AMBRUS LAJOS: A kert és mívesei 2.

A KERT: fény, szív, csoda s közben mámorító gazdagság. Akinek kis udvara és kis telke van, a tájfajták felé tájékozódjon – vissza a gyökerekhez. Irodalomban pedig az eredeti magyar munkák felé. Így megtudhatjuk azt, hogy a házikert elsősorban az odaillő régi tájfajtákkal a gyümölcs hasznossága és jósága mellé a hagyomány legnemesebb ápolását s a régiek hagyatékának legszentebb megbecsülését is jelenti. A fajtaismeret a faiskolai jegyzékekkel kezdődött – legalábbis szélesebb körben. Az első magyar faiskolai jegyzéket Bodor Pál adta ki: Eladó válogatott gyümöltsfa – oltoványok lajstroma, 1812 – utána

többen is, így Nagy Ferenc is közöl fajtajegyzéket a Kolozsvárról a Falusi Gazda 1845-ös évfolyamában; ő még éppen az első rendszeres, színes metszeteket tartalmazó magyar pomológia, Girókuti munkája előtt. (Girókuti Ferenc: Magyarország gyümölcsészete színes rajzokban 1862-62.) A legalaposabb ismert magyar fajtajegyzék, már-már pomológia-szerű katalógus, Kovács József bátorkeszi református lelkész 232 oldalas munkája: Kalauz a gyümölcsfaültetés, nyesés és a bátorkeszi faiskolában található csemetékben vagy oltó-vesszőkben megrendelhető gyümölcsfajok körében, Pest, 1861. (De ideírhatnám Glocker Károly magyar és német nyelvű kalauzát is, melyet Székesfehérvárott adtak ki;  Jegyzéke többféle alma, körte, csontárok és bogyógyümölcsöknek, melyek Enyingen tenyésztetenek, 1866 – manapság azért aktuális kiadvány, mert ez a textus külhonba is eljutva azonnal bekerült a német, így a nemzetközi irodalom vérkeringésébe s a Glocker-leírásokat forrásként idézik több,  ma már szinte végleg elfelejtett, vagyis alig visszakereshető magyar fajtáról. Így például a Széchenyi-renet nevű alma részletese leírását egy gótbetűs szövegből visszafordítva ismerem – magyar leírásával másutt még nem találkoztam.)

Gyümölcsös

A mai faiskolák viszont nem nagyon szolgálnak katalógussal: jó néhány régi példányt őrzök a könyvtáramban; a legnagyszerűbb munka Unghváry László A műkedvelő és haszonkertészet című munkájának 1924-es ceglédi kiadása. Ez egy évről-évre megújított rendkívül hasznos munka volt – egyszerre kerttörténet, díszkerti növénybemutató és gyümölcsöskert, igaz, százötven oldalon, de épp oly terjedelmű és mélységű fajtaleírásokkal és épp annyira szükséges praktikákkal, amellyel egy kezdő kertész is el tudott indulni. Régi munka – mégsem avult el: szelleme és világképe alapján talán az ilyen típusú könyvek volnának ma is a legkapósabbak. Külön érdeme, hogy elsősorban hazai növénykultúrát és a honi klímának leginkább megfelelő növényeket tárgyalja. Itt, ennél a katalógus-témánál, ha hely volna, beszámolnék egy franciaországi utamról is – vagy tíz éve egy kis Rhone melletti háromezres falucskában jártam, Estrablinban, a világ végén, méghozzá a helyhez illő szerény kis faiskolában; azóta is őrzöm katalógusát, amely nyomdai szerénysége mellett azzal tűnik ki leginkább, hogy almából kilencvennél több fajtát kínált a mai vásárlónak s ezek döntő többsége helyi, vagyis francia fajta volt. Találtam meglepetést is – a huszonkét cseresznye közt ott szerepelt a Badacsonyi nevű márka is, „originaire du lac Balaton, en Hongrie, trés bonne”, eredeti magyar fajta a Balaton mellől és nagyon jó. Világfajták mellet – ősi hagyaték. A tulaj, az akkor negyvenes Christophe Delay a kellemes beszélgetést és kiadós sétát honorálva rögtön egy keménykötésű könyvet dedikált és nyomott a kezembe, Franciaország almáinak helyi terroir-fajtáiról – ha nem is mindről, de a jellegzetesebbekről; színes rajzokkal, pomológiai leírásokkal, metszetetekkel és a felhasználásuk módozatairól. (Jean-Louis Choisel: Guide des Pommes du terroir a la table) A felhasználás külön mese és tudomány – nem csupán a lekvár, kompót, befőtt szerepelt, hanem az aszalás és a gasztronómia sok fajtája.

