AMBRUS LAJOS: A folyóirat fogja túlélni…

A 60 ÉVES Ambrus Lajos író, szerkesztő Berzsenyi-díjat, a Vas megyei önkormányzat művészeti díját kapta meg. Ambrus Lajos 1983-1994 között dolgozott az Életünk folyóiratnál, 1987-től főszerkesztő helyettese volt. 1994-től a Kortárs munkatársa, 2010. január 1-től főszerkesztője. – kezdi riportját Merklin Tímea, akinek hozzájárulásával most közreadnám a FOOD & WINE állandó vendégszerzőjével, Ambrus Lajossal készült igényes riportját (Vas Népe).

AMBRUS LAJOS: A folyóirat fogja túlélni a mai szellemi válságot

Ambrus Lajos kétlaki életet él: Budapest és Egyházashetye közt ingázik. Erős Vas megyei kötődését a Berzsenyi-kultusz fenntartása is meghatározza. Az a mítosz épült fel körülötte az utóbbi két évtizedben, hogy Ambrus Lajos író a költő Berzsenyi Dániel helytartója .

  • A 90-es évek elején vette a régi kisnemesi portát Egyházashetyén, ahol két ünnep is kötődik Önhöz: a májusi Berzsenyi-nap és az augusztusi Lajos nap. Mostanában kik a vendégei?

A két ünnep találkozó is egyben, 20 éves hagyománya van. A vendégsereg nem nagyon változott, csak újabb nemzedékek bukkannak fel. Sok író, költő van a barátaim közt, tudósok, zenészek, művészek. Szőcs Gézától Zalán Tiborig, Balázs Attilától Fenyvesi Ottón át Reményi József Tamásig. A barátaim egy része a régi Mozgó Világ szerkesztői, írói, például Szörényi László, Alexa Károly, Mányoki Endre, Géczi János.

  • 1994-ig az Életünk folyóiratnál dolgozott. Miért ment el a Kortárshoz?

Az Életünk belefáradt a küzdelmekbe, rutinszerűen működött, nem tudott megújulni. 1994-ben hívtak a Kortárshoz, azzal a csábítással megspékelve, hogy olyan jó közösség van ott, mint a régi Mozgó Világnál. Azonnal igent mondtam. A személyes életem is könnyebb lett ezzel, mert többet tudtam együtt lenni a feleségemmel, Mátis Líviával, nemcsak Hetyén, hanem Budapesten is. Így Szombathellyel fokozatosan elvesztettem az élő kapcsolatot.

  • Milyen volt az élet akkoriban a Kortársnál?

Azt kellett tapasztalnom ott is, hogy az a szakadás, ami a 90-es években, különösen az írószövetségi küzdelmek idején bekövetkezett, a Kortársra is rányomja a bélyegét. Általában az irodalom elvesztette korábban szinte kiváltságos helyzetét. Egészen más lett a közérdeklődés iránya, kiadók jöttek-mentek, már válságosnak éreztem a magyar irodalom állapotát. Ebben az egész rendszerben a korábban orientáló Kortárs már nem tudta betölteni korábbi szerepét. A Kortárs korábban az íróvá avatás elismert orgánuma volt. Más dimenzió volt, mint az életünk. Az ország vezető lapjai közé tartozott a rendszerváltás előtt. Örkény Istvántól Németh Lászlóig, Vass Istvántól Mészöly Miklósig, Mándy Ivántól Weöres Sándorig mindenki ott jelent meg.

  • Míg a folyóiratok húsz évvel ezelőtt gyorsnak számítottak mondjuk a könyvmegjelenéshez képest a havi megjelenésükkel, az internet korában, amikor ezer fórumon dőlnek az információk, és mindenki azonnal reagálhat, ha akar – mi értelme a folyóiratkészítésnek?

Ez egy megmaradt terep. Egy folyóiratnak műhelyként kell működni. Minél szélesebb szellemi közösséget teremteni. Ez mindig is így volt, ez nem változott. Több nemzedéknek kell együtt gondolkodni, vitákat szervezni a szellemi élet legsúlyosabb, legégetőbb kérdéseiről, illetve ezeket generálni, javaslatokat tenni, a művészet mibenlétéről hangosan gondolkodni. Nem atomizálva, magunkra hagyva, ahogy az internet előtt otthon ülő emberek teszik. Nem hatvan éves korban kell folyóiratot csinálni, hanem harmincévesen. A rendszerváltás előtt nem valósulhatott meg, hogy a fiatalok lapot csináljanak. A Kortárs annyiból példa, hogy fiatal, mai harmincasok is bekerülnek a lapkészítésbe és jelentős szerepet kapnak. k hozzák a saját nemzedéküket, amit már nem oszt meg olyan súlyosan a politikai tradíció, legföljebb valamilyen esztétikai különbség van. A fiatalok jelenléte érezhetővé vált a lapkészítés során. Más tempóban, ritmusban kell dolgozni, gondolkozni. A havi megjelenés bizonyos lassúságot feltételez, de nagyon is kell igyekezni, hogy radikálisan, a lehető legfrissebben tudjunk reagálni a szellemi élet jelenségeire. Csak akkor lehet érvényes a lap, csak akkor lehet érdekes a folyóirat.

