BARBÁR LETTÉL VOLNA, ha akad néhány, vagy annál is több olyan étkezési szokásod, ami eltért a Nyugat (és Kelet) Római Birodalom civilizált polgárainak szokásaitól. Érdekes látni, hogy az akkori kritériumok másfél-kétezer esztendő múltán sem nagyon módosultak, ami megerősíti, hogy étkezési szokásaink és hozzá kapcsolódó hiteink, hiedelmeink bizony csak igen lassan változnak. A Nyugat-Római Birodalomban az 5. század (is) meglehetősen zűrzavarosra sikeredett. A hadsereg már nem volt képes a határok védelmére, így aztán jöttek is a nyugati vizigótok, a keleti osztrogótok, a vandálok, akikről éppen napjainkban derül ki, hogy talán mégsem voltak annyira vandálok, és

a germán törzsek, akik végül széleskörű befolyással lesznek Európa, s általában a nyugati világ étkezési kultúrájára. A következő néhány pont összefoglalja azokat az étkezési szempontokat, és előítéleteket, amelyek szerint a „civilizált” római polgárok „civilizálatlannak” tartották az utált hódító törzseket.

Valószínűleg barbár vagy, ha…

  • Nyersen eszed a húst.**
  • Ha a nyers húst a combjaid között melegíted fel.**
  • Ha a nyers húst a nyereg alatt melegíted fel.**
  • Ételeidet szószok nélkül fogyasztod el.
  • Soha nem eszel kenyeret.
  • Bor helyett sört iszol.

(**A nyereg alatt puhított hús metaforikus erejéről és a hozzá kötődő hiedelmekről részletesen írtam korábban.)

Lényegében valamennyi pont ma is élénken élő kulturális különbségekre mutat rá, még akkor is ha a combok között és nyereg alatt melegített húst ki is vesszük a sorból. Az angol-francia konfliktusokban a franciák „nyers-hús-evőnek” bélyegzik az angolokat (visszafelé a „csigaevő” a megszokott jelző). A kifinomult szószok fogyasztása, a szósszal foglalkozó (francia) szakács megbecsültsége és kiemelt szerepe ma is élő. A mediterrán kultúrák kenyérfogyasztása, a jó kenyér ma is megkülönböztető bélyeg a kenyérfogyasztó civilizáltak és a kenyeret nem fogyasztó civilizálatlanok között. A bor és borkultúra magasabbrendűségébe vetett hitről pedig ehelyütt ugyancsak nem kell senkit győzködni.

  • Így aztán, ha a combjaid között felmelegített húst kenyér és szósz nélkül eszed, majd mindezek betetőzéseképpen a nyers húst sörrel öblíted le, már maximálisan ki is merítetted a barbárság ezer évek óta élő fogalmát.

Csíki Sándor♣