RAMADAN BÖJT

A RAMADAN a Hijri naptárban a kilencedik, s egyben az egyik legszentebb hónap neve. A muszlimok számára ez a böjt, az imádság, a befelé fordulás időszaka. Többnyire ez az év legmelegebb hónapja, amikor a böjtöt, az ételtől, italtól, szerelemtől való megtartóztatást napfelkeltétől egészen napnyugtáig tartják. A kilencedik hónap az a hónap is, amelyben a Szent Koránt Mohammed próféta Allah szavai szerint idézni kezdte.

Az ezer esztendő óta használt holdnaptár alapján számolva a Ramadan időszaka évről évre változik. 2011-ben augusztus 1-én, a július harmincadikai telihold éjszkáján kezdődött és 30 napig tart. Mekkában a nap ma 5:54-kor kelt és 19:00-kor nyugodott le. Holnap a nap egy perccel később kel, a hivatalos mekkai napnyugta viszont egy perccel korábban lesz.

Más világvallásokhoz hasonlóan az iszlám is szabályozza a táplálkozást, s a hozzá kapcsolódó rituálékat. Ezek a szabályok a „könyv népeinek” előírásain alapulva érdekes és tanulságos evolúciós utat járnak be, párhuzamosan az iszlám által meghódított népek konyháinak megismerésével. Az arab konyha így lesz varázslatosan sokszínű is változatos.

Csíki Sándor♣

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Arab konyha, Török konyha, ünnep
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

RAMADAN BÖJT bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Tóth András szerint:

    Ilyen is csak itt van! 🙂

  2. Táltos szerint:

    Érdekes.

  3. Podruzsik szerint:

    Kicsit most visszanézem az “arab konyha” címkéjű bejegyzéseket, muhammar és egyebek, nyamm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.