FIRTOSI REZEDÁK – József Dezső (1886-1965)

Vad rezeda (Reseda lutea)

MINT MESSZI FELHŐKBŐL csordogáló harangszó. Mint titkos táj vagy ismeretlen kottakép. ’Firtos’. A gyermeki emlék őrzi ilyennek – amelyik nem tudhatja, hogy egy-egy misztikus szóban miféle jelentések torlódhatnak össze. Hogy például a Firtosban, nem mellesleg, benne lakozik egy szőröstől-bőröstől jószívű tündér is. Aki a rege szerint angyalként szokott leereszkedni lakhelyéről, a Firtosvárból – és éjszakánként észrevétlenül fölkeresni a nagybetegek házait. Majd csudatévő, gyógyító füveket helyezni ágyuk mellé. S közben, mily dicső karitász, ez a jótündér a szegény nép üres kamráit feltöltögeti aranysárga búzával és piros, gyöngyöző borral.

De az aggokról sem feledkezik – hitben-lélekben erősíti őket, a könnyűvérű fiatalságot meg a helyesebb útra tereli. Az én gyerekkoromban ’hivatalosan’ Firtos nevét nem hallottuk, iskolákban nem tanították, hagyományát nem ismertük. Firtos, aki tehát legendás jó tündér, s aki harcban áll az univerzális rosszal – nem létezett. Viszont a harmadik szomszédban, az Ecsedi utcában, amely a mi Kálvin utcánkat keresztezi, lakott egy kisváros-szerte ismert rajztanár és festőművész. József Dezső bácsi (1886-1965).

Firtos vára

Ő származott e titokzatos és mesebeli nevű „Firtosról” – Firtosváraljáról, melyet olykor előnévként is használt. Én tehát e prepozíciót sokáig szinte szonátai magasságokba emeltem – ismeretlen, romantikus tájat, hegyet, elomló várromot is jelentett, de mást is, többet is. Gyönyörű epiteton ornans volt – amely a hősi, de időközben elveszett múltat idézi.

Firtos várának alaprajtza (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása)

Persze Firtosi József Dezső lénye is már távoli harangszó – egész szülővárosommal, a régi Gyulával együtt. Amely a hatvanas évek elejéig megőrzött valami ósdi patinát a régmúltból (megyeszékhely volt, de Rákosi átvitette Csabára, s ez a veszteség, mindenkinek, pártállás nélkül, őszintén fájt) – őrizte romlásnak indult, de mégis elképzelhető, átélhető paraszt-polgári világát. Egy különös, mára elillant légkört – ahogy eltűntek jellegzetes alakjai, emlékezetes figurái is.  Ők mindenfélék voltak: lecsúszott vármegyei elit, tisztviselők, tanárok, iparosok, katonák, falusias parasztok, tanyasi magyarok. Exhibicionista alanyi költők és többnyelvű, mellőzött zsenik. (Legkedvesebb figurám a hórihorgas Génó bácsi volt a Hajnal utca-Munkácsy utca sarkáról; egy állandóan bricsesznadrágban közlekedő nyugalmazott tábornok, aki utoljára az első világháborúban ügyködött a galíciai hadszíntéren.). Provincialitás volt akkor a porba és saját múltjába fordult városkában – de „Európa” is.

József Dezső először is művész volt az Újváros tisztán református, paraszti, puritán, művészetekkel nem nagyon élő univerzumában. Aztán tanár és erdélyi menekült – Trianon után ideszármazott, udvarhelyszéki unitárius férfiú. (Sokan éltek a köztünk erdélyiek, mint a másik szomszédunk, Jani barátom szülei, Székely Jani bácsi Kászonjakabfalváról, Piri nénivel, aki Váradról származott, s aztán Szász nagyapámék Kenyérsütő utcabeli házával szemközt Székelyhidi Emilék; Emil bácsi státusza szerint „bejegyzett erdélyi menekült lelkész” volt, de a gyermekvédő intézetben dolgozott, míg felesége, Margit néni feledhetetlen kedvességű tanítónőm az első elemiben, 1956/57 gyönyörű és nehéz tanévében.)

Dezső bácsi nagyapám-korú, jól öltözött, mondjuk így, századeleji eleganciájú kalapos, kopasz ember volt, állandó csokornyakkendővel. Ha nem is volt midig így (mármint ez a csokornyakkendő, amely a hatvanas évek elején meglehetős blaszfémiának számított), kisgyerekként mégis így emlékszem. S ha feleségével, Ica nénivel karon fogva templomba vagy a városba menet Kálvin utcai ablakaink alatt elhaladtak, valami kibillenthetetlen patriarchális nyájasság lengte körül őket.

József Dezső: Május (Ecsedi utca), olaj

Ha viszont Dezső bácsi festett, akvarellezett, szalmakalapban a nyári, éles fényekben (szeretett plain-air festeni, képeinek zöme ilyen akvarell, gyors tájkép, vagy városkép és portré), kirakta festőszékét utcára-piacra-Körös-partra, nem zavarták az állvány mögé lopódzó kíváncsiskodók. Ismerte, különösen a gyermekek lélektanát; több nemzedék nőtt fel kezei alatt a gyulai leánypolgáritól a különböző szakkörökig – édesanyámat is tanította a harmincas évek közepén. Látom is 1939-es csoportképjükről messziről világító kopasz fejét a tanárok és a papok gyűrűjében; ő Bocskai-kabátban, dísznyakkendőben áll a tablón, nem messze a reverendás báró Apor Vilmostól; a mi református papunk, Nagy Sándor viszont hiányzik, nem is tudom miért, mondja most édesanyám, de a lényeg, hogy öregapám atyai barátja, a ’Kisnagy’ Sándor valahogy lemaradt a tablóról. De ott van az egyenruhás lánygyűrűben anyám osztálytársa is, az ülő sorban a híres festővé vált Koszta Rozália, „Rozó”is, aki Dezső bácsitól tanulta művészetének alapjait.

