A SZEDERRŐL – “A Morus nigrarúl”

DEHOGY AKARTAM én a savanyú szederről (Morus nigra) írni, meg nem is sok nóvumot tudnék hozzáadni ahhoz, amit eleddig összeszedtem a titokzatos és vitamindús gyümölcsről; vagyis hallgattam volna én a legszívesebben. Mint dinnye a fűben! Amúgy meg hadd gyűljenek öreg adatok, legfőképpen a régi kertészeti könyvekből és cikkekből – mert ha ezeket olvasom, s elég gyakran teszem, olykor hajlamos vagyok magam elé valami régi kertészeti aranykort vizionálni.

Hogy akkor minden más volt, hogy a régi fajtagazdagság gyönyörködtet, hogy az őshonos gyümölcsöknek nincs párja stb. De csak passione teszem én az effélét, ingyen szenvedélyből és a magam mulatságára. De legújabban a Morus nigránál észleltem, mintha elakadt volna egy régi lemez, és ezt kelepelné megállás nélkül: szeder-eper, szeder-eper, szeder-eper. Aztán újra – a tű nem képes továbbugrani.

Szeder-e vagy eper?

Történt, hogy feliratkoztam (passione) egy internetes gyümölcsészeti listára, ahol nemrégiben egy tudós veszprémi barátom, Sonnevend Imre erdőmérnök közzétett egy felhívást a Morus nigra ügyében.  Kérve a tisztelt és lelkes gyümölcsészeket, hogy küldenének néki információkat erről a viszonylag ismeretlen gyümölcsről. (A nevezett taxon, mint rendkívül megritkult és ma már a teljes eltűnés sorsára jutott régi kultúrnövényünk hazai előfordulását, helyzetét szeretném feltárni, egybekapcsolva annak megmentésével, ismételt termesztésbe hozásával – írja.) Ő különben jeles tudós és mellesleg a Balaton-felvidék botanikájának, gyümölcsészetének és kultúrtörténetének egyik legjobb ismerője. Szóval Imre barátom igen világosan rögzítette, hogy tévedés ne legyen, nem a Morus albáról, hanem a Morus nigráról, vagyis a ’savanyú’ szederről kérne adatokat – amelyet az irodalomban másképpen még török vagy spanyol szederként is emlegetnek. (Sőt, éppen a Balatonfelvidéken bécsi szedernek is.) A tömeges válaszokból viszont az derült ki, hogy még az amúgy lelkes és tettekre mindig kész gyümölcsészek is összekevernek dolgokat.  A Morus nigrát keverik az Morus albával, ahogy az epret is a szederrel. Itt gyorsan közbeszúrom, hogy jó huszonöt éve én sem tudtam igazán megkülönböztetni a szeder- és eperfát. Különösen akkor estem zavarba, amikor rájöttem, hogy a Dunántúlon szederfának ismerik ugyanazt az eperfát, amelyik ugye Arany János közismert versében szokott ’bólingatni’(„feketén bólingat az eperfa lombja”) – én még alföldi származás lévén komoly nyelvészeti vitába is bonyolódtam egy kiváló szombathelyi kollégámmal, de képtelen voltam erre a nyelvi kérdésre meggyőző választ adni.

Azóta viszont tudom, hogy ugyan a Morus alba és a Morus nigra is gyümölcsfa  – csakhogy az egyik (alba) Kínából, a másik (nigra) Kis-Ázsiából származik. És a morfológiai különbség (legalábbis) számomra azért is különösen világos, mert magam is ültettem Morus nigrát, és Morus alba is akad a kert végében (madarak pottyantották), de a hegyen az egyik pincém előtt szintén potyogtatott példányáról már vidáman lakmároznak az égi madarak. Tehát két különböző gyümölcsről beszélünk – a gyümölcsök minden alaktani hasonlóságuk ellenére jelentősen különböznek. A Morus alba gyümölcse, ha beérik, igen édes (hamar erjedésnek is indul, s gyerekkoromban tanyaudvarokon láttam is kacsákat-libákat enyhén szalonspiccesen kóvályogni az eperfa terméseit pusztítva) – színváltozatai viszont többfélék. Általában fehérek, mint a neve s mutatja, de sötét színű is lehet, amely lilára, esetleg a feketére hajaz – Arany János versében is ennek a Morus albának esti képe jelenik meg. A Morus nigra viszont egészen más – fekete gyümölcsű, de mindig és csakis fekete színű; viszont kellemes savanyú, élénk ízű csodás gyümölcs.

