A KOLONTÁR SZŐLŐ (Háború)

ARCHAIKUS MILIŐ – egy fekete-fehér filmet gondoljunk el. Van ebben az absztrakt filmben valami, amit én legalább annyira fontosnak tartok, ösztönösen is, mint sok egyéb, ennél láthatóan vagy érzékelhetőbben fontos dolgot. Itt ezen a filmen ne a bolygók és a kozmosz tágas horizontját keressük – inkább egy archaikus kisvilágot. De azt nagyon, azt intenzíven. Az érdeklődő szenvedélyt, a bemutatás vagy rámutatás szigorát, de koncentráltan befelé, magunk felé jelölve az irányt. A fekete-fehér kategória azért fontos, mert redukció van benne – a fekete-fehérben csupaszabb a gondolat, fegyelmezettebb a szerkesztés és szikárabb az értelmezés.

Ezen a képzelt filmen  egy szőlő van – és egy szőlőfürt.

Én már évek óta kerülgetem, gyűjtögetem róla az anyagot, mert nem holmi közönséges szőlőfürtről beszélek. Pedig nem is olyan nagy szám. Sok hasonló sorstársa akad – a magyar szőlők nagy része elfelejtett emlék, nyelvemlék, néprajzi emlék, ’tudománytörténeti’ emlék, mindenféle más emlék – archaikus ’fekete-fehér’ kép legföljebb. Mert megfeledkeztünk róluk. Elfelejtettük őket. Ám engem annyira izgatott, és éppen ez a szőlő a sok közül, mint mondom, hosszú évek óta, hogy kénytelen voltam alaposan utánajárni. Végül is összefoglalóan azt kell mondanom róla, hogy valóban archaikus – mert sok rejtélye van.

Először persze az, hogy nincs belőle. Eltűnt, nyom nélkül, mint valami régészeti hagyaték.  Attila kincse. Vagy a Seuso-kincs a Balaton mellől. Nincs belőle, nem lehet elérni. Megkóstolni pláne nem. Csak tudni róla – öreg, régi tudós közvetítő vincellér-elődökön keresztül, akik nem voltak restek, s leírták nékünk az őstudásokat.

Például erről a régi magyar szőlőről azt, hogy jobbára csak a Balaton-mellékén van (volt) elterjedve. Hogy tőkéje erős, hogy venyigéi is erősek, hogy levelei középnagyok, öt karélyosak, felül zöldek, alul gyapjasak. Hogy a fürtje nagy, vállas, tömött, bogyói középnagyok, hosszúkások, aranysárgák, egyenetlen nagyságúak, vékonyhéjúak, levesesek, aszásra igen hajlandók. Hogy érése közép, csapos fejművelés mellett jól terem és „bora igen jó”.  Rudinai Molnár István könyvében, az öreg Pettenkoffer könyvében, de még Entz Ferencnél is szerepel, aki a Csobáncról írva megjegyzi róla, hogy „bőtermő, de igen későn érő faj, a gyulakeszi hegyben igen szépen megsárgul, sőt töppedt szemeket is hozott az idén (1869)”.  Oláh János 1854-ben a hegyi szőlők közé teszi, bár azt mondja róla, a lapályon is megél. Gyürky Antal borászati szótárában is szerepel, bár itt a honti nemes szakférfiú tévesen a Járdovány címszava alá suvasztja. És a régi, derék Nagy Szőllősi Plébánus Tisztelendő Gombás János (akinek a legelső somlói fajtajegyzéket köszönhetjük) az 1805-ös ’Nagy Somlyó Hegyéről szóló fajtajegyzékében, a felsorolt harminc somlói szőlőfajta közt is ott van, méghozzá rögtön az elsők közt. Aztán még sok forrásban imitt-amott, elszórva, elfelejtve és tűnődve írom, mit, hol nem leltem és nem találtam meg – de megnyugszom. Azért e könyvek, levelek, megsárgult jelentések, fajtajegyzékek a józanság, a nyájasság, a bölcsesség dicséretét zengik. Archaikus miliő – fekete-fehérben. Afféle  bölcsességeket zengenek, amelyek egyre ritkábban veszünk  tudomásul –lassú, de folyamatos önformálás, ’önnemesítés’ és türelmes változás kellene. Az újrakezdendő út pontos megjelölése. S annak a végső belátása, hogy a sapientia és a sophia, a görög-latin bölcsesség  – az idő ajándéka. Ez a felemelkedés utópiája. Mi másról is beszélhetnék – ha efféle régi szövegeket találok a régi fóliánsokon?  Vagy például ezt a sürgetést, nógatást, szemrehányást, melyet 1871-be írt le Parragh Gábor:

