A PIZZA szó eredete a latin “pinsa”, lepénykenyér szóban keresendő. Akad olyan legenda is, miszerint a Palesztinában állomásozó, majd Itáliába visszatérő római légionáriusok voltak azok, akik a megkedvelt zsidó maceszt próbálták reprodukálni. Ennél azonban akad korábbi nyom is, mint a Veneto tartományban talált bronzkori “pizza”. A középkorban a korai pizzák leszármazottai modern formát kezdenek ölteni. A lepénykenyérre a parasztság olívát, s olíva olajat tett, úgy ette a kenyeret, vagyis a “pizzát”.

  • A pizza népszerűsége folyamatosan nőtt, majd 1780-ban Nápolyban megnyílik a Pizzeria Brandi (eredeti nevén: Pizzéria Pietro), s rá fél évszázad múltán, 1830-ban az “Antica Pizzeria port’Alba”, az első valódi pizzéria, amely mind a mai napig készíti pizzáit. 1889-ben a Pizzeria Brandi tulajdonosa, Rafaele Esposito három különböző pizzát is készít Olaszország és Savoia kiránynője, I. Umberto felesége tiszteletére. Margherita királynőnek különösen egy tetszik. A paradicsommal, mozzarellával és bazsalikommal készített „nemzeti színű” pizza ezért ez “Pizza Margherita” nevet kapja. A nápolyi típusú pizzákhoz hasonlóan ez is fatüzeléses kemencében készült.

Pizza (Nápoly)

A nápolyi stílusú pizzatésztának karimája van. Ez úgy alakul ki, hogy a széleken a tésztát körben vastagabbra hagyják, s ez a vastagabb rész sütés közben még meg is dagad. A karima ugyan vastagabb, de a pizza belsejét általában csak 3 mm vastagra nyújtják.

Pompei

A római stílusú pizzatésztának nincs karimája, aminek az praktikus oka, hogy a rómaiak viszkózusabb feltéttel készítik a pizzájukat, ezért nincs szükség a karimára, ami megakadályozza a feltét lefolyását. A római pizzát 3 mm vastagra nyújtják.

Friss sült szardínia citrommal kenyérrel, salátával (Nápoly)

Kockás abroszos családi étterem választéka, még nyersen (Palermo)

Polip (Syracusa)

Bableves (Palermo)

Tengeri csiga a piacon (Nápoly)

Tenger gyümölcsi rizottó, szicíliai módra (Syracusa)

Gelato briósban, espresso, pisztácia és más magvakból készült édességek (Szicília)

A Palermói Operaház

Csíki Sándor♣