AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 2.

LA QUINTINIE MESTER egészalakos bronzszobrot kapott a francia királyi kertben; büszkén álldogál egy igen magas, feliratos talapzaton, jobb kezében oltókés, baljában oltóvessző, mint a gazdagság legfőbb attribútumai és valósággal lebeg az éteri magasságokban, s közben nyugodtan szemléli művét. Győztesen áll – egész Versailles fölött. A parókás kertész első királyi intendánsként, ahogyan a régi, hazai tisztelői mondják, az alagcsövezés feltalálása mellett leginkább a „fák physiológiáját tette tanulmánya fő tárgyává” – ezt éppen egy régi magyar kertész-oktató írta a mi Jean-Baptiste-unkról, miközben a metszés és fanyesés bonyolult tudományára okította a hazai nebulókat.

Az a lényeg, mondta ki a szentenciát ez a régi, névtelen falusi oskolamester, hogy Quintinier épp a fák „physiológiájából kiindulva alapította meg rendszerét, melyet még ma is követni vagyunk kénytelenek, ha annak nem akarjuk magunkat kitenni, hogy gyümölcstermelésünk kudarczot valljon”. És a hajdani tankönyvszövegnek megfelelően ott nincs is kudarc: a királyi főkertész műve egy nagy és pompázatos kert, amelyet ugyan csak 1991-ben tettek látogathatóvá, viszont 2000-re már 27 ezer fizető nézője is akadt. Cáfolhatatlannak bizonyult hát egy vidéki magyar oktatómester hajdani állítása a kert lényegéről. Merthogy a fák nyesése mellett a kertépítésben is Párizs, mindig Párizs a zsinórmérték! – mondja a tanyasi tanító; Párizs

„egész Európának mintául szolgált és még ma is a világ legpraktikusabb organsatiója, anélkül, hogy valamit is vesztett volna előbbi értékéből”.

Körte (Bonne Louise d’ Avranches)

Versailles-ban a szigorúan alakra nyírt – Medeséren viszont az igazi „libré”, azaz a maguk szeszélyes természetével szabadon és hatalmasra nőtt fák közt sétálgathatunk. Itt is, ott is, az emlegetett Drap d’or gömbalakú fái alatt, például, amelyet a keleti végeken szinte alig tudtam azonosítani. Az történt, hogy Péter bátyám egyszerre valami ’drót’-nak, vagy ’dróp’-nak vagy effélének mutatott be egy kuszált lombozatú gyümölcsfát, ráadásul kellőképpen motyogott is hozzá, én meg értetlenül csóváltam a fejem. Jól tudom én, hogy a névadás bonyolult műveletei körül mindenfelé súlyos, itt-ott kedélyesen szórakoztató félreértések akadhatnak – de ekkorák? Rengeteg a régi fajta, százakra rúg a tájnyelvi alakzat, gyakori a félreértés vagy félrehallás, és jócskán akad megmosolyogni való, de olykor követésre méltó telitalálat is. A Clapp kedvence nevezetű nem túl nagyméretű nyárvégi körtét, például, amelyet a messzi Massachusets államban magról keltetetett ki egy „Clapp Tádé nevű egyéniség”, mond Bereczki Máté, a Lövölde téren a minap Klapkának (!) láttam kiírva. Sőt, erre a körtére az udvarhelyszéki Énlakán is ugyanúgy Klapkát mondanak. Vagy a szintén XVII. századi nagy francia botanikusról, Olivier de Serres-ről (ejtsd: szerré) elnevezett körtét mindközönségesen Seres Olivérnek mondják mindenfelé a magyar nyelvterületen – így van értelme. És az élénkpiros pöttyökkel behintett Avranchesi jó Lujza nevezetű őszi körtét meg (Bonne Louise d’ Avranches) a kolozsvári piacon pajzánkodva ’Avrám cseszi Lujzát, de jól’ néven szokták tréfásan emlegetni.

Viszont Péter bátyám valamilyen ’drótról’ szóló szavait akkor sem kezdtem kapizsgálni, mikor egy sárgulásnak indult, itt-ott halvány fűzölddel csíkozott téli almát varázsolt elő a kamrából – tanácstalanul forgattam. Felvágtam és rituálisan szagolgatni kezdtem. S mint valami ráolvasás vajákos szövegét, a Mézes Péter közölte nevet mormoltam méla kíséretül. Beleharapok és nagy okosan analizálni kezdem. A látványt is, az ízeket is. Mintha a porhanyós almahúsban némi tompácska íz-harmóniákat vélnék felfedezni, ám a fűszeres édes-savanykás mű-egész továbbra is bölcsen hallgat. Ahogy hümmögök ott a medeséri éles fényekben és reménytelenül szuggerálom a jó maroknyi almaszeleteket, egyszer csak hopp, beugrik egy ma már igazán ritka gyümölcs neve. Nem drót, nem dróp – Drap d’or!

