A LIBATÖMÉS, LIBAMÁJ ismét hír lett. A német rendezők kitiltották a francia hízott liba- és kacsamájat (foie gras) a 2011 októberében Kölnben megrendezésre kerülő, Anuga elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari kiállításról. Ez egészen magas szintű diplomáciai botrányt kavart a két uniós ország között. Ingerült beszélgetések folynak a két ország illetékesei között, mióta a kölniek a francia

liba és kacsamáj pástétomokat és más finomságokat kitiltották a franciáknak is fontos kölni kiállításról.

A szervezők (miközben a botrány révén plusz nyilvánosságot is kaptak) az állatvédő aktivisták nyomására hátráltak meg, akik szerint a kacsa és libatömés kegyetlen. (A Guardian ugyan nem említi név szerint az állatvédőket, de nagyjából lehet sejtésünk róla.)

A németek viszonylag könnyen vannak, mivel a kacsák és libák tömését (sok más országgal együtt) már betiltották – igaz, a hízott libamáj fogyasztását nem. A franciák a hagyományok törvényben rögzített (és ugyancsak nem alaptalan) érveinek bástyái mögé húzódtak.

A Franciaországban 2006 január ötödikén meghozott 2006-11 számú törvény Vidékre vonatkozó fejezetébe beiktatandó L654-27-1 kiegészítés szerint a hízott libamáj, a foie-gras Franciaországban a védett nemzeti kulturális és gasztronómiai örökség része. Ezzel együtt a francia „gavage” szóval jelölt tömést is megvédik, mivel a védett nemzeti és kulturális örökség éppen így készül.

„Article L654-27-1 Créé par Loi n°2006-11 du 5 janvier 2006 – art. 74 JORF 6 janvier 2006 Le foie gras fait partie du patrimoine culturel et gastronomique protégé en France. On entend par foie gras, le foie d’un canard ou d’une oie spécialement engraissé par gavage.”

A francia mezőgazdasági miniszter, Bruno le Maire levelet írt német kolléganőjének, Ilse Aignernek, hogy vonják vissza a tiltást, különben kénytelen lesz a kiállítás megnyitóján való részvételt bojkottálni. Hogy még nagyobb legyen a por, Brigitte Bardot hajdani filmszínésznő, mai állatvédelmi aktivista is írt a német miniszter asszonynak, hogy ugyan már ne engedjen a francia nyomásnak.

Franciaországban nagyjából 37 millió kacsát és 700 ezer libát vágnak le a mája miatt, így ők a legnagyobb hízott máj (foie gras) termelő ország, különösen, ami a kacsamájat illeti. Azonban – ne feledjük – mi is ott vagyunk a nyomukban, különösen a libamáj termelésben jeleskedve.

  • Eddig mindez akár egy színes, a határainktól távoli német-francia perpatvarnak is tűnhetne, ám nem az. A furcsa csak az, hogy most valahogy kimaradtunk az emlegetésből. Gyanítom azonban, hogy ez nem sokáig marad így, ezért – magyar termelők – jobb ha felkészültök egy újabb kampányra, s persze a tartási körülményekre és a tömésre sem ártana több gondot fordítani!

Csíki Sándor♣