A VÍZ nem csak ivóvízként, vagy tisztálkodási célból fontos, hanem a mezőgazdaság számára is kulcsfontosságú. A víz 70%-át világszerte a mezőgazdaság használja fel, s néhány fejlődő országban ez a szám már eléri a 85%-ot is. Éppen ezért, egyértelmű, hogy a vízhez való hozzáférés és az élelmiszer-termelés biztonsága egymással szorosan összefüggenek.” – nyilatkozta Andris Piebalgs az EU Fejlesztési Biztosa.

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-re már nem lesz elegendő víz ahhoz, hogy a mezőgazdaság ellássa az akkorra már 9 milliárd főre növekedett népességet. Az emberiség napi fehérjebevitelének jelenleg a 20 százaléka állati eredetű. Egyes vélemények szerint, ez a szám 2050-re már alig 5% lesz.

Marhaitatás (Tallula, Illinois)

A vegetarianizmus – állítják egyes kutatók – az egyik lehetséges kiút lehet a mezőgazdaságot fenyegető vízhiány és az emberiséget fenyegető éhezés ellen. Hogyan lehetséges mindez? A vegetarianizmus és az öntözésre rendelkezésre álló víz közti összefüggést az adja, hogy a mezőgazdasági művelésben vont területeknek a 70 százalékán takarmánynövények teremnek. Emiatt is, az állati fehérje előállításához 5-10-szer több vízre van szükség, mint a növényi fehérjéhez, a vegetáriánus diétához.

Az idei aszály következménye (Michigan, USA, 2012)

Stockolm World Water Week 2012

A Stockholm World Water Week 2012 ezen a héten, éppen a fenti veszélyekről és jövőről szól.

Csíki Sándor♣