A MOMOT VIII. KONGRESSZUSA (2012)

A MOMOT (Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság) 2012. március 23-24-én tartotta VIII. kongresszusát, melynek a jelentőségét aláhúzza, hogy a magyar lakosságnak immár a kétharmada számít túlsúlyosnak vagy elhízottnak. Tízből hat ember esetében foglalkozni kell az elhízással, annak következményeivel – mondta Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., címzetes egyetemi docens, A Szent Imre Kórház főigazgatója, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) és egyben a Kongresszus elnöke.

(tovább…)

GMO – Bill Gates és a narancssárga rizs

BILL GATES, csak hogy segítsen a harmadik világ éhezőinek, támogatja a genetikailag módosított (GM) növények előállítását és 27 millió dollárt tett a Monsanto nevű amerikai nagyvállalatba. A Gates Alapítvány már 2010-ben is 500.000 Monsanto részvényt vásárolt. Meglehetős naivitás lenne azt hinni, hogy a Monsantot és ettől kezdődően a Gates Alapítványt is, az éhező harmadik világ szerencsétlen sorsú emberei érdekelnék legjobban. A cél a világ vetőmag kereskedelmének monopolizálása és a hozzá adott, csak tőlük beszerezhető, fajtaspecifikus növényvédőszerek eladása. A Monsanto természetes érdeke ez. Az 1980′-as évek még a biotechnológia bűvöletében teltek. A Monsanto és a hasonló célkitűzésű cégek akkori törekvései igen szimpatikusnak tűntek,

(tovább…)

SÜLT MALACLAPOCKA – bulgur és quinoa

A SÜLT MALAC, kétség sem férhet hozzá, valami olyasmi, amit ünnepinek tartunk. Szilveszterkor is ezért kerül az asztalra: szerencsét is hoz, mert előre túr, az újesztendő irányába, tartja a hiedelem. Ezt az állatot a csarnokban vásároltam, akkor, amikor a bárányvesét is, amiből fűszeres bárányvese készült. A Vámház Körúti Vásárcsarnokban kedvező volt az ára, ha jól emlékszem 800 Ft/kg. Mutatós darab, én pedig szeretem a nagy húsokat.

(tovább…)

ÜZLET ÉS STÍLUS – Konferencia 2012 (Symbol)

ÜZLET ÉS STÍLUS Konferencia lesz 2012. március 29-én, csütörtökön. A helyszín a Symbol Budapest, Garden (Budapest, III.kerület, Bécsi út 56.). „Egy konferencia, ahol tizenöt neves előadó azt kutatja, hogy mitől lehet még sikeresebb egy üzletember. Egy konferencia a legmegfelelőbb helyen, a Symbol Budapestben – izgalmas kiállítások és ínycsiklandó menüsor egész napra.” – írja a Gabriel Team a konferencia honlapján, A Gabrial Team egyébként az „Így főznek a borászok” könyv íróit és a könyv alapján kigondolt rendezvények szervezőit takarja. A szöveg így folytatódik:

(tovább…)

BOCUSE d’Or 2012 – Széll Tamás a döntőben

A BOCUSE d’Or 1987. óta a világ egyik legrangosabb szakácsversenye. Névadója Paul Bocuse a világ ünnepelt séfje. A március 20-21-én 20 ország szakácsainak részvételével megrendezett versenyen Széll Tamás (Onyx, Budapest) a kilencedik lett, amivel döntőbe jutott. Gratulálok!

(tovább…)