LEILA LOPES (25) történelmet csinált azzal, hogy feketeként, Afrika szülötteként, angolaiként világszépe, Miss Universe lett. Persze, amikor valaki Leila néven Miss Universe lesz, hazánkban elkerülhetetlen módon belefuthat abba, hogy sokaknak, többek között nekem is, Rejtő Jenő örökbecsű művében, „A három testőr Afrikában” című eposzban megrajzolt Leila, vagyis az egyetlen hazánkban ismert Leila, az „arab démon” jut eszünkbe. Leila, „az arab démon” persze nem volt ilyen szép, sőt, Leila, „az arab démon” egyáltalán nem volt szép, de miért is lett volna az a sivatag egy málladozó falú késdobálójában. Nem is illett volna oda a szépség, a női szépség.

A valódi küzdelem Ukrajna és Angola legszebbjei között dőlt el. Én a magam részéről az ukrán lány mellett voltam, már csak azért is, mert jóval több barátom él Ukrajnában, mint Angolában.

Leila, az arab démon

Ámde, kanyarodjunk vissza a hazánkban generációk sora óta népszerű Leila, „az arab démon” alakjához. A zseniális Rejtő Jenő (1905-1943) így ír „A három testőr Afrikában” című örökbecsűben:

A Grand Hotel, mint a neve is mutatja, a nagyvilági élet úri illúzióját hozta el a Szaharába. A félcolos deszkafalat ugyan átrágta mindenféle féreg, a vályogragaszték és a pofapadok sem emlékeztettek a hasonnevű európai intézményekre, no de rádiókészüléke volt, szinte kéthavonta új napilapok érkeztek, és Leila, az arab démon, táncokat lejtett.

Ezt a műsorszámot kissé népszerűtlenné tette az a közismert tény, hogy Leila (az arab démon) ötvenedik életévét már régebben betöltötte. A kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán. Így aztán Leila (az arab démon) alig táncolt, és a szórakozást illetően leginkább arra szorítkozott, hogy egy tamburaszerű, irhával bevont hangszert ütögetett. Ezt is csak addig, amíg a vendégek határozott állásfoglalása nem kényszerítette hallgatásra. Ilyenkor egy távoli sarokba kuporodott, és démoni érzékenységében megsértve, szomorúan pipázott. Este segített a sérülteket kötéssel ellátni.

S, hogy a párhuzam teljessé váljon, s a Miss Universe szépségét még inkább becsülhessük, álljon itt egy filmrészlet Leilával, az arab démonnal is. 🙂

Csíki Sándor♣