A TAVASZ minden bizonnyal eljön idén is, sőt, a nyárra is bizton számíthatunk, ezért aztán egy olyan trendi helyen, mint a Lonely Planet útikalauz és a thai Singha sör közös versenyén „A világ legjobb bárja” címet elnyert A38, illik új étlappal megjelenni. (Amúgy másutt is.) Zeibig Márton meghívott, nézném meg az étlapjukra szánt ételeket és mondjam is el a véleményem. Szívesen mentem, és el is mondtam. A bal oldali képen az A38 séfje, Halász István, aki többek között Bereznay Tamástól tanult.

Mielőtt a tesztelt ételekre rátérnék, kezdjük a Singha sörrel, amelyrők  beveallom – még nem hallottam, de lehet, hogy azért, mert Thaiföldön eddig még nem jártam.

A38 – teszteltük a tavaszi-nyári ételeket

A következőkben megmutatom azokat az ételeket, amelyeket az A38 hajón megkóstoltam. Valamennyiről elmondtam a kritikus és jó szándékú véleményem, és néhány esetben azt is, hogy én mit tennék másképpen. Nyolc ételt kóstoltunk, ahogy az alábbi fotók is mutatják. A műhelymunka még folytatódik, de mindenképpen dicséretes (és hasznos), hogy teszteltékl

A38 - a tavaszi-nyári étlap tervezett új ételei.

1. Házi májas galambbegy salátával és csípős zakuszkával, fehér kenyérrel (A38)

2. Forró libamáj eperrel, rukkolával és kakukkfüves-akácmézes kaláccsal

3. Házi kecskesajt krémleves zöldspárga fejjel (A38)

4. Pisztráng roston - itt már filézve (A38)

4. A pisztránghoz adott gyökér- és mandulás zöld spárga püré, burgonya (A38)

5. Kacsa "brassói", lilahagymával, színes paprikával és házi sültburgonyával (A38)

6. Borjúpörkölt tojásos galuskafelfújttal

7-8. Az előtérben túrógombóc, a háttérben csokoládé mousse (A38)

A tavaszi-nyári étlap 2012. március elsejétől lesz az étlapon (A38)

Csíki Sándor♣