Szinte minden arra érdemes gyulai csemetét tanított – hozzánk is átjárt, no nem tanítani, hanem fecskefészket rajzolni, mert visszajáró családtagként ezek a fecskék, a ’mi fecskéink’ a verandán fészkeltek; mégpedig meglepő módon körbeépítve a magas verandáról lelógó csupasz villanykörtét. (Szegény apánk létráról, nyaktörő légibalettek közt fel is szerelt egy nagyméretű, félig elvágott dobozt, spárgával a plafonra erősítette és onnét cserélte a kisfecskék mobilvécéjét, ha időközben megtelt fecskeürülékkel. És hát hosszú évekre lemondhattunk a verandavilágításról, mert az időközben kiégett körtét csak a fészkek megbontásával lehetett volna cserélni.) Leghíresebb tanítványa a nehézsorsú, korán elhalt festő, Kohán György volt, aki pályája csúcsán, alig pár évvel halála előtt, 1961-ben meghatóan kitárulkozó vallomást küldött mesterének az Ecsedi utcába. „1925-ben Gyulán, a Megyeháza Dísztermében képkiállításon láttam egy képet. A „Behavazott aranyzúzó malmok”-at. Ez a kép adta a döntő lökést a művészi pályára. Ez volt a legszebb kép, amit életemben láttam, mert ez hagyott bennem a legmélyebb nyomot. Az élmény most is frissen él bennem. De leírni nem tudom – mert oly egyszerű és oly bonyolult. Ez a legszebb kép a világon!” (Maga az idézett festmény, amelyet Dezső bácsi még legelső tanársága idején Alsó-Fehér vármegyében festett, szép és artisztikus, de mondjuk így, Mednyánszky után nem a legmegrendítőbb képek egyike. Ám a Gyulaváriból indult szegénylegény festőpalánta miért ne érezhette volna, éspedig teljes joggal, egészen lenyűgöző világfelfedezésnek?)

És hát a Firtosi rezedák! Székely Jani barátom őriz egy 1936-ban Székelyudvarhelyen kiadott kis füzetecskét, amelyet József János firtosi unitárius tanító írt. Dezső bátyánk édesapja. Poszthumusz kiadású és feltehetően kis példányszámú könyvecske ez – Dezső bácsi készítette hozzá linómetszetű címlapot és édesapja portréját is. (Ica néni Dezső bácsi halála után eladogatott néhány könyvet, ezt-azt, Janihoz így került jónéhány könyvritkaság mellé ez a kötet – én mégis egy mondatára emlékszem a leginkább: azon a széken, amelyen ülsz, mondta az Ecsedi utcai ház üvegezett verandáján, Móricz Zsigmond ült. És később aztán láttam is a lap impresszumában, hogy Ica néni a Móricz-féle Kelet népe „gyulai munkatársa” volt.) A Firtosi rezedák különben finom, novellisztikus életképek és verses konfessziók gyűjteménye egy sokgyerekes, szegénysorú székely tanító tollából. Nem dilettáns szövegek – inkább tudósítások a múltból, a la recherce, a valamikori, tradícióról, erkölcsről és pillanatról.

Vagy negyven év után jutottam el a legendabeli Firtosig – Énlakára zötykölődtünk, Szávai Márton bátyánkhoz „gyümölcs-ügyben”. S közben átkerekeztünk Firtosváralján is. Csinos unitárius falucska ez, mint a Nyikó-mente nagy része. S persze a „Firtosi rezedák”-ra és a boldog emlékű József Dezső bácsira gondoltam és megemeltem a kalapom emlékük előtt.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

FIRTOSI REZEDÁK – József Dezső (1886-1965) bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Bogsán Gyula szerint:

    Hangulatos, szép írás. Jó volt felidézni a közelmúltban látottakat is …

  2. Táltos szerint:

    Ambrus úr nagyon szépen ír. Örömmel olvasom.

  3. Balajthy Pál szerint:

    A Művész úr írásához kapcsolódnék. Minap érkeztünk vissza erdélyi nyaralásból. Firtosváralján, ahol nem először járunk ezúttal kifejezetten József Dezső nyomait keresgéltük. Sajnos a József testvérek egyike sem maradt helyben, ide-oda elköltöztek, leszármazottaik itt nem élnek. Édesapja József János, tanítósága melett méhészkedett is, sem helybéli volt, úgy költöztek ide, Váraljára, és helybeni értékalkotó munkásságát maga után hagyva, halálát megelőzően Gagyra költözött, azt hiszem ott van eltemetve. Dezső bácsi nagymamám rajzatanára volt Gyulán, s ő jó tanítvány volt, szép akvarelleket, pasztelleket készített Dezső bácsi stílusában a Gyula környéki világról. Firtosváralja kisugárzása a mára így is tekintélyes, mikroklímáját délies fekvése miatt nagyon kedveljük. Idén is szép sétákat tettünk a környéken, sajnos a templom állapota is leromlott. Kötődésünk e témakörhöz, s személyekhez tehát igen erős, örültem hogy ilyen írsára bukkantam.

  4. székely Árpád szerint:

    Tisztelt Balajthy Pál Úr! Dezső bácsi rajzaiból, festményeiből kiállítást szervezünk. Amennyiben tud segíteni bármilyen módon köszönettel vesszük! Tisztelettel: Székely Árpád.

  5. László szerint:

    Kérem, aki József Dezső örökségét és “nyomait” keresi, forduljon hozzám! Talán tudok segíteni! hajos@hushmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.