KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (1)

RÉGI kedves kolléganőmmel találkoztam Szombathelyen, amikor falumúzeumban a frissen telepített ősi fajtákat tartalmazó csemetekertet az iskolásoknak átadtuk (Kovács Gyuszi barátom göcseji-őrségi gyűjteményéből és az ő szaporításban) – s még az orációk előtti találkozás örömében Jutka elővett egy megsárgult, nagyméretű, összehajtott lapot. Mohó érdeklődéssel futottam át – a lap tetején édesapjának, a nagy hírű tudósnak, nyelvésznek és költőnek, Pável Ágostonnak kalligrafikus kézírása volt olvasható: Kertünk fásítási terve. És itt lélegzetvétel, a lapon körök, titokzatos nevek, méghozzá régi, pompás gyümölcsöké, leírások, javítások,

betoldások – szép, tervezett, majdhogynem katonás alakzatú végiggondolásban. Pontosan úgy, ahogy egy „felépítendő” gyümölcskertet ma is tervezni illenék. Pável Ágoston saját kezű rajza a szombathelyi Frigyes főherceg utcai (később Szent Imre, még később Úttörő, ma Szt. László utca) 1928/29-ben épült házának kertjének ültetési tervéről szólt – nyomaként, hogy a nyugat-magyarországi gyümölcskultúra a Kárpát-medence minő fontos területe volt. Így a régi Vas megye is (Stájerország szomszédja) – miként azt egy régi verses földrajzban is áll:

“Ha érsz e Vármegye felsőbb vidékére
Tudom bámulva nész gyümöltsös kertjére
Találsz alma s körtvély fák sok ezerére
A Német Helységek gyümölts erdejére
Az aljból mustot s etzetet készítnek
Javából sok szekér számmal széllyel visznel
Rajta pénzt vagy pedig Gabonát tserélnek
Így sok népek ennek gyümöltsével élnek.”

Jutka, akivel harminc éve az egyik szombathelyi középiskolában pár évig együtt tanítottunk, eljuttatta hozzám ezt az ’urbánus gyümölcskultúrát’ dokumentáló rajzot – a fák piros körökkel jelölve, méretarányosan, a kertben utak, középen kör alakú tér, a fajtákról pár soros információ: érési idő, éghajlati és talajigény és eltarthatóság stb. Örök sorminta arról, hogyan rendezzük be organikusan és távlatosan a kertünket. Tizenöt almát, kilenc körtét, három cseresznyét, egy meggyet, nyolc sárgabarackot, tizennégy őszibarackot és öt szilvafát tervezett be a friss gazda, a negyvenhárom éves férfiú. Akkor éppen a helyi Állami Leánygimnázium  tanára és a múzeum könyvtári őre. Előtte még a versesköteteknek, a Vasi Szemlének és a nagyobb munkáknak (az ifjú Weöres Sándor, Pávelék kosztos diákja ekkor marad ki a gimnáziumból) – de oly alapos és gondos tervet készített, hogy még másolatban is örömmel szemléltem. Mellékelt levelében Jutka azt írja, hogy „én ebben a kertben nőttem fel és ma is emlékszem a régi fák gyümölcsének ízére, s boldog lennék, ha unokáim is ehetnének hasonló eredeti, felejthetetlen zamatú gyümölcsöket”. És kéri, hogy Gyula barátom révén szerezzük be ezeket a fajtákat.

Az almák közül a Jonathán vezet három fával – ó jonatán, jonatán. A Jonathán Pável tervezésének idején a legszebb és leginkább szeretett piros renet alma volt: ízes húsú, roppanóan leves, csábító, gyönyörű színű. De vigyázat! Akkor még az apróbb gyümölcsöt adó, kemény, koncentrált ízanyagú változata járta, nem a mai ’szabolcsi jonathán’. Nem felfújt változvány, amely az eredetihez képest olyan, mintha megannyi nemecsek ernő, gittet vagy gumit rágnánk. Akinek volt jószerencséje beléharapni a ’régi’ Jonathánba, tán tudja, miről beszélek. Valódi ’Jónatánt’ kaptam én is Szávai Márton bátyámtól, az Udvarhely megyei Énlaka községből (a Nyikó mentén e királyi gyimilcset mániákusan hosszú ó-val ejtik), vadalanyra oltva, ki is ültettem, s kíváncsian, s még annál is izgatottabban várom, hogy ez a pompás illatú és ízű gyümölcs miként fog passzolni az erős savgerincű somlai borokhoz. Két erős karakter – ha szerencsés pillanatban találkoznak, egészen nagyszerűen egészíthetik ki egymást. A régi 1820-as években írták le – Amerika, Kingston (NY), és  felfedezőjéről, a gazdálkodó Hasbrouck Jonathanról nevezték el, de mindazon által Európában az 1870-es években még csupán delikát anyag volt.

