineering, a génmódosítással kapcsolatos kutatások, és az ezzel kapcsolatos információk terjedéséről gondoskodó bizottság) tiszteletbeli elnöke, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport tagja összeférhetetlenség miatt lemondásra szólította fel Anne Glovert, az Európai Bizottság két évvel ezelőtt megválasztott, GMO-párti tudományos főtanácsadóját. Glover megválasztása előtt utoljára 1996-ban merült fel a génmódosított kukorica európai engedélyezése.

Csíki Sándor♣