  • 2010. elejétől Ön a Kortárs főszerkesztője. Milyen jövőt lát?

Úgy gondolom, hogy ma a legnagyobb probléma a lapoknál, hogy túl sok van, és sokszor unalmasak, akadémikusak és protokollszerűek. Az a folyóirat fogja túlélni a mai szellemi válságot, amelyik friss, érdekes, izgalmas, olykor akár tévedésekkel teli. Kockázatot kell vállalni, nem mehetünk tutira.

  • Kik lehetnek egy mai irodalmi, művészeti folyóirat olvasói? Kiknek készül? A szerzők sokszor mintha egymásnak írnának…

Beszélni is, írni is az eternitáshoz kell. Ma már alig képzelhető el az az állapot, ami az Életünk Hamvas-számával megtörtént egyszer, hogy a lapot után kellett nyomni ezer példányban. Olvasó sincs, reklám sincs, a szerzők sokszor tényleg egymásnak írnak. A megoldás az, hogy radikálisan érdekes dolgokat kell írni. Amit írtunk, azt el kell juttatni az olvasóhoz. Az eljuttatást magát is át kell értelmezni, mert a régebbi formák láthatóan nem nagyon működnek. Ma egy verseskötet 50-60 példányban fogy el.

  • A Kortárs fiatalabb nemzedéke milyen kommunikációs csatornákkal próbálkozik, hogy eljusson a közönséghez?

Van egy kávéház, ahol rendszeres felolvasó-esteket tartanak. De lehetne esteket szervezni romkocsmákban, többfunkciójú művészeti helyeken. Ahol élet van, oda kell menni, ott kell bemutatkozni. Aki arisztokratikusan azt gondolja, hogy a ma zajló valós élet áramába bekerülni nem fontos, az elveszett, de legalábbis lényegtelenné válik. Az a lap, aminek nincsen szellemi holdudvara, elveszett.

  • Önnek személyesen, nem főszerkesztőként, hanem íróként, hogy sikerül megtalálni a közönséget? Sikerült az interneten keresztül érdeklődő olvasókat találni?

Csíki Sándor Food & Wine című, népszerű gasztroblogján hetven írásom van. Az afrikai, amerikai, arab konyha, a bor, az egészség, az evolúció kérdései között külön blokkban szerepelnek az írásaim. Kertünk fásítási terve, Barátaim a kőszáli kecskék vagy a Jókait idéző Piskóta az égből. Ebben leírtam, nagyon aktuális: “S persze tudjuk, hogy végül a lónak a feje arra fordul, amerre az abrakos vályút teszik – “a jóknak viszont piskóta hull az égből.” De Jókai tudta, hiába lökik hősét szinte szó szerint a szemétdombra, műve mégis az élet mérhetetlen szépségéről beszél.”

  • Az irodalomnak kell tudni párbeszédbe elegyedni az embereket aktuálisan körülvevő élet, például a környezet kérdéseiről. Íróként hogy vélekedik arról, hogy a vörös iszap elöntötte a Marcal vidékét?

A legkomolyabb önvizsgálatra buzdít ez minket, nemcsak környezeti szempontból. El kell töprengenünk az ember mibenlétéről és létezéséről a Földön. A történelem során mindig tragédiák, drámák változtatták meg az embert. Általában így védekezünk: “A világon történnek ugyan katasztrófák, de nem velünk. Nem itt.” Most pedig a régi, honfoglalás után a Marcal mentén szerveződött karakói ispánságot elöntötte a vörös iszap. Ez itt van a szomszédban. Tradicionalista szemléletű ember vagyok. Ragaszkodom a Kissomlyó hegyéhez, ami Európa egyik legjobb bortermő hegye. Csak különböző okok miatt az emberek ezt nem tudják. Az emberek a karakói ispánságról sem hallottak. Mert a világot, a földet az ember kénye-kedvére darabolja szét. Noha sok minden változott a honfoglalás óta, a tájföldrajz radikálisan mégsem. Ezért azt szoktam mondani, hogy Karakó vármegyében élek. Annak értelme volt, hogy egy életegység, egy ispánság a Marcal mentén szerveződött. Nézzük meg: honnan folyik a Marcal, hová megy. Gyakorlatilag elpusztult. Mi szükséges a rehabilitációjához? A dráma a katarzist elősegítheti, ha élünk vele. Meg kell keresni a folyó új szerepét. De ehhez meg kellene nézni, mi volt a szerepe régen. Miért jött létre az ispánság? Miért változott meg? Íróasztal mellett húznak határokat. 1949-ben Kemenesaljából négy falut elcsatoltak Veszprém megyéhez. A Marcal mellett legeltetés volt régen. Karakó mellett mocsárvidék volt a Marcalnál. A tájat – és a mi helyzetünket, szerepünket – is úgy kell végiggondolni a természeti csapások után, radikálisan. Vissza kell térni az őshonos gazdálkodáshoz, az őshonos állatokhoz, terményhez, gyümölcshöz.

Írta: Merklin Tímea, Vas Népe

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

AMBRUS LAJOS: A folyóirat fogja túlélni… bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Csíki Sándor szerint:

    Isten Éltesse Ambrus Lajost még sokáig!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.