ELEONÓRA – Ambrus Lajos írása

POTT VEZÉRKARI ezredes, a szigorú és fegyelmezett katona Haynau dunai hadseregének hadtestparancsnoka. A zsigárd-peredi harcokban a Pott-dandárt vezeti – 1849. június 16-án az Asbóth Lajos-féle II. hadtest támadását visszaveri és Nagysándor és Knezic hadtesteinek tétlenkedése miatt ki is szorítja Zsigárdról. Pár nap múlva az újabb zsigárd-peredi csatában végül is meghátrálásra készteti a magyarokat, majd Felföld nyugati részét védi tőlük. Hamarosan Mária Terézia érdemrendet kap és a Trencsénbe vezénylik. Pott Gusztáv (Gustav von Pott) vezérkari ezredesnek, a nehéz 1849-es esztendő egyik borús, késő őszi  napján, ekkor már Világos és Arad után vagyunk, a

trencséni vár parancsnoki irodájában azt jelzik, hogy egy feketeruhás asszony kéri kihallgatását. Az őszülő katona némi tűnődés után megremeg: egy pillanatra habozik, de meghatottan ismeri fel a határozott mozgású asszonyban az elérhetetlen Eleonore Richert de Vhir-t, ifjúkorának nagy szerelmét. E beteljesületlen szerelem emlékét sajgó emlékként őrizte a napóleoni háborúk idejéből; huszárezredével az elzászi Colmar-ban állomásozott – így tartották akkor az európai rendet.

Colmar, Franciaország

Eleonóra francia nemesi leány volt, aki több ott szolgáló huszártisztben ébresztett reménytelen szerelmet, s így Pott szívében is, de Eleonóra kikosarazva őt, hozzáment egy másik magyar huszártiszthez. Aztán az ifjú pár visszaköltözött Magyarországra. És több mint harminc év múlva újra itt áll előtte talpig feketében – s Pott, a fegyelmezett és pontos parancsnok jól tudta a nehéz gyász okát is. Eleonóra elsőszülött fiát két hónapja akasztatta fel elöljárója, Haynau Gyula táborszernagy a pozsonyi Szamár-dombon. Pott mégis kővé dermedt ezen az augusztusi délelőttön: Eleonóra nem kivégzett fia emléke miatt jött, hanem arra kérte, mentse meg a másik, proskribált fiát. Akit halálra keresnek az osztrákok. Pott ezredes, élt még itt-ott a fair play szelleme, azt ígérte, mindent megtesz, ami lehetséges. (A fekete ruhás Eleonóra ezután Bécsbe utazott, ahol felkereste Fligelly tábornokot, akit még  szintén Franciaországból ismert – a fiatal tisztet házukba fogadták, ahol tífuszából kiápolták. Figelly minden habozás nélkül ráállt, hogy ameddig szükséges, a proskribált fiút elrejti Bécsben. Eleonóra aztán, mint francia honleány, ostrom alá vette a francia követséget is – a nagykövet megígérte, hogy a fiút a francia követség fogadja és francia útlevéllel ellátva követségi futár kíséretében kiszökteti a monarchiából.)

És lőn: a proskribált fiú emlékirataiból ismertek a gyász ellenére is aktív nemes asszony nemes szenvedélyeinek ’eredményei’ – maga a fiú írja a naplójában.

„Családom nagy nehezen francia útlevelet szerzett nekem. Hogy hasznát vehessem, Bécsbe kellett utaznom. Aránylag könnyű volt elrejtőznünk az országban, de annál nehezebb volt elhagynunk. Szüleim is – testvérem esete miatt – sokat szenvedtek és nagyon féltek.

Egy nemes szívű osztrák tábornok kisegített a bajból. (Atyánk bajtársa volt a Nagy Napóleon elleni háborúból.) Vetélytársak is voltak, mert mindketten beleszerettek anyánkba. Azután is, hogy anyám atyámhoz ment nőül, nemes barátságot érzett iránta a derék katona. Anyám kérésére megígérte, magával visz Bécsbe és biztosítja menekülésemet. Azzal az ürüggyel, hogy bujdosó lázadókat keres, a tábornok eljött a házunkba. Jelenléte megóvott minket a további zaklatástól. Mivel nem egyedül, hanem katonai kísérettel érkezett, nővérem szobájában kellett rejtőzködnöm. Az utolsó éjtszakán húgom szeméből záporként szakadtak a könnyek. Anyám még jobban bánkódott. Őszülni kezdő haja adott róla bizonyságot. Atyám is levert volt, de szokása szerint méltóságteljesen viselte el a csapásokat.

