FOKHAGYMA ÍZŰ – jégkrém receptek

HESTON BLUMENTHAL étterme, a The Fat Duck étlapján is szerepelt korai sikereinek egyik főszereplője a “Nitro-scrambled egg and bacon ice cream (2006)”. A bacon ízű jégkrém hajdan felkavarta a gasztronómia és újdonságok iránt érdeklődő közönséget, pedig az ötlet nem is annyira volt elvetemült, mint elsőre látszott. Hogy mennyire nem az, azt a bálna és nyers lúhús ízű japán jégkrémek, de a fokhagyma ízű jégkrém esete is szépen mutatja.

Fokhagyma ízű jékrém készítése

A fokhagyma ízú jégkrém különösen fűszeres, fokhagymás fogások után izgalmas, emellett akár húshoz (steak) is adható. Egy ilyen fogás elkészítése egyszersmind előítéletenkre is jelentős csapást mér.

Az olyan séfek, mint az említett Blumenthal, ezt a szelíden és veszélytelenül polgárpukkasztó módját választották a meghökkentésnek. Más kombinációkhoz szokott ínyünk számára igazi élmény lehet egy ilyen jégkrém kóstolása, cseppnyi vanília és méz ízzel vegyítve a fokhagyma rusztikusságát.

Kaliforniában Gilroy az a hely, amely kinevezte magát a Világ Fokhagyma Fővárosának és évente megrendezi a Fokhagyma Fesztivált (Gilroy Garlic Festival), ahol a fokhagyma ízű jégkrém is főszerepet kap.

Az alábbiakban a lehetséges receptek közül kettő következik, de természetesen a fokhagyma íz a lényeg, így más módokon is készíthetünk jégkrémet. Használhatunk mézet is, van, aki csipetnyi fehérborsot is tesz a jégkrémbe, de alőfordul a melasz-szirup is.

Díszíthetjük gyümölcsökkel, de csokoládéba mártott fokhagymagerezddel is. Az első recepthez nem szükséges fagylaltkészítő gép, éppen ezért, és az egyszerűsége miatt,  talán ez a jelenlegi legnépszerűbb fokhagyma ízú jégkrém recept a világon. Próbáld ki, izgalmas!

Fokhagyma ízű jégkrém I.

  • Hozzávalók:
  • 1½ tk. zselatin,
  • ¼ csésze hideg víz,
  • 2 csésze tej,
  • ¾-1 csésze kristálycukor,
  • 2 ek. citromlé,
  • 2-3 gerezd finomra vágott fokhagyma (ízlés szerint),
  • 2 csésze habtejszín, eper, vagy más gyümölcs, só.

Elkészítése: a zselatint áztassuk hideg vízbe, közben forrásig melegítjük a tej, cukor és csipetnyi só keverékét. A zselatint oldjuk fel a forró tejben, majd az oldatot hűtsük le. Ha lehűlt, adjuk hozzá a citromlevet és a fokhagymát. Ezután hűtsük le annyira, hogy kásás legyen. Verjük fel a tejszínt habbá és keverjük a kásás jégkrémbe, majd fagyasszuk le formában. Gyümölccsel, tejszínhabbal díszítve szervírozzuk.

Fokhagyma ízű jégrém II.

  • Hozzávalók:
  • 2 csésze teljes tej,
  • 1-2 gerezd finomra vágott fokhagyma (ízlés szerint),
  • 1 vanília félbevágva és a belseje kikaparva,
  • 1½  csésze kristálycukor,
  • 1 csésze főzőtejszín,
  • 8 tojás sárgája.

Elkészítése: a tejet, a kikapart vanília belsőt és a fokhagymát mésrsékelt hőmérsékleten melegítjük, majd a forrás kezdetekor azonnal levesszük a tűzhelyről. Keverőtálba tesszük a tojás sárgáját, a cukrot és tejszínt, és habverővel alaposan összekeverjük. Folyamatos keverés mellett, lassan hozzácsorgatjuk a vaníliás, fokhagymás meleg tejet. A keveréket visszatesszük a tűzhelyre és mérsékelt hőmérsékleten, 10-12 percig kevergetve, hagyjuk besűrűsödni. (Vigyázzunk, hogy ne forrjon!). Tegyük formába és jeges fürdőn hűtsük le. A lehűlt keveréket tegyük fagylaltkészítő gépbe és kevertessük, amíg el nem készül.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Amerikai konyha, nemzetközi konyha, Recept
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

FOKHAGYMA ÍZŰ – jégkrém receptek bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Wargabi szerint:

    Nehéz elképzelni milyen lehet, úgyhogy az első variációt kipróbálom én is! 🙂

  2. Csíki Sándor szerint:

    Ez a beszéd! 🙂

  3. Adrienn szerint:

    Itt Keraván /Finnország/ minden évben ősszel van fokhagymafesztivál. Mindenfélét készítenek belőle, többek között fagyit is. Még nem kóstoltam meg, de az idén kipróbálom. Viszont a receptet elkészítem, kíváncsi vagyok mit szól a család? Köszi a receptet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.