AZ ÉV PINCÉSZETE 2011 címet a noszvaji Thummerer Pincészet nyerte el. Az oklevelet, emlékplakettet és vándordíjat szeptember elsején adták át Noszvajon. Az „Év Pincészete” cím egyébiránt egy olyan bortermelő gazdasági társaság kollektív teljesítményét díjazza, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért a legtöbbet tette abban az évben.

A második helyezett a Tokaj Kereskedőház ZRt, a harmadik pedig az IKON Pincészet lett. A 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át. A program szervezője a Bacchus Arts Stúdió, amely a kezdetektől szervezője a jeles eseménynek.

Az érkezést követően Egri Csillag 2010 házasítással, musttal, mézédes, friss szőlővel és pogácsával fogadtak.

Év Pincészete 2011 díjátadó, érkezés Noszvajra

A gratulációkra már az érkezéskor sor került. A résztvevők régi ismerősként köszöntötték a borászt.

Az Év Pincészete 2011-ben a Thummerer Pincészet (a képen Thummerer Vilmos)

Érkezés után következett a pinceséta. A riolittufába vájt pincéről az Év Pincészete 2011 pályázatban így írnak:

A borászat Egertől 12 km-re, Noszvajon található. A pince „magja” egy 2000 m2-es, több mint 100 évvel ezelőtti, riolittufába kézzel vájt, páratlan látványt nyújtó egykori uradalmi pince, érintetlen, eredeti állapotában megőrizve. 2004-ben újabb 2200 m2-rel lett kibővítve, szintén a vulkanikus kőzetbe vájt pincerésszel. A kiegyenlített klíma ideális körülményeket biztosít a borok érleléséhez.

Thummerer Pincészet, Noszvaj

A pincében közel 200.000 palack bor, az éves palackozott és értékesített bormennyiség 2/3 része pihen. Hely még akad, ha a termelés tovább bővülne. Az éves 300-350.000 palackhoz a szőlőt közel 100 hektárról szüretelik.

Thummerer Pincészet, Noszvaj

A pince belső kialakításánál a technológia adta az iránymutatást.  A feldolgozó, erjesztő és érlelő pincék külön, mégis szoros egységben vannak, kihasználva a kiváló helyi adottságokat. Mivel a pincénél a vörös borok aránya 80%, így kiemelt jelentősége van az almasav bontás kontrollált, precíz levezénylésének. A közel 16 000 hl. össz-tárolókapacitás lehetővé teszi, hogy egy adott évjárat összes vörösbora egyidejűleg a két feldolgozó épületben, temperált körülmények között maradhasson a malolaktikus fermentáció végéig. Ezzel számtalan lehetséges probléma megelőzhető (pl.: elhúzódó almasav bomlás, fülledés, brettanomyces, stb). Így a borok már alapkénnel ellátva, megpihenten kerülnek az érlelő pincébe. Az alacsony pincei hőmérséklet hosszantartó érlelésre nyújt lehetőséget.

Thummerer Vilmos volt már az Év Bortermelője (1995), most az Év Pincészete díj lett az övé (2011), ám az Év Kertje díjjal is kitüntették, s szó, mi szó, a pincészet környezete is párját ritkítja.

A Thummerer Pincészet környezete (részlet)

A pinceséta után terített asztalokhoz ültünk (én Pók Tamás egri borász barátom mellé kerültem), majd a díjátadók méltató beszédei után átadták az Év Pincészete 2011 díjat.

Thummerer Vilmos

Lamport József, a Thummerer Pincészet borásza az Év Pincészete pályázatot Thummerer Vilmosné Katika, férjéről alkotott gondolataival zárja. Illenek ide:

„Szűnni nem akaró ambíció, teremtő erő, magabiztosság és becsületesség jellemzi a férjemet. Élénken él benne az alkotás vágya: mindig jobbat, szebbet, nagyobbat… megpihenés „hátradőlés” nélkül. Soha nem összegez, állandóan a jövőt építi, céltudatosan, rendületlenül. Kemény, rengeteg munkával eltöltött közös 43 év után látom, hogy nem csak makacs, de tehetséges is.”

Az ebéd

A Thummerer család életében meghatározó szerepet tölt be a borturizmus, vendéglátás. Thummerer Éva borász és férje Bucsek András mesterszakács magasra tették a mércét, különösen a kemencés ételekben jeleskednek. Kemencéből pedig akad kint is, bent is.

Thummerer Éva és Bucsek András (Thummerer Pincészet, Noszvaj)

Az elénk tálalt és Thummerer Vilmos tiszteletére is fogyasztott ételek, italok rendje a következő volt.

Thummerer Pincészet, Noszvaj

Csíki Sándor