A ránk virradt sötét decemberi reggelen a tábornok különböző parancsokkal szétküldte tisztjeit és kíséretemben Bécsbe indult. Szolgának voltam öltözve, hajam koromfeketére festve.

Sűrű ködben vettem búcsút a magyar földtől. Úgy fájt, mintha újból kitéptem volna magam anyám karjaiból. Akadály nélkül átjutottuk a határon.

Bécsben a tábornok oltalma alatt a francia követségen átvettem az útlevelet és a vasúti állomásra mentem. A derék úr ottmaradt mindaddig, míg a vonat elindult. Ígérete szerint rögtön Magyarországba utazott, hogy szerencsés megmenekülésemről értesítse anyámat. Boldog volt, hogy megtehette neki e szívességet.”

Mednyánszky László (1819-1849)

Cézár, mert így hívták a proskribált ifjút, eljutott Franciaországba. Testvére, László honvédőrnagyként Gruber Fülöp századossal Haynau legelső magyarországi áldozata lett; báró Mednyánszky László, mert ez volt a teljes neve, Lipótvár elesténél esett osztrák fogságba és a legutolsó pillanatokig ellenezte a Vág menti vár feladását. 1849. június 5-én hajnalban akasztották fel. A vértanúság hírére kondoleáló levelet küld a magyar fővezér, Görgei, aki két évig szobatársa volt Mednyánszky Lászlónak a bécsi királyi testőrségben – azt ígéri a megtört lelkű anyának, hogy háromszorosan fizetteti meg barátja vértanúhalálát.

Az egykori huszárszázados, Pott katonatársa, Mednyánszky József (1789-1868), férje Eleonórának; fiúgyermekeik: László (1818-1849). Eduárd (1823-1895) és Cézár (1824-1857). Pott Gusztáv osztrák ezredesként a Cézár szökése utáni évben, 1850-ben Trencsénben meghalt.

Mednyászky Sándor Cézár (1824-1857)

Mednyánszky Cézár története is „kész regény” (Sárközi György meg is írta Mint oldott kéve címmel) – papi pályára került, a szabadságharcban Görgei főpapja lesz, s ahogy a régi emlékiratok mondják, „a kápolnai, tápióbicskei, isaszegi és szőnyi csatákban; Budavára ostrománál és más ütközetekben magasra emelt kereszttel haladt a rohamoszlopok élén az ellenség golyói záporában”. Tragikus élet az övé – sikeres menekülése után kilép a rendből, szerelemre lobban egy polgárleány iránt, ám Elelonóra, a sokat szenvedett görög-sorsú magyar anya, az alábbi végső választ küldi a hozzájárulását kérő menyasszony anyjának: „Asszonyom! Teljes szívemből szeretem fiamat, de vallási hitünk parancsolta kötelességem magasabb rendű a természetes anyai szeretetnél. Hogyan egyezhetném bele, hogy fiam elhagyja az anyaszentegyházat és egy eretnek egyházhoz csatlakozzék? Hogyan egyezhetnék bele, hogy szent fogadását a nyilvánosság előtt is megtörje? Hittagadás és szentségtörés volna ez, amit nem szentesíthetek. Épp mert fiamat nagyon szeretem, nem járulhatok hozzá egyikhez sem. Sokkal jobban féltem Isten haragjától és az örök pokoltól, mint az ideig-óráig tartó földi szenvedéstől. Sajnálom, a kért hozzájárulás erőmön felül áll…”

Cézár 1854-ben aranyásónak áll Ausztráliában, hogy független, polgári életet teremtsen magának és szerelmének, de mielőtt visszahajózna Európába, egy banditatámadás során ellövik balkarját, melyet amputálni kell – viszont szerelme az idegenben töltött másfél év alatt elhidegül tőle. 1857. április 20-án, alig harminchárom évesen Hyeresben, a Földközi-tenger partján megmérgezi magát.