’Sokkal áldott meg minket szép hazánkban a természet; az emberi észnek és szorgalomnak is sok kincsei ismeretlen, haszonvétlen hevernek minálunk; pedig nem csak ország- de világérdekűek lehetnének. Eredeti szőlőfajainkkal …megérjük maholnap, hogyha ültetni, szaporítani akarjuk, hazánkon kívülről könnyebben és biztosabban jutunk azokhoz, melyeket most esztendőről esztendőre százezerenként hordanak ki tőlünk’. De azért hozzáteszi, hogy most (akkor) valójában példa gyanánt egy kivételes-nagyszerű mintaszőlőt ír le – egy ’lángtűzű, bortermő szőlőt’.

Ezekben a sorokban, ezekben a képekben minden figyelmeztetés, ostorozás, lelki restségre adott kritika ellenére mégiscsak rend honol – nagyon erős vágy és készség arra, nehogy eluralkodjon a káosz. Most viszont az utóbbival bajlódunk leginkább – a többi utópia.

Utópia – mert háború van. Súlyos és sötét háború. Az emberben is, a természetben is. Most már elárulhatom, hogy azt a szőlőfürtöt ott azon archaikus fekete-fehér filmen, s amit nézegettünk és ízlelgettünk a régi leírásban, úgy hívják: Kolontár szőlő.

Nem írtam volna róla egyhamar – de Kolontár-Devecser borzalmas ökológiai katasztrófája átrendezett mindent. Kolontár ugyanis itt fekszik a szomszédban, Devecser még közelebb – ahogy a régiek mondják, egy jó kőhajító gép eldob odáig. Én a Kissomlyó tövében élek a vörös iszappal elpusztított Marcal másik partján és húsz éve minden áldott héten arra utazom – Devecseren és Kolontáron át. És most is arra járnék, ha a vasúti töltést el nem söpri az emberi felelőtlenség. Most Somlóvásárhely és Ajka közt busz szállítja az utasokat és a devecseri állomásra is bejárt az elmúlt hetekben. Nincs is szó, kevés a saját apokaliptikus szótár ahhoz a látványhoz, amit a valóságban érzékelni. Olyan hely, amelyet az istenek egyszerűen elhagytak. Pedig a buszablakból csak az állomás környéki vörösiszappal borított perifériát érzékelni – így is rémületes élmény. Sokan írták, filmezték, jelentettek róla és belőle – az aktuális rémdráma, amely életek ezreit tette tönkre. De bizony ezek után a Kolontár szőlőt még emlegetni is tréfa.

Azaz mégis: ó, Kolontár! Ó, Kolontár szőlő.

Mi lesz veled, magyar Fujiyama, a legszentebb hegyek egyike, Somló? Nemes és nagyszerű idea? (Hozzánk, a Kissomlyóra nem ér el vörös por – de állítólag a Somlóra sem, az északi széljárás odébb söpri a veszélyes anyagokat.) És a háború után mi lesz? Béke és szüret? Vagy háború és háború? Mi lesz az emberi élettel – amelyben benne kell lennie hegynek, szőlőnek, folyónak, szélnek, kertnek, kutyának, lódarázsnak és gyümölcsnek.

Most még nincs pontos válasz. Fogalmazzuk meg. Készüljünk fel. Addig is mi mást tehetnénk, ültessünk Kolontár szőlőt. (A pécsi szőlő-génbankban, a Németh Márton gyűjtötte anyagban biztosan megtalálható három-négy tőke.) Szaporítsuk el – pro memória.  Mert erről az elpusztított szőlőszemről is tudnia kell a Káosz utáni embernek. Annak a Kert-embernek, akiről az a fekete-fehér archaikus miliő beszél. Mert neki sok egyéb mellett, együtt és egyszerre kell tudnia a föld mélyének, majd a humusznak a titkát – de a felhők járását is az égen.

  • (Lábjegyzet: A Kolontár szőlő fajtanevét (és a Járdoványt is) nagy kezdőbetűvel írom a szövegben, noha derék olvasószerkesztőm hatodik éve javítgatja írásaimban a tulajdonneveket köznévre egy zavaróan téves helyesírási előírás miatt. Nézze meg Kiss Jenő akadémikus idevágó észrevételeit a fajtanevek írását illetően. – Köszönettel: AL)

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.