MAGYAR SOMMELIER SZÖVETSÉG – megalakult (2011)

A MAGYAR SOMMELIER Szövetség 2011 tavaszán alakult meg. A Szövetséget a Fővárosi Bíróság 2011. június 1-jén a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette, most pedig megtartották első hivatalos sajtótájékoztatójukat is, amelyre szép számmal érkezek a meghívottak. “Hiszünk abban – olvasható a honlapon – hogy szakmánk a gasztronómia, a borászat, a vendéglátás és az idegenforgalom találkozási pontja. Párbeszédre, együttműködésre és egy nagyszerű közös utazásra hívjuk a szakma képviselőit. “

A sajtótájékoztatóra a Kárpátia Étteremben került sor., ahol Hungaria Grande Cuvée és Marika néni frissen sült egészen kiváló haséi, pogácsái fogadtak. (Hogy a hasékat Marika néni sütötte, persze honnan is tudhatnám, ha Niklai Ákos el nem árulja. Marika néniről egyébként alkalomadtán lesz még szó.)

Mgyar Sommelier Szövetség első sajtótájékoztatója (Kárpátia Étterem, Budapest)

A Magyar Sommelier Szövetség első sajtótájékoztatója (Kárpátia Étterem, Budapest)

A vendégeket a házigazda, Dr.Niklai Ákos (Kárpátia Étterem) köszöntötte, majd Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke beszélt szimpatikusan a Szövetségről, a Szövetség céljairól, ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott. Kovács Antal alelnök a sommelier hivatás lényegét, a sommelier feladatai közé tartozó területeket foglalta össze, jóval tágabb meghatározását adva a szakmának, mint amit csak a borral való foglalatosság közhelye kijelöl. Klemens Ádám főtikár a tőle már megszokott rutinnal vezette a sajtótájékoztatót és felelt a kérdésekre.

  • A sajtótájékoztató után Gere Attila Pincészetének és a Disznókőnek a borait kóstoltuk, amelyekhez remek sajtok társultak.

Klemens Ádám főtitkár, Káli Ildikó elnök és Kovács Antal alelnök (Magyar Sommelier Szövetség)

  • A magyar Sommelier Szövetség már most is számos taggal bír. A jövőben az új tagok felvételéhez 2 ajánló szükséges, a jelölt felvételéről pedig 5 tagú zsűri dönt.

A látottak, hallottak, valamint csupán az egyszerű megérzés alapján is állítható, hogy a Magyar Sommelier Szövetség (a kapcsolódó szakmákkal karöltve) eredményes lesz. Ezek után mi mást is lehetne mondani a számos barátnak, ismerősnek, mint, hogy: Jó munkát, sok sikert!

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: bor, Bor és étel párosítás, borász, Hírek, Uncategorized
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.