AZ EGGYÉ VÁLÁS MISZTÉRIUMA – kenyér és bor

AZ EGGYÉ VÁLÁS misztériuma, ismét csak nem véletlenül, a mindent keretbe foglaló étkezésekkel fonódik szorosra. A tilalmak, tabuk után akad példa másféle spiritualizmusra is. A Mediterráneum étkezési modelljének három alkotója közül (az olívát elhagyva) a kenyér és a bor váltak az úrvacsora előképeivé, ám az ószövetségi étkezések és áldozati lakomák éppúgy ide számítanak, ahogy a manna is:

„Izrael fiai negyven évig ették a mannát” (Kiv. 16,35), „Ez a mennyből alászállott kenyér…” (Jn. 6,42)

A kenyér és a bor az Egyiptomból való kivonulás során új jelentéstartalommal is bővül. A pászka vacsora, ahogy a húsvéti bárány, a bárány vére („Ha látom a vért, kihagylak benneteket.” Kiv.12,13), a megszabadító kivonuláshoz kötik az áldozatot, amely Jézus feláldozásának is előképe.

Az ószövetségi áldozati szertartások végül áldozati lakomákkal zárulnak, ahogy az vélhetőleg kezdetektől fogva a világon mindenütt történt, s ami egyszersmind a racionalitás felülkerekedése is, egyfajta elnézően fogadott kegyes csalás a Teremtővel folytatott egyenlőtlen játszmában, amit maga az Úr hitelesít azzal, hogy az áldozókat asztalához hívja. Az ilyen lakomák célja és spirituális tartalma a meghívó Isten és az áldozó vendégek közötti egység kifejezése.

Jézus korabeli (római) konyhabelső

Jézus gyakran elfogadta a lakomára, közös étkezésre szóló meghívást. A Biblia újszövetségi részében a kenyér-, és a bor szaporítás csodája (kánai menyegző), valamint a közös étkezések (Lévi, Zakeus, Simon stb.) meghittsége, szimbolikus tartalma kapcsolódik az úrvacsorához, amelyet Máté evangéliuma így ír le:

„Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;

Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” (Máté 26, 26-28)

Az ősi Palesztinában, ahogy a Földközi tenger medencéjében mindenütt, a kenyér és a bor általánosan fogyasztott élelmiszerek voltak. Elterjedtségük és könnyű hozzáférhetőségük miatt válhattak éppen ezek az élelmiszerek alkalmasakká rituális célokra.Az előző állítást támasztja alá, hogy Közép-Afrika keresztény közösségeiben mintegy három millió ember számára a kevésbé hozzáférhető kenyér és a bor helyett a yam gyökér és a méz lettek az úrvacsora áldozati ételei.

Az eggyé válás misztériuma

Az istenség jóindulatának elnyerése, az istenséggel való egyesülés vágya mellett az ősökkel való eggyé válás misztikus tartalma is végigkíséri az emberiség történetét. Az ősök képletes, vagy valóságos elfogyasztásának számos változata él. A dél-amerikai indiánok körében ismeretes, hogy az elhunyt szülők elszenesedett csontjait és hamuját megőrölték, majd levesbe keverve azon a rokonság osztozott. Az elhunyt ős (vagy istenség) az étkezési rítus révén így vált a résztvevőkkel egy testté, így szállt az élőkbe az elhunyt ős ereje, bölcsessége, minden vágyott és irigyelt tulajdonsága.

Mindazok az ünnepek, akár egy esküvő is, amelyek alkalmat adnak a vendégek megvendégelésére, az étkezés közösségi aktusa által rituális alkalmat szolgáltatnak az egység és együvé tartozás erősítésére és kifejezésére, ezek összes szimbolikus tartalmával együtt.