Olyannyira, hogy minden pomológiák pomológiájában, a pomológia Bibliájában (André Leroy: Dictionnaire de Pomologie, Paris 1873. I-VI.) sem leltem nyomára – pedig az almákat, 527 fajtát, két kötetében nagyon is megdolgozza. S ahogy nincs említése a honi gyümölcsészeti füzeteket író Entz Ferencnél sem, pedig ő 1856-ban még közli is „azon almafajok jegyzékét, melyek hazánkban a legnagyobb elterjedésre érdemesek”. Mi másnak, mint originális nyelvi érdekességnek koppintanám ide Entz listáját – mind a tizenkettőt. Szigorúan a régi ortográfiában – lássuk, mai pupákok, mit tartott a legfontosabbnak 150 éve az ország legjobb gyümölcsésze. Meg hogy összevethessük mai, mondhatni igen szerény ismereteinkkel. Angol téli arany pármén. Orleáni királyka. Kórodai kormos alma. Londoni pepin. Nemes téli borsdorfi. Hölgyek királykája. Magyar rozmaring alma. Királyi piros kurta csumájú alma. Szercsika. Sikulai alma. Török Bálint. Téli pogácsaalma.

És persze Kovács József Kalauzában sem leltem a Jonatán nyomát (Kalauz a gyümölcsfaültetés, nyesés és a bátorkeszi faiskolában található csemetékben vagy oltó-vesszőkben megrendelhető gyümölcsfajok körül, közreadja Kovács József bátorkeszi ref. lelkész, Pest, 1861.), pedig a renet almák közül leírt (és árusított) hatvannégy (!) fajtát – ugyan fontolgatnám, hogy nála ez a ’Newyorki ranette’ alá esne, mivelhogy amannak „húsa sárgás, finom, omlós, bőnedvű, magas fűszeres czukros savannyal áradozik”. De maga Bereczki is azt írta róla a XIX. század hetvenes éveiben, hogy Oberdieck-en kívül (Illustr. Handbuch. Der Ostk. VIII. 149.) másutt sem kapta leírását, ámde fájának egészséges és termékeny volta s „gyümölcseinek szépsége és jósága miatt méltán megérdemli, hogy hazánkban mindenfelé elterjesszük”. S hozzáteszi, „igen jól beillőnek találtam alföldi viszonyaink közt is”.

A Jonathán a XX. században első felében valóságos sikertörténet – a második világháborút követően is az ország leismertebb almája lett, nagyüzemi és házikerti szaporításra a legnagyobb mennyiségben engedélyezett fajta volt. Mára kissé visszaszorult – de keressük azt a régi, kedves gyümölcsöt adó változatát, amit Pávelék nemzedéke oly kedvtelve ültetett; és persze ezzel is az értelmes hagyomány szellemének restaurációjára gondoljunk.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

KERTÜNK FÁSÍTÁSI TERVE – ősi almafajták (1) bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Podruzsik hozzászólása:

    A szercsika-almáról eszembe jut Jókai, akinél visszatérő motívum a kert, a rózsák és az alma, hisz tudjuk. Olvastátok-e A barátfalvi lévita c. kis regényét? Abban is szentel néhány sort egy télálló almának, ami tavaszra lesz fogyasztható. Mert nem volt a piacon egész évben alma, úgy emlékszem, a kicsit ragacsos-mézgás héjú, zamatos húsvéti rozmaring zárta a sort, nevéhez illően legkésőbb április-májusban. Viszont hamarabb jött az aprócska, édeskés, kicsit puha nyári alma, s tán még előbb a búzával érő körte, aminek puha, barna volt a húsa a magház körül. Óh, ötvenes évek kisvárosi piaca… Ágas-bogas öreg kéz rakott minden szemet óvatosan a gyékényszatyrunkba. Egyetlen egy jó dolog azért volt ebben, már kezdjük is belátni: nem volt közbeeső állomás, legfeljebb egy, a kiskereskedő.

  2. Lőrincz Ilona hozzászólása:

    A mi kertjeinkben még vannak régi almafajták: zöld pármen, aranypármen, pónyik, batul, árpánérő. A jonáthán is a régi. Ezek ellenállóak a betegségekkel szemben. Sose permetezünk, mégis teremnek, nem úgy, mint az eperalma és a citromalma. Mindez Székelyudvarhely mellett, Székelypálfalván van.
    Szívesen olvasom cikkeit. További jó munkát kívánok!
    Lőrinczné Nagy Ilona

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>