EGYSZERŰ KRUMPLISALÁTA – recept nyárra, diákoknak

AZ EGYSZERŰ KRUMPLISALÁTA receptjének rövid időn belül is elkészíthető, ízletes változata sikerre számíthat Ez egy randira is alkalmas recept. Burgonya, újhagyma, frissen facsart citromlé, majonéz, só és frissen őrölt fekete bors kell hozzá, s némi idő. A rántott szelet mellé is kiváló, de sörözéshez is. Az írásban helyet kap Edith M. Thomas 1915-ben megjelent, hosszú című “Máriának a farmon és a pennsylvaniai németek között tett látogatásakor összeállított receptjei” című könyvéből vett krumplisaláta öntetének archaikus receptje is.

Egyszerű krumplisaláta receptje

  • A megtisztított burgonyát sós vízben megfőzzük, hűlni hagyjuk, felkarikázzuk (más alakúra vágjuk).
  • Az újhagymát apróra vágjuk, (vékonyra karikázzuk) a krumlihoz keverjük.
  • A burgonya, hagyma keveréket citromlével hintjük meg.
  • Ízlés szerint majonézt adunk hozzá.
  • Sózunk, borsozunk.
  • Hűtőszekrényben hűtjük.
  • Tippek:
  • Tálalás előtt apróra vágott friss petrezselyemzöldjével, metélőhagymával, kaporral, bazsilikommal, borsmentával, vagy tépett korianderlevéllel szórhatjuk meg.
  • A majonézhez görög joghurtot is keverhetünk.
  • Főtt tojást, zellert, almát, uborkát is adhatunk a salátához.
  • Pirított húsos szalonnával is finom.
  • A fűszerezésben is szabadon engedhetjük a fantáziánkat.

Mary saláta dresszingje krumplisalátához is (1915)

Recept: Egy evőkanál lisztet, 1 evőkanál mustárt, 2 csésze tejszínt, vagy tejfölt, 1/2 csésze jó erős ecetet, 4 tojás sárgáját és egy teáskanálnyi sót keverjünk krémesre. Mary százéves receptje szerint ez a dresszing főtt/sült csirkehúsból készített salátához is ajánlott. Ha máshoz használjuk a dresszinget, 1 evőkanál cukrot ad hozzá.

  • Megjegyzés: Mai ízlésünk szerint a liszt mindenképpen kimaradna a dresszingből és a cukrot is ajánlatos elfeledni.

Krumplisaláta

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: magyar konyha, Recept
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

EGYSZERŰ KRUMPLISALÁTA – recept nyárra, diákoknak bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. duende szerint:

    🙂 Bírom az ilyen régi recepteket. 🙂
    (A lisztet valóban kihagynám, a cukrot viszont nem. Kiegyenlíti és fokozza az ízeket.)

  2. Csíki Sándor szerint:

    Jó, akkor gyakrabban lesznek régi receptek is. 🙂

  3. Szilvásy Dénes szerint:

    A krumplisaláta felénk kizárólag héjában főtt krumplival képzelhető el. Gyakori, hogy hgyományos (cukros-ecetes) salátalében kínálják – a bors ilyenkor is kötelező.
    Téli hónapokban az aprított vereshagyma sem rontja meg ízeit 🙂

  4. Der Alte szerint:

    Esetem a bécsi krumplisalátával:

    Hozzávalók: 1 kg sárga kiflikrumpli, – 1 teáskanál köménymag, – 1 fej hagyma, – 1 evőkanál fehérborecet, – 1 nagy bögre csirkehúslé, – 2 evőkanál olívaolaj, – 1 mokkáskanál mustár, – 1 evőkanál apróra vágott snidling, – 1 késhegyni cukor, – só, bors.
    Elkészítése:
    1. A krumplit a köménymagos vízben, hajában megfőzzük.(nem teljesen puhára)
    2. Forrón hámozzuk, és kissé meghűlve, vékony karikákra vágjuk.
    3. Nagyon apróra vágott (késsel zúzott) hagymát olajon megdinsztelünk, felöntjük a borecettel és a bögre csirkelevessel, beforraljuk felére sűrítve.
    4. Keverjük el a mustárral és egy késhegynyi cukorral, sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá egy evőkanál olajt, és öntsük a forró krumpli karikákra. Vigyázva, hogy a karikák éppen maradjanak, keverjük el. (A legjobb módszer, serpenyőben rázogatva.)
    5. Szórjuk rá a snidlinget, és ha beszívta a levet, akár langyosan is, tálalhatjuk.

    Megjegyzés: Oberlaa- i szakács barátom irányításával, az éttermi koníyhájában készítettem el, majd a receptet lejegyzem.
    Itthon az óta sem sikerült ugyanazt az ízt elérnem, pedig többfajta krumplival próbálkoztam. Próbálják ki, de ne csüggedjenek el!

  5. Nanna szerint:

    Jó lenne és szívesen olvasnék én is a krumplisalátához hasonló régi recepteket, kiegészítve a mai gasztronómiai szokásoknak megfelelő helyettesítőkkel. Nagyim nyáron készített krumplisalátát a fasírt mellé, jegestől vásárolt jégkockán hűtötte. A fasírtról is felfrissíthetnénk tudásunkat, nagyon sok változata van.

  6. Csíki Sándor szerint:

    Nanna: Igaz, a fasírt is annyi féle, ahányszor csak készül. Változatainak száma végtelen, miközben maradunk megrögzött szokásainknál, s alig térünk le a nagyi jelölte szűk ösvényről, ahogy ő sem tett ilyet soha. Akadnak ilyen írásaim még a blogon szép számmal, nézzen körül! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.