A CLASS FM reggeli őrülete Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferivel és Vadon Janival. Leírhatatlan, elmondhatatlan… Hallgatni kell! Itt a helyetek! Füleket a rádióra reggel hattól egészen tíz óráig! – így szól a Class FM honlapján a beharangozó. Ide hívtak tegnap reggel nyolc és kilenc között, hogy beszélgessünk a rovarevés rejtelmeiről, s persze valami gusztusos reggeli meleg ételt is készítsek, amelyben a rovarok főszereplők lesznek. Nem egy degusztációs menüt, de egy kezdetnek megfelelő “rovarízelítőt” készítettem.
A műsorban – s Morning Show őszinte dicsétretére legyen mondva – valóban érdekelte őket az entopmophagia (rovarvés), s nem lőttek le, amikor belelendültem, mert igazán nagy, s persze érdekes, egzotikus, ha akarom megborzongató is a téma. Hagytak beszélni, s ez derék cselekedet volt. Ettől éreztem igazán jól magam velük. Hogy ők az olajban kisütött sáskák és tücsök láttán hogy érezték magukat? Rákóczi Feri lelkes tekintete talán felvillant valamit abból a bonyolult lelkiállapotból, amely hőseinket ekkor legjobban jellemezte.
A 10 perc alatt frissen elkészített kiváló ételek láttán hamar összegyűltek az érdeklődők. (A képen a fejem felett látható világos fény jelzi, hogy a szellemvilág is érdeklődő volt.)
A könnyű, s kímélő jellegű reggeli menü gondos dietétikai elemzés alapján készült, arra is gondolva, hogy a Class FM Reggeli Műsorának csapata csupa ínyencből áll, aki talán még azt is képes megmondani, hogy melyik kisállat kereskedésből származik a sáska.
Sebestyén Balázs a sáskát kóstolta, akár csak Rákóczi Feri. Vadon Jani vegetáriánus, így a sáskák, tücskök kóstolását kihagyta, ám boldog emlékű borszerető Keith Floyd stílusában készült kókusztejes improvizációmat nagyon dicsérte. Ez egyébként el is fogyott, ahogy gyakorlatilag minden, amit készítettem. A legvégén még a tücsök is eltűnt.
A lányok sem akarták kihagyni a nagyszerű lehetőséget arra, hogy megkóstolják a főztömet. A képen éppen Rákóczi Feri segédkezik a sáska szájüregbe juttatásában. (Jelzem, kiváló dip és egyéb kiegészítőkkel igyekeztem a pszichés élményt kellemessé varázsolni.)
Sebestyén Balázs hosszan vizsgálgatta az ételt, s némi beszélgetéssel igyekezett húzni az időt. Látszott rajta, hogy szívből jövően, s tényleg érdekli a téma.
Az utolsó előtti pillanat, az igazság megismerése előtti ezred másodpercek…
… majd mohón rákapott a ropogós sáskafalatkára. Hiába, a jó, s frissen készített házi kosztnak bizony nincs párja.
Nem is hittem volna, hogy ilyen kifinomult ízlésű csapattal lesz dolgom. Egyébként a sáskát határozottan szalonnás ízvilágúnak írták le, s a vegetáriánus Vadon Jani szerint (kibicnek semmi sem drága) talán éppen ezért lenne kiváló sztrapacskára is.
Jól éreztem maga, amit köszönök mindenkinek, aki ott volt. Remek csapat!
Szereplésem végeztével, a szünetben még elfogyasztották a maradékot. Különösen Vadon Jani jeleskedett, ezért aztán neki még a receptet is elárultam.
Csíki Sándor♣





















Én hallottam a műsort és király volt! Nagyon jól nyomta a szöveget!
Balázsékat szeretem és a blognak is rendszeres olvasója vagyok, ezért szívesen lettem volna ott, hogy élőben is láthassam, hogy mit csinálnak. Gratulálok, remélem fog még főzni, beszélni. Én vevő vagyok rá.
Lemaradtam róla. Hol lehet meghallgatni?
Engem a feleségem hívott fel, hogy hallgassam a műsort. Nagyon jó volt! gratulálok, s máskor is szívesen hallgatom, de az lenne a legjobb, ha előre megírná az időpontját.
Mielőtt megkeresném, hogy meg lehet-e még hallgatni, egy irodalmi adalék az entomophagia magyarországi történetéhez:
http://hu.wikisource.org/wiki/Disztingválás
Móra Ferenc írása a tarhonyás cserebogárról. Ugye, az előző rovaros bejegyzésben nem szerepelt?
Off: nagyszerű ez a póló, vajon hol lehet hozzájutni?
Podruzsik: Az előző rovaros bejegyzésben Kassák Lajost idéztem. Móra írását nem ismertem. A pólomat, amin a FAST FOOD felirat alatt egy kutya egy macskát kerget, azt hiszem Olaszországból kaptam.
Hallottalak reggel a rádióban, nagyon jó volt, gratulálok!
Sanya, nagyon jól nyomtad, remekül sikerült a műsor! Szóval mikor lehet jelentkezni a Csíki Sanya vezette főzőiskolába?
Én is szívesen megkóstolnám.
Abba főzőiskolába talán még én is elmennék.
A Class FM Morning Show a legjobb!!!
Sanyikám!
Sajnos nem hallottam, és nagyon bánom! Nem lehet valahol elérni, letölteni stb?
Hallod… már igazi sztár lettél
Szívből gratulálok!
Mindenkinek köszönöm a gratulációkat, s azoknak is, akik telefonon hívtak fel, vagy sms-t küldtek. Igazán nem volt nehéz dolgom, mert jó volt a közeg, s persze akadt mondandóm is – s még akad bőven.
Szeretném megkérdezni, hogy hol lehet ilyen rovaros ételeket kóstolni…?