Almafák (Festette: Olbinski)

Hanem mindenkinek, így MG barátomnak is leginkább és mindenek fölött Rapaics Raymund (1885-1954)  A magyar gyümölcs című 1940-es munkáját ajánlom. Én, ha módom van rá, mindenkinek reklámozom: ez a legjobb átfogó és még több mit hetven év után is korszerű alapmunka, ahonnét el kell(ene) indulni. Mindenkinek. Amatőrnek és profinak – az egész magyar gyümölcskultúra alakulását átfogóan tárgyalja; kapcsolatrendszerét a Volgától a napjainkig; a gyümölcskultúra fejlődését, kapcsolatait, történetét, nagy művelőit, szakirodalmát; a fajok és fajták eredetét, eltűnését stb. Vagyis szigorú szakkönyv, de nem csak az; szellemtörténet, históriai áttekintés, egyes gyümölcsök regénye, fajtagyűjteményi források megjelölése, a korabeli feladatok kitűzése és végül remek irodalomjegyzékkel és indexszel ellátott munka. (Rapaicsnak ez a műve sajnos ma nem közvetlenül hozzáférhető; más, híres könyvei, így A magyarság virágai és a Magyar kertek elektronikus könyvtárban olvashatóak, plusz hasonmás kiadásban is közzétették őket;  A magyar gyümölcs viszont csak antikváriumokban beszerezhető.) Korabeli kritikusa, Szilády Zoltán már akkor azt írta róla, hogy a legfontosabb momentum az érdeklődő számára éppen az,

„hogy ezeket a saját gyümölcsfajtáinkat kiválogassuk és tanulmányozzuk. Ismerkedjünk velük és becsüljük meg hazai voltukért még akkor is, ha első tekintetre talán nem értékesek, ha jóságuk a mai fokmérő szerint nem veheti fel a versenyt a korszerűbb, mutatósabb, piacosabb és jövedelmezőbb fajtákkal”.

Azóta mit sem változott a helyzet, pontosabban: tovább romlott – annyira, hogy a könyvben szereplő gyümölcsfajtákat már annyira sem ismerjük, mint hetven éve. Ahogy lehet tehát, szerezzük be a legjobb régi fajtákat – házikertekbe ezek valók a leginkább, hisz több nemzedéket is kiszolgálnak. Egy régi, klasszikus magyar parasztgazda, a kecskeméti Csókás József épp a vadalanyra oltott Pogácsa alma előnyéről írta ezeket 1872-ben:

„Az erdei vadalanyra ojtott pogácsa almafa nagyra megnő és tartós. S hajtások s a levelek hátlapja pelyhesek, a levelek felső lapja élénk sötétzöld, valóságos életjel; a gyümölcse már augusztus hóban kezd fényesedni, azután pirulni, húsa kemények tetsző bár, de mégis omlós, jó ízét mártius végéig megtartja, s kedvező talajban 100-200 s több évekig is elél”.

Persze Rapaics munkája mellé tegyük oda a mai szerzőket is – mindenekelőtt Surányi Dezső Gyümölcsöző sokféleség című 2002-ben kiadott munkáját ajánlom, amely a biodiverzitás a gyümölcstermesztésben alcímet viseli, s rendkívül alapos és attraktív összefoglalása a témának. Igen kiváló és gyümölcsészeti szempontból is hallatlanul értékes Andrásfalvy Bertalannak A Duna mente népének ártéri gazdálkodása (2007) című gigantikus munkája. S szigorúan a klasszikus pomológiai irodalmat képviseli a kolozsvári tudós, Nagy-Tóth Ferenc két remek könyve, a Régi erdélyi almák és a Régi erdélyi körték. A kertbeli munkákról, a telepítésről, a termesztés feltételeiről, a gyümölcsfák ápolásáról, nyeséséről és gondozásáról rendkívül jó és gazdag a hazai irodalom, a fajtakutatóktól az összefoglaló munkákig: ahogy kezdtük, Mohácsy Mátyástól a mai tudós szerzők népes gárdájáig. Viszont itt a február – kezdjünk hozzá a kert tervezéséhez; először is térjünk ahhoz a rendhez, mély kötődéshez és tudáshoz, amely ezekből a nagyszerűen koncentrált könyvekből árad.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: A kert és mívesei 2. bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kovács László Imre szerint:

    Édös jó Lojásom!

    Olvasgatlak ám itt is szorgalmasan, meg időnként újra és újra az Eldorádót – abból jobban megértem, mi is történt énvelem akkortájt. Kertem sajnos nincs (de – talán – hosszú még az élet), ám amit írsz, szó szerint hiszem, mert szép, és mert láttam a múlt tavaszon, hogy élsz a tiédben. Jó lenne már most is a tavaszban bóklászni, meg inni egyet abból a nagyon rizlinges rizlingedből.
    Szeretettel ölel: Kovács Laci Szegedről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.