Mednyánszky László (1857-1919)

Beckói, Vág-menti házuk szinte üres lesz Cézár végleges távoztával – a középső fiú, Eduárd gyermekei, a felakasztott mártír nevét továbbörökítő László, és kishúgának gyermekzsivajai verik fel olykor a csöndet. Mednyánszky később, immár különc és főleg nagy festőként sűrűn tölti majd a nyarat az ősz Eleonóránál, nagyanyjánál, s később ő lesz Beckó ura is – de amikor e nehézsorsú, gyémántakaratú, kemény asszony meghal, 1889-ben, egyszerre minden más lesz. Justh Zsigmond azt írja róla: „Reggel szegény Mednyánszky László jő hozzám, kinek nagyanyja pár nap előtt meghalt. Igen megviselte e reá nézve valóban nagy csapás. Azt mondja, most már családja szétesett, hogy az öregasszony halott… Azt érzettem a szavaiból, hogy most már egészen egyedül érzi magát a világon! (…) Pedig milyen magány ez! Egy egész világot elárasztó érzéssel van tele a szíve.” Ez az érzés az Eleonóra szívét is gyakorta elárasztó érzés: a végtelen, sötét magány és az életerő pislákoló diadala a lélek két pólusán.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, Történelem
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ELEONÓRA – Ambrus Lajos írása bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hapci szerint:

    Ambrus Lajos írt erről a témáról a M. Nemzetben is vagy azt mástól olvastam nemrégiben?

  2. Csíki Sándor szerint:

    Jól emlékszel.

  3. Mátis András szerint:

    Ambrus Lajos igen érzékeny horzsolásokat érintett egy Mednyánszky élményemet illetően. Dublin, 2004 tavaszán; még uniós cseléd koromban, ahogy az ülések közti pár órácskában, engedve a hely varázsának, igyekeztem némi léleküdítő szellemi táplálékra is szert tenni, a számunkra összeállított elképesztő kínálatból én ezt választottam: az Ír Nemzeti Galériában “New Frontiers-art from new EU member states” címen az éppen akkor elnöklő Írország kiállítást rendezett az abban évben csatlakozó 10 új EU tagállam tiszteletére. Országonként az 1850-1950 között készült alkotásokból 4-5 mű szerepelt, s köztük, az igen jól kiválasztott magyar alkotók és művei mellett, s éppen Mednyánszkyt hiányolva, másutt megdöbbenve fedeztük föl “Ladislav Mednyansky” (1852-1919) SZLOVÁK festőművész egyik képét. Ennyit az egyébként kifejezetten a kelet-európai művészetre, s jelesül a magyarokra specializálódott Steven A. Mansbach (Professor of the History of Modern Art, University of Maryland) ismert művészettörténész hozzáértő katalógusáról, vagy a rendezők tapintatáról, vagy kinek még miféle egyéb opció jut eszébe erről…

  4. Csíki Sándor szerint:

    Nem is kell annyira messzire menni. A magyar nyelvű wikipedia Mednyánszky László címszavának Mednyászky képére kattintva egy új oldalra jutunk, ahol a képet nagyobb felbontásban is megtekinthetjük. Ott is ez áll: “Fájl:Ladislav Mednyánszky.jpg”

  5. Mátis András szerint:

    “..hogy mi minden fér meg…az olvasóban, ahogy egykor Mednyánszkyban, és ma nyilvánvalóan Ambrusban is: “A SZÍNEK. A Szent Öreg Kutya kedvenc szavával: a disszonánsak – ó, minden mily disszonáns! A rozsda- és barnásveres. A zöld légiónyi változata. Zománcos északi színek – zöldben. Diszharmonikus északi szél. Havas, távoli, éteri csúcsok – a Tátra, a Poprád felől nézve. Kobaltszürke ég. Mednyánszky önanalízisében, a la Freud, a zöld a passzív, a negatív, az érzelmes, a szemlélődő. A vörös a pozitív, az erélyes temperamentum, a cselekvő, a férfias erő.” (András Sándor sorai A.L. “Szókalauz” c. könyvéről) Akik ennyire szeretik a színeket, miket ehetnek?
    Vajon mik lehettek Mednyánszky kedvenc ételei?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.