AZ OXALÁTOK az oxálsav sói, s a növényi anyagcsere melléktermékei. Számos növényben jelentős mennyiségben fordulnak elő, mint a spenót, a sóska, a rebarbara, a póréhagyma, a mángold, a cékla zöldje, vagy akár a petrezselyem. Nátrium és kálium sói vízben oldhatók, míg a kalcium (nyelvújítás kori szóval „mészeny”) sója már nem. A vesekőként is gyakori kalcium-oxalát kristályok nem oldódnak fel, s ezért irritálják a száj és a bél nyálkahártyáját. A oxálsav a spenót vastartalmával vas-oxalátot képez.
A vas-oxaláttal a növényben előforduló, és egyébként is meglehetősen nehezen felszívódó vas nagy része az emberi szervezet számára már felhasználhatatlanná válik. Így aztán az a szülők által gyakorta emlegetett tézis, miszerint a spenótban “sok a vas“, nem állja meg a helyét. A spenót oxalásav tartalma ellenben már jelentős, átlagosan 750mg/100g. Hasonlóan magas a spenót pótló növények oxalát koncentrációja is.
Popeye és a spenót
Popeye vs. Hulk és az elmaradhatatlan spenót
Popeye alakja képregény formájában 1929 januárjában jelent meg először, majd nem sokkal később, 1933-ban készült belőle azt első fekete-fehér rajzfilm. Generációk sorát szórakoztatta szerte a világon és a mai napig a televíziók műsorán van. Városi legendaként él, hogy a spenót Popeye-re ható mágikus erejébe vetett hitet egy hibás számítás táplálta. A történet szerint egy 19. századi német tudós a spenót vastartalmának értékében tévedésből eggyel odébb helyezte a tizedesvesszőt, amivel a növény vastartalma nyomban a valóságos tízszerese lett. A hibára csak az 1930-as években jöttek rá. Mindez azonban mítosz, és már a múlt század harmincas éveinek rajzfilmkészítői sem gondolták, hogy Popeye a vastól lesz erős, ahogy azt a gyermekeiket spenótevésre bíztató szülők még ma is nap, mint nap állítják. A spenót átlagosan alig 2,7mg/100g rosszul felszívódó vasat tartalmaz, vitamintartalma (A, C, folsav) azonban már számottevő.
A spenót főzése
A növényt alaposan mossuk meg
A spenótot bő vízben főzésének gyakorlata éppen az oxálsav tartalom csökkentése miatt alakulhatott ki. A főzés oxalát-tartalom csökkentő hatását illetően erősen megoszlanak a vélemények. Egyes vélemények szerint a csökkenés alig 5-10%, mások szerint a savasság akár a felére is csökkenhet, amivel az íze is édesebbé válik. A főzővizet ne használjuk fel, öntsük ki. A leveles zöldségeket különösen alaposan mossuk meg, már csak az Escherichia coli fertőzés elkerülése miatt is.
A spenótot forró vízbe dobom, de a mángoldot hideg vízben teszem fel, mert egy dalmát néni ezt tanácsolta. Nem tudom van-e ennek kémiai jelentősége vagy csak népszokás, mindenesetre betartom. Úgy tudtam, a spenótban tényleg sok a vas, csak nem tudjuk úgy felvenni, mint pl. a vörös húsokból. Ez a vegetarianizmus egyik csapdája.
Rövid ideig történő főzés esetén, mint itt is, a hidegvizes, vagy a melegvizes kezdésnek sejthetően lehet jelentősége, azonban a különbség, a forrástól számítva, már igen hamar kiegyenlítődhet. Hogy valójában akad-e bármi jelentősége, a szokáson kívül, azt tényleg csak kísérlettel, és mérésekkel lehetne eldönteni.
Szeretnék kiegészítő magyarázatot fűzni a hasznos információhoz, még mielőtt az olvasók beszántanák a spenótültetvényüket. Amit ezennel meg is teszek
A spenótban vízben oldhatatlan oxalátok vannak, melyek se nem osztanak se nem szoroznak az emésztésben-anyagcserében. Ahogy jöttek, úgy távoznak. Ami esetleg veszélyes, az a szabad oxálsav, mely a sóskában és a rebarbarában van, ez a savanyú de kellemes ízt adja. A “veszélyesség” abban rejlik, hogy a más táplálékkal bevitt, vízben oldódó kálcium ionokkal találkozva, az oxálsav vízben oldhatatlan kálcium oxalátot képez, mely idővel, igazgyöngyhöz hasonló lassúsággal rétegesen leülepedik a vesében, a vezetékekben és a húgyhólyagban, hogy apró kavicsokat képezve ugráláskor csörgő hangot hallasson. (Az utolsó információ rossz vicc, amit a könnyebb megértés miatt szőttem be a kommentembe.)
A veszélyes zászló kitűzése, a sóska- és a rebarbaraembargó bevezetése – szerintem – túlzott óvóintézkedés. Ahhoz, hogy a kavicsok kialakuljanak mértéktelen fogyasztás és különös hajlam kell. Nem olyan régen a rebarbara kompót és a sóskaleves tavasszal mindennapos táplálék volt, és kiegészítette a – jó vastagon megkent – zsíroskenyéren alapuló kosztot. Emellé annyi finom, keserűmandula illatú, ciánsav tartalmú kajszibarackmagot ettünk, amennyi belénk fért. A szomszéd félig érett, permetezett almájáról-körtéjéről nem beszélve.
Jó ez a videó hozzá. Most már tudjuk, honnan ered a “headbang”
HSZ, hogy a fejfájást okozó mérgező zöld paradicsomról ne is beszéljünk! Hogy az is milyen finom!
“SJ”: Így van. Ne hagyjuk magunkat megfosztani eme élvezetek gyakorlásától!
