II.NEMZETI GULYÁS NAP – 2011. augusztus 27-én

A II. NEMZETI GULYÁS NAP 2011. augusztus 27-én, szombaton lesz. Szombaton a II. Nemzeti Gulyás Napon ismét ezrek és ezrek főznek szerte a nagyvilágon, ahogy tavaly is. Csatlakozz Te is és legyél részese, aktív résztvevője ennek a kivételes és egyedülálló ünnepnek! Miért éppen a gulyás? Mert a gulyás (goulash, gulasch, goulache, гуляш, רועה, guláš, …) a legismertebb magyar ételnév, amin belföldi vélekedésünk és berzenkedésünk mit sem változtat.

A 2011-es II.Nemzeti Gulyás Napról, a magyar konyha ünnepéről bővebben itt is olvashatsz. A tavalyi, I.Nemzeti Gulyás Napon világbajnokok lettünk. Erről itt is olvashatsz.

  • Köszönöm a Magyar Turizmus ZRt-nek, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének, a támogató bloggereknek, az ünneppel szimpatizáló hazai és külföldi magyar nyelvű portáloknak, egy-egy rendezvény lelkes szervezőinek, hogy azon vannak, a II.Nemzeti Gulyás Nap még kiterjedtebb lehessen, mint az első volt. Sejthető, hogy ezen az ünnepen világszerte újra sok tízezer ember főz majd gulyás, pörköltet, halászlevet, lecsót s mást. Nem azonos ritmusra, és azonos recept szerint, hanem azonos szellemben.

Csíki Sándor♣ (ötletgazda)

A bejegyzés kategóriája: magyar konyha, Nemzeti Gulyás Nap
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

II.NEMZETI GULYÁS NAP – 2011. augusztus 27-én bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Csíki Sándor hozzászólása:

    Ványi László chef (Thermal Hotel Visegrád) két helyen is regisztrált. Az egyik Vác, a másik pedig a visegrádi szálloda.

    Ványi László így írt:

    “Szia ! Na elérkezett az idő. Itt a szállodában is csinálunk egy kis hangulatot, bár én szabadnapos leszek, mert Vácon a Szent Anna Karitász – csoportnak főzök. Lesz majd média is. Ha lesz majd anyag róla majd küldök. Most akkor két helyen regisztrálok a Nemzeti Gulyás Napra. További szép napot.”

    Köszönöm a jelentkezést és sok sikert! A beszámolót fotókkal együtt várom.

    Üdvözlettel:
    Csíki Sándor

  2. Csíki Sándor hozzászólása:

    MT írja:

    “Kedves Sanyi!

    Szombaton a FLE. is „hadba állítja gulyáságyúit ” a Tündérgyár udvarán. (A Trafó mellet a Tűzoltó utcában). Mi 14 órakor kezdünk. Szerettem volna futni egy kört a délelőtti rendezvényeken, de sajnos az előkészületek nem teszik számomra lehetővé. Ha időd engedi légyszíves látogass meg bennünket!

    Szép napot!

    Üdv.MT.”

  3. Rosenmayer András hozzászólása:

    Kedves Sanyi! Mivel kissé hektikus időbeosztásom csak most teszi lehetővé, hogy közöljem, idén mi is csatlakozunk a II. Nemzeti Gulyás Naphoz. Kitettem a blogra is, remélem így még több emberhez jut el.

  4. Péter hozzászólása:

    Egyre többen leszünk és ez jó és a politika is szerencsésen elkerülte az Nemzeti Gulyás Napot, ami aztán Magyarországon már végképp jó. :) Lehet, hogy tényleg össznépi ünnep alakul ki?

  5. Csíki Sándor hozzászólása:

    Aliz tavaly is sokat tett azért, hogy Erdélyben a Nemzeti Gulyás Napról tudjanak.
    Így ír:

    Kedves Sándor!

    Örömmel tájékoztatom, hogy Gyergyószentmiklósról többen is csatlakoznak a II. Nemzeti Gulyás Naphoz. A Hargita Népében megjelent cikkem is tanúsítja, hogy egyelőre egy hivatásos szakács és egy civilszervezet csatlakozik. De az eseményről hírt adnak a helyi újságok is, reményeim szerint a mi városunkból lesznek még csatlakozók. A Krónikában úgy tudom, holnap fog megjelenni egy terjedelmesebb összeállítás, a volt kollégák a tavalyi siker után pozitívan álltak hozzá az ügyhöz és több, Erdély különböző városaiban élő tudósítót bevonva készítenek egy körképet a csatlakozási szándékról. Minden bizonnyal beszámoló is lesz az eseményről mind a Hargita Népében, mind a Krónikában. Vasárnap délelőtt jelentkezem majd kérdéssel az idei sikereket illetően. Nem utolsó sorban a saját blogomon és a facebook-on is terjesztem a hírt. :)

    Üdv.
    Alíz”

  6. BeckZsu hozzászólása:

    Barátaimmal együtt csatlakozunk, bár egyikünk sem szakács. Bográcsban fogjuk főzni a gulyásunkat, ami – a félreértések, különböző értelmezések miatt mondom – nálunk leves lesz, bár nem éppen híg szokott lenni. Mindenkinek jó főzést és jó étvágyat kívánok!

  7. Csíki Sándor hozzászólása:

    Kedves BeckZsu!

