KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (2)

PÁVEL ÁGOSTON szombathelyi kertjének másik almája, melyből többet is ültetett, az Entz által (is) megénekelt Téli arany parmén volt. Ez a történet tényleg valóságos, ámde autonóm regény – mégpedig a nemzetközi sikerlistákon tartósan, de nem érdemtelenül az élen tartózkodók közül. A legalább középkori fajta véletlenül sem az esztétikai önzés terméke – a német Diel írja le a legkorábban, Golden Winter Pearmain néven (Kernobstsorten, 1809. X. 174.).

1800-ban kapja fáját Londonból, ahová egy Kirke nevű faiskolás hozza fel Bromptonból, akiről különben a Kirke kékszilvát nevezték el. De pár évtizedre rá a németországi Württembergben már annyira elterjedtnek mondják a német krónikások, hogy Goldparmane néven még a „legutolsó földmíves is első látásra felismeri”. Dittrich 1839-ben (Systemaisches Handbuch der Obstkunde I. 437.) König der Pepinge név alá rendszerezi és ezt az epiteton ornans-ot Entz is átveszi – valóban az almák királya.

  • (Egészen pontosan úgy hangzik ez Villási Pál, a Gyümölcsészeti és konyhakertészeti füzetek szerkesztőjének 1881-es előadásában: értékes voltát bizonyítja az is, hogy „Angolországban az almák királyának, Francziaországban pedig a renetek királynéjának nevezik”. Franciaországban különben a parmének már a 13. századi iratokban is szerepelnek – ez a fajta azonban minden pomológus szerint angol törzsből származik. Magyarországon Leibizer János (1763-1817) írja le legelőször és Bodor Pál 1812-es lajstromában Téli anglus pippin a neve.)

A régi pomológok azt írták róla, hogy vígnövésű fája van (ezzel a növekedéssel később bajok akadtak), rendesen és igen bőven terem. Gyümölcsének színe eleintén zöldessárga, értével élénk aranysárga vagy csaknem narancssárga, napos oldalán piros csíkokkal bevont s a csíkok közt gyöngédebb pirossal is futtatott. Húsa sárgásfehér, finom, tömött, keménykés, de elég porhanyó; leve többnyire elég bő, gyöngéd savannyal emelt, cukros és igen kellemes fűszeres ízű. Öregapám gyulai kertjében is volt belőle, a Kis-Somlón a Tompos-pincénél két fája áll még, de nagyon elcsenevészedtek, kezeletlenek és szakaszosan apró gyümölcsöket adnak – én vagyok az egyetlen, aki felszedegeti a szebb példányokat, mert nagyszerű ízű, pompás alma. Entz, noha igen ritkán szokott személyes húrokat pengetni, egy anekdotát is lejegyez a Téli arany parmén nagyszerűségéről és falujáról, Mezőkomáromról, ahol mint orvos tevékenykedett. Régi gazdasági napló ez és színes kis tabló. De legfőképpen szemléletes demonstrandum arról, hogyan kéne Pomona istennő ajándékaihoz közelítenünk.

„1847-ben roppant almatermés volt. A Sió magas partján elterülő szőllőben tíz öles pinczét kellett ásatnom a gyümölcs számára, s mind e mellett alig találtam a bő áldásnak helyet. Sütöttük, főztük, a vidék egészségese s betege részesült benne; gyermekeim eleinte mohón estek neki, későbben pazarolva fogyasztották, végtére reá untak, midőn a tavasz friss reményei a friss gyümölcs utáni vágyakat felébresztették bennök, s a gyümölcsös pincze netaláni tartalmával együtt a nyáron által felejtve lőn.

1848-ban, ha a gyümölcsös pincze meg nem lett volna, az új termés kedvéért aligha kellett volna ásatni; de mivel már megvolt mégis, habár csak egy részének is, hasznát akartuk venni; s íme, mikor a pincze összetakarítása és tisztogatásába kaptunk, a tavali termésből még egy egész fiókra valót találtunk annak a végében; persze haszonvehetetlen, részint összeaszott s kiszáradt, részint rothadt állapotban; amint t. i. az ember a rövid tarthatású gyümölcsöt egy év lefolyta után találni szokta, és csak az alma-romok közepette lehetett még 5 példányt észrevenni, mellyek még az ép egészség teljében pompáztak, s mind az öt téli angol  arany parmén volt.

Felhozatván az egy éves alma-veteránokat, az ablak közé rakám őket, mire valószínűleg a megváltozott  légmérséklet következtében, rövid időn három közülök rothadásnak indult, míglen a megmaradt kettő egész Katalin napig elállott, midőn számosabb vendégek előtt fiatalabb pajtásaik kíséretében vizsgálat alá kerültek, (…) Ezen felsorolt tapasztalásaim után, miket a téli arany parménra nézve tenni alkalmam volt, egy perczig sem vonakodom azt az eddig előttem ismert almafajok közt legelső helyre állítani, annál is inkább, mivel helyes nagysága, szépsége jósága és tartóssága mellett még par excellence azon megbecsülhetlen előnnyel is bír, miszerint még kevésbé alkalmatos állóhelyen is vígan szokott tenyészni, sőt Magyarország hevesebb földje és éghajlata minőségét, egyenesen természetéhez képest megkívánni látszik; miután megfoltosodását, mit Dietrich rajta Gótha vidékén tapasztalt, kisebb mértékben csak azon nyarak után vettem észre, mellyeket a szokottnál hűsebb és nedvesebb időjárás különösen jellemzett.