A két faj összekeverésének históriáját és mai köznyelvi keveredését viszont legvilágosabban egy nagyszerű tudós, Rapaics Raymund írta meg az 1940-ben kiadott Magyar gyümölcs című monográfiájában. (Ehhez a munkához nehéz hozzájutni, mert, ellentétben Rapaics másik két alapművével, A magyarság virágaival és a Magyar kertekkel, azóta sem adták ki.) Rapaics a schlagli-szójegyzéket említi, ahol először találkozni a szederfa és az eperfa megkülönböztetésével: ezt követően nevezték az édes és fehérgyümölcsű változatot eperfának, szemben a fekete és savanyú gyümölcsű szederrel és szederfával. Dunántúlon mindmáig megmaradt, hogy így mondjam, ez a disztingvált névhasználat, de egy dendrológiai munkában, Grossinger Jánoséban(1797) és különösen Diószegi művében (1805), mivel mindketten tiszavidékiek voltak és Diószegi Sámuel az újabb magyar ’növénynevezéstan’ megalapítója is, már csupán az  eperfát avatták az egész növénynemzetség hivatalos magyar nevévé. Azt mondja Rapaics, hogy „a nép ajkán azonban ma is él a két név, s a dunántúli ember ma is szederfát, a tiszavidéki eperfát ismer”. Én is ezt tartom – így legyen!

Mindkét fáról regényeket (akár kultúrtörténetet) is lehet írni – most csupán  egy alig ismert forrást idézek a savanyú szederről. Pedig szintén eperfának emlegeti a Magyar kertészkönyvben Farkas Mihály 1878-ban, noha világosan megkülönbözteti az édes, vagy fehér (Morus alba) és a savanyú eperfát (Morus nigra).

„Ez utóbbi erősebb termetű, levelei is keményebbek és durvább tapintatúak. Gazdászati tekintetben az édes eperfát nem annyira émelygős, édes gyümölcse, mint inkább a selyemtenyésztéshez levelei kedvéért tenyésztik nagyban; jóllehet egy-két fa, ha másért nem is, a baromfiak kedvéért minden udvarban elférne. A savanyú eperfa a melegebb éghajlat szülöttje lévén, zord szelektől védett délnek nyílt száraz fekvésű napos tanyát kíván, s televényes, inkább könnyű homokon, de vérmes földben a legjobban megterem.” S találtam egy érdekes adatot messzi északra nyúló elterjedéséről is – noha a savanyú szeder is a szőlőövezetben érzi magát tökéletesen. Ethey Gyula írja a Vágvölgyi Krónika című 1936-os munkájában, hogy „szőleink virágzása a XVII. században van tetőfokán és akkor bennük sok szép szilva, alma, körtvély szokott teremni, de hozzátehetjük a mandulát, őszibarackot, berkenyét és úgynevezett spanyolszedret – Morus nigra – is. A csejthei Boksin dombon ma még küzd az enyészettel egy három méter ötvenöt cm kerületű spanyolszeder, nem messze tőle három méter kerületű berkenye várja a következő évszázadokat”.

A Morus nigra, lám, úgy viselkedik, a Vág középső folyásától a Szerémségig, mint valami különös szellemi és anyagi összetartó erő – de tudni kell róla, hogy nem könnyű szaporítani. Farkas Mihály azt írja, hogy „közönségesen csak szemzéssel vagy párosítással, édes eperfa-alanyokra történik”, környezetemben csak nagyon nehezen sikerül jelentős számban szaporítani. Ráadásul kényes a fája és könnyen bokrosodik is (az én egyetlen savanyú szedremet is megtámadták a fafúró férgek és aztán levelei, melyek különben a fügéére emlékeztetnek, megbarnultak s csemete elcsenevészesedett) – ez az egyetlen fám, amelyet nem sikerült felnevelnem. Nem szomorú szívvel emlegetem, nem kudarc, nem adom fel – a Morus nigra számomra maradjon csak a túlélés archetípusa.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

A SZEDERRŐL – “A Morus nigrarúl” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Herczeg Géza szerint:

    Üdvözlöm az Eprek Szurkolóit! Vannak fejlemények. Több új – öreg Morus nigrát ismertem meg, magokat is gyűjtöttem ’15-ben és’16-ban. A márciusban elvetett magok az első próba során májusban ritkásan csíráztak, lassacskán növekedtek. Nem nagyon volt kedvem szétültetni Őket. Most örülök lustaságomnak, mert a ’16-os csemeték között a sok elfekvő mag most csírázik.! Most a ’17 márciusi vetemény, június első napjaiban kezdett csírázni. Lesz itt sok csemete és ezek mind kisnövésű, ” savanyú szeder” nem pedig hatalmas fehéreperfa lesz. Majd adok én nektek (is). Jó időt, csendes esőt lívánok: Üdvözlettel H. Géza

  2. Németh Ferenc szerint:

    Tisztelt Herczeg Géza !

    Érdeklődéssel olvastam irását a fekete szederfáról.Ú,gy tűnik, Magyarországon ritka fafajnak számit.
    Nem tudom,hogy tudomása van-e róla ,Balatonudvariban is van egy ilyen fa . Kirándulni voltunk ott. Amikor a főútról a kis templomnál befordulunk a vasútállomáshoz vezető utcába, közeledvén az állomáshoz az egyik sarki ház keritésén belül,de az utcára kihajlóan áll egy öreg szederfa . Július 20. körül jártunk ott, az eper már érett, a fa alatt sok lehullott termés volt . Próbáltam szakitani néhányat a fáról, de a rövid szára miatt ez elég nehéznek bizonyult . A kezemet szépen befestette a gyümölcs leve és a fehér pólóm is piros lett a fejemre hulló eprektől . Viszont az ize valami csodálatos ! Üdvözlettel Németh Ferenc

  3. Gábor szerint:

    Kedves Géza! Nagy figyelemmel olvasom fentebb írását. Én is magról szaporítok eperfát. Idén is ültettem jónéhányat mindkét fajtából. Kérdésem az lenne, hogy tapasztalata szerint a fekete eperfa magjából kisebb, mondjuk fele akkora magoncok lesznek őszre, mint a fehér eperfáéból?

  4. szabo istvan szerint:

    Nos, látom valamennyire él még ez az oldal.
    Én a szkeptikusok közé tartozom. Akik magról ültetik, mégha valóban a Nigratol származik is, hasonló lesz mint a hybrid kukorica utóda. Minden féle változat lesz belőle csak nem Morus Nigra. A Vaterán árúlnak többen is magokat, az igaz, hogy ugyanazzal a fotóval. Az egyik képen látható egy kis, már gyümölcsöt is termő csemete, nagyon szép de a levelei nem a Nigraé. Azon kevesek akik láttak már Nigrat nem keverik össze. Persze ha úgy nézzük ha a gyümölcs azonos, a többi dolog lényegtelen. Az egyetlen szépséghiba, hogy olyan növényeket fogunk Morus Nigranak hívni amik nem azok hanem valamilyen keverékek.

  5. Gy. Tibor szerint:

    Üdvözletem.
    Nálunk a felvidéki Alsóbodokon sok szederfa található. Vannak köztük akkora törzsátmérűek is amit csak két ember ér át. Tudtommal a szomszéd faluban a 17. században selyemgyár műkodött, ekkor telepítettek a környező falvakba szederfákat a selyemhernyók táplálására.
    A szederfa /Morus Nigra/ szaporításának legegyszerűbb módszere a légbujtás /air layering/.
    Ezzel a módszerrel az 1 éves ágakat 100 százalékos hatékonysággal sikerült gyökereztetnem 2016-ban. Érdekes hogy a vastagabb 2-3 éves ágak közül egy sem hajtott gyökeret.
    A légbujtást a fagyok elmúltával a nedvkeringés beindulása után célszerű elvégezni. Szeptemberben szedem le a fáról de nem ültetem szabad földbe mert a
    friss gyökerek ilyenkor leszakadhatnak az ágról, hanem egy évet konténerben nevelem hogy legyen idejük megfásodni. Mindig kell karót szúrni melléjük és a koronát erősen rögzíteni különben a szél megtekerheti és leszakakadnak a puha gyökerek.
    Mivel hogy ezek termő ágak így nem kell éveket várni mire termőrefordul. Tapasztalatom szerint a következő évtől virágzik és terem.
    Sikeres próbálkozást mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.