Drap d'Or

Ó, a Drap d’or, ez az elegáns gyümölcs – és éppen itt, Nagymedeséren! Persze, valóban igazi francia, eredetileg bretagne-i eredetű gyimilcs őkelme, mondom hozzá a még régebbi pomológiumokat, a jeles Le Lectiert például (Catalogue des arbrés cultivés dans son verger et plan), aki Bethlen Gábor fejedelemsége idején, 1628-ban már úgy emlegette ezt az almát, mint egy közismert és népszerű, de szigorúan meleg fekvést kívánó fajtát. S amelyet Bereczki Máté a szépséges Aranyszövet néven vett fel l877-ben beinduló pomológiájába (Villási Pál, a keszthelyi gazdász és szakíró, szintén a XIX. századból, nem kevésbé poétikusan Arany kelméjű almának fordítja) – amely gyümölcs ma már szinte végleg kikopott, amúgy meg bő levű, cukros és „finom savannyal emelt”. De hogy Medeséren kelljen azt is rögzítenem: valóban kellemesen fűszeres ízű. Pomme Drap d’or!

A francia kertben ott feszített a szépséges Aranyszövettől nem messze a mókás nevű Ápi alma is, amelyet különben Medeséren nem láthattam, merthogy Péter bátyánknak nem akadt belőle – emitt rögvest három változványa is: a vörös, az Api étoilé és a fekete változata; a sok kálvill és még több rambour társaságában.

Api étoilé

A versailles-i kert maga volt a jól felszerelt, gazdag és rendezett isteni paradicsom – a decemberi napsütésben nyoma sem volt holmi diszharmóniáknak, hiánynak, erőlködésnek, hamis akusztikának. Maga a Napkirály gyakran legyalogolt ide, és nem volt rest metszőollót (akkor még metszőkést) felséges kezébe venni és gyümölcsfákat ifjítani. Gondolom, Quentitnie mester udvariasan szigorú, s ha kellett, szelíden korholó felügyelete mellett – mert aki próbálkozott valaha is ifjítással, a saját kárán tudhatja, hogy egyes szívós gyümölcsfák szakszerű és folyamatos, pláne sikeres metszése nem a lefitymálandó tudományok közé tartozik. Alakfának hajtogatva, vagyis hosszú évekig szisztematikusan formálva, a hajtóágakat rácsokra terelve, a hajtásokat következetesen csipkedve és rögzítve éppenséggel nem az. Ez már a legelőkelőbb és legfinomabb kerti művészet.

Udvaroncai és főkertésze, s persze talpnyaló írnokai minden szavát lesték ennek az alapító Soleil roi-nak – például el is neveztek egy bőtermő körtefajtát őfelsége egyik spontán felkiáltásáról. Egy olyan fajtát, amelyet a királyi kezek még csak a legtávolabbról sem illettek, vagyis a nagy királynak semmi személyes köze nem volt hozzá. Történt, mondja az epikus hagyományokban gazdag francúz gyümölcs-legendárium, hogy a Napkirály a francia középvidéken, a jó Bourgogne-ban utazgatva egyszer csak gazdagon megrakott körtefát pillantott meg – szinte földbe gyökerezett a lába. Egyes royalista írnokok jelentése szerint őfelsége a vizuális élmény hatása alatti bűvöletében csupán annyit tudott kinyögni: „Ah mon dieu!” Nosza, uccu tintanyalók – versenyt szántva a papírost, a felséges elszólás szerint rögtön új nevet is adtak e helyi tüneménynek. Ennyi volna az Ah Mon dieu nevezetű körtefajta állítólagos históriai etimológiája – ó, Istenem, mondom én, royalista népmese ez is. Mert a régi, állítólag a Mont-Dieu karthauzi apátság kertjének környékéről felgyűjtött igen bőtermő körtét Bereczki atyánk az egyszerű és puritán Bőtermő néven írta le a Gyümölcsészeti vázlatok legelső kötetében. De azért a mi Bereczkink sem felejti hozzátenni, megveszekedett republikánusként, hogy jó lesz ám vigyázni, mert „kertem laza talajában hitvány gyümölcsöket terem minden száraz évjárás alkalmával, s csak híréért tűröm itt meg, és különösen azért, hogy azoknak, akik vele alkalmasabb vidéken akarnak kísérletet tenni, ojtóvesszővel szolgálhassak”. André Leroy, a legnagyobb Bereczki-kortárs francia pomológus csodás művében, a hatkötetes Dictionnaire de Pomologie-ban meg is találtam ezen a néven; ő is leírja a fenti csinos legendát a Napkirállyal, persze ő sem ad hitelt a mesének, márpedig ha Leroy mester mond valamit, az nagyjából annyit jelent, hogy faktum – egy-két apró adatocskát leszámítva. (Folytatása következik.)

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: Pomona Hungarica 2. bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szemők András szerint:

    Nem is kezdődhetett volna jobban a szombat!
    öröm volt olvasni. Szemők A.

  2. Csíki Sándor szerint:

    Az írás további érdekes, értékes részekkel folytatódik.

  3. Visszajelzés: Javaslat a helyi nemzeti értéktárba történő felvételre – Régi gyümölcsfajták

  4. Visszajelzés: Csillagalmák és az almatudomány sztárjai | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.