Az arany téli angol parmén vagy peppingek, vagy inkább még rövidebben és jellemzőbben szólva: az almák királyára nézve, nehány pomolog azt tanácsolja, miszerint azon kertbarát, kinek e földön csak egyetlenegy almafának alkalmatos helyecskéje jutott osztalékul, soha se ültessen más fajtát, mint ezt; mi azonban tapasztalásaink után azt merjük hazánkfiainak tanácsolni, hogy még az is, kinek birtoka a közmondássá vált 5 szilvafáig terjed: hasonlóképpen ne ültessen egyebet, mint ugyancsak e becses fajtát, melly magában az arany reinettek minden előnyeit – valamennyiéhez alig hasonlítható arányokban nemcsak egyesíti, hanem felül is múlja.”

Az almák királya a huszadik század második feléig ült magas trónján – miután kiderült róla, hogy jó tulajdonságai mellé rossz is akad. Rapaics azt írja, nem kevésbé poétikus zárlattal, hogy fája betegségekre hajlamos, s „abban a hadjáratban melyet a magyar kertészek és gyümölcstermesztők vívtak a XX. század első és második évtizedében a vértetű ellen, a vértetű legkedveltebb áldozata a Téli aranyparmén volt”. Pusztította az almamoly is. De már a 19. sz. végén akadt olyan szenvedélyes kertész, mint Budai József, eredetileg bodosi tanító, későbben miskolci gimnáziumi tanár, aki felfigyelt erre a jelenségre és megoldásul a kényesebb nyugati fajtákat az edzettebb, ellenállóbb hazai fajtákkal keresztezte. Így 1883 tavaszán a bőtermő Jász vadóka almafáról szedett hímporral termékenyítette meg a Téli aranyparmén termőjét Bodoson, s el is nevezte öccse emlékére Budai Domokosnak. Ősfája a székelyföldi falucskában ma is látható, Erdélyi Jani barátommal le is filmeztük, gondozóikkal, az Egyedekkel beszéltünk is – de a Budai Domokos regénye egy másik történet.

A „Kertünk fásítási terve” becsülendő lelet, feddhetetlen logikával számos bemutatásra szoruló gyümölcs áll feljegyezve – almák közt leginkább a divatos nyugati fajták. Egy helyütt orr-lógatva konstatálom, hogy a Kanadai renetet szigorú főnökként kihúzta Pável Ágoston – a magyar nyelvemlékek „dáma almának” mondják (Rainette des dames), s amely Jókai kedvenc almafajtája volt. A „legelső helyen áll minden almák közt” – mondja a szőke mesemondó, bőtermő, tartós, nem ráncosodik, nem taplósodik, a gyümölcs alakja szép és nagy, csak védett fekvést kíván, mert a téli fagytól hamar szenved. De Pável kertjébe bekéredzkedett az éles bordájú London peppin is, ez a szép, barnapiros nemzetközi bohém, ez a cukrozott borízű alma, amelyet magyar kalvillnak is neveznek. S aztán a divatos Delicious is, s ó, csábítás trükkje, a Sárga bellefleur (Sárga szépvirágú). Végül a komor Casseli nagy renet és a friss Stayman. Ám lelkem vidámítójaként egyetlen hazai fajtaként a mosolygós Batul. Legalább ez az ősi, szittya, Lippa környéki koraközépkori gyimilcs landolt sikeresen Nyugat-Magyarországon – még az igényes, Európára a közvetlen szomszédságból figyelő úri kertekben is. Már csak egyetlen kérdésem maradt: ó, dicső ökológiai program, kinek a kertjében virítanak ma Szombathelyen égig érő Batul-fák?!

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (2) bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Cservenka Dóra szerint:

    Az OÁZIS kertészetben tegnap vettem és ültettem el egy Batul almacsemetét. Az ára 2490,- Ft volt.

  2. Racz Janos szerint:

    Négy éves az arany parment fám. Hosszu,erős, sűrű vesszőjü ágakat hozott ez évben.Problémám a metszése.Milyen sűrüre hagyhatom,mennyire rövidithetem meg az ezévben hozott vesszőket? Aki tudja kérem adjon tanácsot! Köszönöm!

  3. Horváth Áron szerint:

    Nekem lesz jövőre 3-4 db ranett csemetém, ha jól sikerült a szemzés. Egyet lehet, hogy tudok belőle adni valakinek. Bár csak egy ember véleménye alapján lett beazonosítva, hogy ranett, mindenesetre ennél finomabb almát nem nagyon ettem még.

  4. Driczku István szerint:

    Szép Napot!
    Hátha valaki időben olvassa!
    Évek óta küzdök azzal a problémával, hogy nem találok igazi Aranyparmen almafát.
    Több nemesítő iskolától is vásároltam, mire termőre fordult kiderült, hogy semmi köze a gyerekkori almához, ami a nagyszüleim kertjében volt.
    Ha valakinek van régóta termő fája, és tudna róla küldeni egy pár kb 20 mm átmérőjű ágat megköszönném, és természetesen a postaköltséget fizetem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.