ELKÉSZÜLT AZ IDEI (2010) utolsó friss lecsóm. A vecsésről származó paprika bizony már a szezon legvégének maradéka volt csak, s ízében, illatában a nyárival alig ha volt összevethető. A paradicsom sem volt az igazi, de a paprikánál mégis kiegyensúlyozottabb minőséget képviselt. Mindegy, lelkes voltam, s jó kolbásszal még igen jó szezonzáró lecsó sikeredhet a hozzávalókból. A lecsó össznemzeti ügy, ezért is szerepelt a nyár végén megtartott I. Nemzeti Gulyás Nap ajánlott ételei között is. Fiatal étel, s akár vegetáriánusok is élvezhetik az ízeit, ami nagy békességet teremthet az asztal körül.

Receptjét felesleges is elővezetni, mivel mindenki ismerheti, vagy néhány mondat után már ismeri is.

Az ételhez merguez kolbászt sütöttem serpenyőben, majd a megsült kolbászt a serpenyőben összegyűlt kevés kolbászzsírral egyeütt a lecsóhoz adtam, s néhány percg még együtt főztem őket. A lecsóhoz a rozmaring csupán az étel elkészülte után került, amikor már hűlt. Így éppen egy leheletnyi kellemes illatot, ízt kölcsönzött.

Merguez

A merguez név berber eredetű, s ez terjedt el Franciaországban is, nálunk, s Európában másfelé is, ám ugyanez a kolbász például Tunéziában már az arab nyelvű mirqaz, vagy mirkas néven ismert. A friss merguez bárányból, birkából, vagy marhából készül, s olyan országokban a legelterjedtebb, mint a már említett Tunézia is, ahol a vallás tiltja a sertéshús fogyasztását. Népszerű egész Észak-Afrikában, különösen a Maghreb országokban, a Földközi-tenger délkeleti medencéjében, de Franciaországban is, ahol többek között a feketelábúak terjesztették el. Fűszerei a paprika (cayenne bors), fokhagyma, harissa, feketebors,  és a római kömény. Zsírtartalma 20-30% között van.

A merguez elkészítése akár másfél-két napig is eltarthat, mivel a húst, zsiradékot fűszereket előbb hagyják együtt érni. Felszolgálják magában (meze) is, de időnként kuszkusszal, esetleg tagine-ban készítve. A tűző napra téve száríthatják. Előfordul, hogy olívaolajban kisütik, majd olívaolajjal töltött cserépedényben tárolják. Gyakori készítési módja szerint a kolbászt sütés, grillezés előtt 10 percig posírozzák, Ha főzve készítik, akkor ez a művelet 40 perc.

Csíki Sándor♣