    A gulyás az 1870-es évektől kezdődően Magyarországon már leves. :)

    Üdvözlettel:
    Csíki Sándor

  8. Csíki Sándor hozzászólása:

    Lengyelországban is főznek:

    “Jónapot!

    Mi Lengyelországban, Stary Sacz (Ószendec) városában fogunk főzni 120adag Marha pörköltet és 120adag Babgulyást a Lengyel barátainknak és emellett még több 100liter bort is viszünk hogy megünnepeljük a Lengyel-Magyar barátságot az Árpád-házi Szent Kinga napján és mostmár a II. Nemzeti Gulyás nap napján.
    A honlapot Ványi László Chef úr (az ő keze alatt tanulom a szakmát) ajánlotta a figyelmembe.

    Ui.: A főzésről küldök képeket.

    Üdvözlettel László Imre”

  9. Csíki Sándor hozzászólása:

    Így ír a Hargita Népe, Jánossy Aliz, a “Fakanálforgató tollforgató” blog írójának tollából:

    “A gyergyói állatvédők is csatlakoznak a Nemzeti Gulyás Naphoz. Második alkalommal hirdette meg Csíki Sándor magyarországi gasztronómus és foodstylist a Nemzeti Gulyás Napot szombatra, augusztus 27-re. A rendezvényhez Gyergyószentmiklósról civil szervezetek és hivatásos szakácsok is csatlakoznak. A nagyszabású, egész világra kiterjedő esemény nem helyhez kötött, nem egy település, nem egy régió ünnepe, hanem minden magyaré, aki a világ bármely táján élve csatlakozik az eseményhez.
    „Ez a nap a magyar konyha ünnepe” – tudható meg a neves gasztronómus honlapján közzétett közleményből, amelyben kifejti, hogy rendezvénye fő célkitűzése szimbolikusan egy tűz köré gyűjteni a világ különböző tájain élő magyarságot. Az eseményhez akár az utolsó napon is lehet csatlakozni, egyénileg, családosan, baráti társaságokkal, de benevezhetnek hivatásos vendéglátó-ipari egységek, civil szervezetek is. Vagyis bárki, aki vállalja, hogy ezen a napon gulyást, lecsót, halászlét, pörköltet, paprikást vagy egyéb magyaros ételt készít, csatlakozhat a felhíváshoz, csupán annyit kell tennie, hogy az ételkészítésről és elfogyasztásáról készített fotóit elküldi a főszervező e-mail címére: info@foodandwine.hu. Az eseményhez egyébként többen is csatlakoznak Gyergyószentmiklósról, többek közt Benedek Árpád mesterszakács, a Gyergyói Ízek Őrzője, a Szabadtűzi Lovagrend gyergyószéki képviseletének hadnagya.„Bográcsos, magyaros ételeket fogok készíteni az Anita-panzió vendégeinek” – jelentette ki a Hargita Népe kérdésére a mesterszakács, aki tavaly is részt vett az eseményen 400 személyre készítve krumplis babgulyást a Gyergyói Lovasnapokon.”

  10. Dr. Csizmadia András hozzászólása:

    Sanyikám!
    Először is gratulálok az ötlethez! Lehet hogy magam is benevezek!
    Te mint nagy hatású “blogger” talán tehetnél azért, hogy végre hagyjunk fel össznépi szinten a “magyaros konyha, magyaros életek” szóhasználattal, főként olyan klasszikus magyar ételek kapcsán mint a gulyás pl. Ez nem magyaros, hanem egyszerűen és röviden: MAGYAR ÉTEL, s A MAGYAR KONYHA szülötte! A ” magyaros” azt sejteti, hogy nem igazán magyar, csak valami olyasmi, valami hasonló….!!!! Miért ködösítünk nyelvileg??? Jó lenne tisztába tenni ezt a kérdést is persze még volnának ötleteim egyéb nyelvi – itt most csak a konyhanyelvire gondolok – katasztrófák helyretételére is, a békönszalonnától a grillrácsig terjedően stb. De erről majd máskor. Emeld fel szavad a helyes fogalmazásért kérlek!
    üdv. CSA

  11. Jánossy Alíz hozzászólása:

    Kedves Sándor!

    Még van csatlakozó Gyergyóból. A gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ Korkép képzőművészeti táborában éppen most táborozó képzőművészek csatlakozva a Nemzeti Gulyás Naphoz – Erőss István, erdélyi gyökerekkel rendelkező Magyarországon élő képzőművész irányításával – hatalmas bográcsossal vendégelik meg a táborszervezőket, a község lakóit és a sajtó (sic!) képviselőit szombaton. Fotó is lesz róla és híre is lesz ennek az eseménynek…

    Másrészt a Krónika cikkéből is az derült ki, hogy mindenki pozitívan reagálta le, csupán a sepsiszentgyörgyi vendéglátós nem értette az egész megmozdulás lényegét, de szerintem neki is lezörög a tantusz előbb-utóbb. :)

    Jánossy Alíz

  12. Bartl Sebestyén hozzászólása:

    Sanyikám, gratulálok!
    A Krónikát olvasva látom, egyre többen csatlakoznak a Nemzeti Gulyás naphoz, és mi sem maradunk ki.
    Számunkra a nagy esemény Felsőbóldogfalvához tartozó Bikafalván, a Küküllőhöz közel
    lesz megtartva, vidám sereglettel. A bográcsot és egyéb hozzávalókat már megvettük.
    Üdv Bátyó

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>