A MAGYAR BOR AKADÉMIA, „Év Bortermelője” Díjátadó Gálaebéd már hagyománynak számít. Az Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal válik emlékezetessé ez a nap a vendégek és a kitüntetett borász számára, aki munkájával érdemelte ki az elismerést jelentő címet. A rendezvény a Corinthia Hotel Budapest Báltermében állófogadással kezdődik, mely során a vendégek apró koktél-falatkák fogyasztása mellett élvezhetik az év kiemelkedő teljesítményt nyújtó termelőinek, az öt jelöltnek remek borait.

A díj ünnepélyes átadásának ceremóniája a Himnusszal kezdődik, utána Dr. Kállay Miklós, az akadémia elnöke mond köszöntőt. A laudáció elhangzása után átadásra kerül az Év Bortermelőjének járó díj.

Az idei különleges menüsort, mely négy fogásból áll, Vida Péter boraira komponálva nemzetközi hírű gasztronómiai szakemberek, vendég séfek állítják össze. Az ünnepi program során a korábbi évekhez hasonlóan az ebéd elkészítésében a hazai gasztronómia kiemelkedő személyiségei vállalták a közreműködést, melynek köszönhetően gazdag és különleges ételkínálat várja a vendégeket.

  • A séfek:
  • Bernát Dániel András, U26 Étterem;
  • Bolyki Péter sous chef, Corinthia Hotel Budapest;
  • Buday Péter, Larus Étterem,
  • Ványi László, Thermal Hotel Visegrád;
  • Takács Lajos, tulajdonos, Olimpia Étterem.

Az ebéd ételsorából a desszertek és sajtok a bálteremben kerülnek felszolgálásra, ahol újból lehetőség nyílik némi kellemes, kötetlen beszélgetésre és a korábbi években, az Év Bortermelője címet kiérdemelt borászok nagyszerű borainak ízlelgetésére. A jó hangulatról, az igényes szórakoztatásról a Hot Jazz Band együttes gondoskodik.

Időpont: 2012. február 5., Vasárnap, déli 12 óra
Helyszín: Corinthia Hotel Budapest Bálterme
Bővebb információ: www.magyarborakademia.hu

Jegyeket erre a linkre kattintva lehet igényelni.

(A tavalyi Gálaebédről itt lehet olvasni.)