II. Vatikáni Zsinat (Róma)

Az ételek összekötnek és elválasztanak. A katolikusok például kapcsolatot találhatnak egymással, egyszersmind felmutathatják a protestánsoktól való különbözőségüket is abban, hogy a korábbi szigorú böjti tilalmat feloldva ma már engedélyezett, illetve kiváltható a pénteki húsfogyasztás. Mindezek mellett, Fortres megjegyzésére is gondolva, joggal élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) mégiscsak hibázott, amikor feloldotta a pénteki húsfogyasztás korábbi szigorú tilalmát. A Katolikus Egyház ugyanis ezzel az engedékenységgel éppen leghívebb követőit fosztotta meg attól, hogy az önfegyelemmel vállalt böjttől magukat különlegesnek érezzék.

A már említett étkezési szabályrendszerek (kóser, halal, vegetarianizmus) betartása az összetartozás és megkülönböztetettség viszonylataiban nyeri el igazi értelmét. Erősíti a vallási öntudatot és az azonos hitűek közötti köteléket, ahogy a törzsi, nemzeti együvé tartozást is. Az élet minden mozzanatával szoros kapcsolatba kerülő táplálkozás (gasztronómia) így lesz a spirituális életnek is szerves része.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Antropológia, bor, Bor és étel párosítás, Gasztronómia történet
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

AZ EGGYÉ VÁLÁS MISZTÉRIUMA – kenyér és bor bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. duende szerint:

    Érdemes még megemlíteni ebben a témában a CHÖD- misztériumot is, mely a tibeti kultúra egyik legerőteljesebb szertartása. Erősen hasonlít az Úrvacsorára, csak sokkal ősibb, sámánisztikusabb. Sőt valószínűsítem, hogy az Úrvacsora maga a CHÖD, csak a tanítványok számára Jézus ezt a keveset tette láthatóvá, a mögöttes szertartást nem volt az ő szemüknek s fülüknek való.

    “A chöd betű szerint elmetszést jelent. Irodalmi fordítása az lehetne, hogy: a kivégzés. Három chöd misztérium van: a fehér, a fekete és a vörös, úgynevezett: lakoma. Az aszkéta sangsara-Énjét mind a három misztériumban feláldozza és a túlvilági lényeknek önmagát felajánlja. Az első esetben azonban a cél az élet italának, az amritanak elérése; a feláldozott test ugyanis misztikus módon az élet vizévé lényegül át s ezt az italt az aszkéta a világnak ajándékozza, – szerezze meg általa mindenki az üdvösséget.
    A második esetben a cél az előbbi életek folyamán felhalmozott szenny felszámolása. Ez a fekete lakoma. Mint a kézirat mondja, estszürkületkor szokták tartani. Az aszkéta rendesen úgynevezett karmatikusan terhelt helyet választ ki: temetőt, sírdombot, olyan helyet, ahol valakit szerencsétlenség ért. Ide ugyanis a túlvilági lények állandóan eljárnak. Az elképzelés az, hogy végtelen mocsár közepén egy halom hamu hever. A régi életek felgyűlt salakját ez a kép fejezi ki.

    A vörös lakoma a tulajdonképpeni kivégzés. Az aszkéta az anyagi káprázat-léttől magát egyszersmindenkorra lemetszi. A sangsara-Ént kivégzi.

    “Elgondolhatatlan idők óta, megszámlálhatatlan alakban elemésztettem töméntelen lényt, táplálékra, ruházatra, élvezetre, díszre, mindenféle egyéb szolgálatra s elkényeztetett testemet így tartottam fenn, így voltam elég erős ahhoz, hogy az elmúlással szembeszálljak. Most elkövetkezett a nap, hogy tartozásomat megfizessem. Ezt az élősdi testet áldozatul ajánlom fel s odaadom a megsemmisülésnek. Odaadom testemet az éheseknek, véremet a szomjasoknak, bőrömet a ruhátlanoknak, csontomat tüzelőül azoknak, akik fáznak. Örömeimet odaadom azoknak, akik szenvednek, életem leheletét odaadom azoknak, akik ezzel életben akarnak maradni”.”

    David-Neel
    itt találtam

    Részletesebben Hamvas Béla írta le, a Terebessen megtalálható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.