ERDEI TÜNDE sommelier  (pohárnok) azzal lepett meg, hogy a kezembe nyomta a 80 híres borász 80 kedvenc ételének hírt verő színes nyomtatványt. Általában nem igazán kedvelem az ilyen kiadványokat, de a borászok névsorát látva kiderült, hogy legalább a 80 százalékukat személyesen is ismerem, így aztán a rendezvény már fel is keltette az érdeklődésem. Az ötlet irigylésre méltóan remek, s joggal tételezhetjük fel, hogy ismert borászaink az ételek ízvilágában is jól eligazodnak, bár nem tudom, hogy lehetne-e bármiféle kapcsolatot kimutatni a borász, s bor stílus és a kedvelt ételek között. Talán igen, talán nem, bár inkább arra hajlok, hogy kell lennie kapcsolatnak. A SYMBOL rendezvénye egy megjelenő könyvhöz

kötődik, amely 80 borász 80 kedvenc ételét mutatja be. A könyv tartalma most megelevenedik. Érdekes rendezvény lesz, kíváncsian várom. A szükséges tudnivalók:

Időpont és program:

  • 2010. október 29. péntek    16:00-21:00
  • Meglepetés ínyencfalatok a borászoktól
  • Budapest Ragtime Band
  • Jazz est – Váczi Eszter Quartet
  • Sorsolás értékes díjakkal
  • 2010. október 30. szombat 10:00-15:00
  • Meglepetés ínyencfalatok a borászoktól
  • Óbudai Danubia Zenekar – vonósnégyes
  • Sorsolás értékes díjakkal
  • 2010. október 30. szombat 16:00-20:30
  • Meglepetés ínyencfalatok a borászoktól
  • Bordalest
  • Vivat Bacchus, Borászok Kórusa
  • Sorsolás értékes díjakkal, fődíj: Caprice Diamond Cuvée

Helyszín: SYMBOL, Budapest, Kóstolójegy: 7500 Ft alkalmanként (ami kedvezőnek tekinthető, ha a felszolgált fogások számát és a hozzá társuló borfogyasztást nézzük).

A rendezvény étlapja

  • 2010. október 29. péntek
  • Szekszárd
  • Bodri István – Vörösboros marhalábszárpörkölt
  • Dúzsi Tamás – Bélszín aszalt szilvával töltve
  • Eszterbauer János – Ficakpörkölt
  • Heimann Zoltán – Barátfüle kicsit másképpen
  • Mészáros Pál – Vörösboros szarvaspörkölt
  • Villány
  • Günzer Tamás – Halászlé
  • Günzer Zoltán – Bazsalikomos, paradicsomos tagliatelle
  • Jekl Béla – Nyári nyúlragu
  • Keller György – Egészben sült sertéscsülök lecsóágyon
  • Polgár Zoltán – Marhaschnitzel
  • Eger
  • Demeter Csaba – Káposztás csülkös bab
  • Dula Bence – Egri szőlőpásztorok kedvence
  • Gál Lajos – Pontypaprikás egyszerűen
  • Dr. Pók Tamás – Mangalicával töltött tök
  • Thummerer Vilmos – Őzhátszín erdei gombákkal
  • Turcsek Orsolya – Konfitált kacsa
  • Mátraalja
  • Bárdos Tamás – Vörösboros vaddisznópörkölt
  • Szőke Mátyás – Vegyes pincepörkölt
  • Tokaj
  • Bárdos Sarolta – Laskagombás házitészta
  • Berecz Stephanie – Mustáros nyúl
  • Demeter Zoltán – Korhelyleves
  • Lenkey Géza – Egészben sült tiszai harcsa
  • Ifj. Majoros László – Szarvasborjú tejfölösen
  • Prácser Miklós – Citrusos, gránátalmás sajttorta
  • Szepsy István – Zsályás libamell konfitált retekkel
  • Balaton-Badacsony-Zala
  • Bezerics Csaba – Kerékrépaleves csülökkel
  • Bujdosó Ferenc – Szarvassült párolt zellerszárral
  • Feind Lajos – Párolt, grillezett sertésoldalas
  • Jásdi István – Mandulás balatoni fogas
  • Katona Ferenc – Sült kacsa párolt káposztával
  • Konyári János – Sült bárány
  • Nyáry Ödön – Aszaltszilvás, diós csirkemell
  • Etyek
  • Hernyák László – Csalánfőzelék harcsával
  • Matolcsy Sára – Hálaadási töltött pulyka
  • Rókusfalvy Pál – Borjúnyak erdei gombás árpagyöngyrizottóval
  • Szlovákia-Felvidék
  • Bott Frigyes – Marhapofapörkölt knédlivel
  • Mór
  • Miklós Csabi – Malacpofa csomboros káposztával
  • Vécsei Béla – Töltött hal
  • Sopron
  • Horváth József (Ráspi) – Palacsinta
  • Luka Enikő – Minden idők csokitortája
  • Somló
  • Fekete Béla – Lecsós tökfőzelék sült oldalassal
  • 2010. október 30. szombat
  • Szekszárd
  • Kovács Tibor – Bogyiszlói szalonnás csuka
  • Sebestyén Csaba – Bajor őzgerinc
  • Takler András – „Villás” kacsacomb
  • Vida Péter – Mezei nyúlcomb vadasan
  • Villány
  • Bock József – Bock-steak
  • Gere Attila – Dámszarvas-borjúgerinc roston
  • Gere Tamás – Káposztás gőzgombóc
  • Ipacs Szabó István – Párolt, grillezett marhaoldalas
  • Jekl Flóra – Szent Jakab kagyló csőben sütve
  • Malatinszky Csaba – Szarvasfilé vörösboros redukcióval
  • Szemes József – Velős pacal sertéslábbal
  • Tiffán Ede – Provence-i sült bárány tengeri sóval
  • Wunderlich Alajos – Kakaspörkölt kapros túróscsuszával
  • Siklós
  • Fontányi Ottó
  • Eger
  • Ifj. Csutorás Ferenc – Barbai kacsamell
  • Ifj. Gál Tibor – Toscán pizza
  • Hagymási József – „Joppanyád”
  • Juhász Attila – Borjúpaprikás galuskával
  • Kovács Nimród – Vargányarizottós vajhal
  • Dr. Lőrincz György – Kacsacomb vargányás széles metélttel
  • Mátraalja
  • Ludányi József – Tárkonyos vadraguleves
  • Tokaj
  • Áts Károly – Fagylalt sárgabarackkal, aszúeszencia-karamellel
  • Balassa István – Tasakban sült sertéskaraj
  • Gergely Vince – Nanuk szelet
  • Dr. Kiss István – Tejszínhabos, epres mascarpone-s túrótorta
  • Mészáros László – Libamáj dunsztosüvegben
  • Molnár Péter – Bodrogi fogas vajmártásban
  • Zsurki Sándor – Barackos, fügés kacsamell
  • Balaton-Badacsony-Zala
  • Ifj. Figula Mihály – Figula Misi libamája
  • Garamvári Vencel – Fogas Vincent módra
  • Koczor Kálmán – Bocsári betyárleves
  • Laposa Bence – Ossubuco
  • Lenkey Géza – Egészben sült tiszai harcsa
  • Etyek
  • Kattra Imre – Sertésérmék hentes módra
  • Romsics László – Vadas fácán
  • Mór
  • Ifj. Kamocsai Ákos – Mustáros csirkemell
  • Sopron
  • Pfneiszl Birgit – Magyar libamáj osztrák szalvétagombóccal
  • Taschner Kurt – Poncihter-ragu
  • Somló
  • Kolonics Károly – Csukapörkölt
  • Spiegelberg Stephan – Füge és kecskesajt