NEMZETI GULYÁS NAP – augusztus 28. (2010)

AMIKOR KITALÁLTAM a Nemzeti Gulyás Napot, tudtam, hogy jónak kell lennie. 2010. június 28-án jelent meg a blogomon a Nemzeti Gulyás Naphoz való csatlakozási  felhívás, s készítettem egy logót is, ami az internetnek köszönhetően mára már bejárta az országot és külföldön is terjed. Így kezdődött, így kezdtem két hónappal ezelőtt.

  • Ma 2010. augusztus 28-án, az első alkalommal megtartott Nemzeti Gulyás Napon eldől, hogy 5.000-10.000, vagy inkább 50.000-100.000 embert, vagy többet, sikerül-e már az első alkalommal megérintenünk.

Sokan lesznek a tűzhelyek, étkezőasztalok körül Houstontól Kaskantyúig, Wellingtontól Sopronig, Barcelonától Győrújbarátig, Keceltől, Székelyudvarhelyig, Hódmezővásárhelyig. Ezeken a helyeken, s még számos más helyen, mint Debrecenben, vagy a Balaton partján, de Svédországban is, és Kemenesalján, Gyöngyösön, Vácott, Pátyon, Etyeken, Gyergyószentmiklóson és Budapesten… ezen a napon a Nemzeti Gulyás Nap szellemében főznek – s talán egy pillanatig egymásra is gondolnak.

Az írás hamarosan egyre több, s több embert vonzott. A hajrában aztán végre megérkeztek a bloggerek is (többnyire hölgyek), s ezzel az önzetlen segítséggel ismét nagyon sokan szerezhettek tudomást az eseményről. Ismert és kevésbé ismert étterem tulajdonosok és séfek sora csatlakozott már az első szóra.

Települések, baráti társaságok, születésnapot ünneplők, családok döntöttek úgy, hogy ezen a napon a Nemzeti Gulyás Nap szelleméhez is hozzáadnak valamit, s csatlakoznak.

A Nemzeti Gulyás Nap (NGN) filozófiája

A Nemzeti Gulyás Nap az a nap, amikor gulyást, pörköltet, paprikást, lecsót, halászlét (…) főzünk. Nem azonos ritmusra, és azonos recept szerint, hanem azonos szellemben. A Nemzeti Gulyás Nap nem fesztivál, nem egy város, egy régió ünnepe. A Nemzeti Gulyás Nap az ország ünnepe. A Nemzeti Gulyás Nap a Kárpát-medence ünnepe. A Nemzeti Gulyás Nap az a nap, amikor összetartozásunk megnyilvánul. A Nemzeti Gulyás Nap az a nap, amikor szimbolikusan egy tűz köré gyülekezünk. (Csíki Sándor, 2010. június 28.)

A Nemzeti Gulyás Nap résztvevői

A Nemzeti Gulyás Napnak résztvevőjévé válik mindenki, aki ezen a napon gulyást, pörköltet, paprikást, lecsót, halászlét (…) főz, vagy az éttermekben fogyaszt, annak tudatában, hogy ez a nap a Nemzeti Gulyás Nap.

  • Mindenki, aki így tesz, egyszersmind egy nagyobb egész részévé is válik, legyen bárhol is a nagyvilágban.

  • Jó főzést, jó ételeket valamennyiünknek!
  • A résztvevők közül sokaknak ma van a születésnapja: Isten Éltesse őket!
  • Fontos! Fotókat ne felejtsetek el készíteni és küldeni!

Csíki Sándor♣

A Nemzeti Gulyás nap kialakulásához kapcsolódó üzeneteket felajánlásokat, a városok, éttermek, személyek nevét az alábbi írásokban is olvashatjátok:

NEMZETI GULYÁS NAP – most szombaton
NEMZETI GULYÁS NAP – egy hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – két hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – három hét múlva
NEMZETI GULYÁS NAP – a kezdet (2010)

 

 

 

 

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Fesztivál, FOOD & WINE, Hírek, magyar konyha, Nemzeti Gulyás Nap, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

NEMZETI GULYÁS NAP – augusztus 28. (2010) bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Csíki Sándor szerint:

    Köszönöm a fotókat, s elég sok ételfotó érkezik, azonban kérlek benneteket, hogy a társaságot, az embereket fotózzátok az étellel, mert a Nemzeti Gulyás Nap az emberekről, rólunk szól. A gulyás ürügy, lehetőség, a főzés alkalom arra, hogy együtt lehessünk! 🙂

  2. Csíki Sándor szerint:

    A Duna TV beszámolója szerint Pátyon 200-300 fő részvételével, négy helyszínen főznek és a szőlőhegyen igen nagy élet volt.

  3. Csíki Sándor szerint:

    Érkeznek a fotók, köszönöm. 🙂

    (Gyönyörű ételek, ám legyetek ti is mellette, ha lehetséges.)

  4. Németh Tihamér szerint:

    Szervusztok Kedves Mindenki!

    Üdvözlet Pilisről!
    Az eredeti terv módosult az időjárás miatt/ holnapra tettük át/. Magamban már le tudtam a dolgot, azonban d.u. valami megmozdult. Csirkét pácoltunk, zöldségeket szedtünk a kertből, begyújtottuk a faszenet . 18.30 gyereket átszalasztottam a szomszédokhoz/ nem velük terveztem eredetileg a főzést/, hogy 19.00- kor várjuk őket szeretettel.Ketten átjöttek. Vacsoráztunk,boroztunk, beszélgettünk. Látjuk egymás életét, most azonban jobban megnyíltunk egymás elött. Elhatároztuk, hogy megismételjük egymás vendéglátását,egyeztetve, hogy mindannyian/13 fő/ együtt tudjunk lenni.
    Köszönjük!

  5. Cs.T. szerint:

    Pénteken helyi termelők hozták a zöldséget kerékpáron, vásároltunk 2 új bográcsot, kialakítottuk a tűzteret és megraktuk a fát,hogy reggel begyújthassunk. Gyűjtögettem és cd-re írtam Magyar táncokat, nótákat, hogy a hangulat tökéletes legyen.
    Este mindent elmosott az eső.
    Szombat hajnalban újraraktuk száraz fával a tűzteret, kiakasztottuk a bográcsot és nekiveselkedtünk.
    Épp a Csallóközi táncokat hallgattuk, mikor ismét esni kezdett.
    Az ételek bográcsban, de a konyhai gázzsámolyon készültek el.
    11.55-re kész lett minden, újfent ropogott a tűz a teraszfronton, kidagadt a puliszka, megpuhult a pofa, elkészült a paprikás krumpli az oldalassal.
    Ismét kiakasztottuk a bográcsot, felnyergeltük a grillkocsit, éppen egy lakodalmi csárdás szólt, mikor ismét lesújtott ránk Isten haragja és végleg elmosta a partit.
    Csak álltunk egymáson derülve, néztük ahogy mindenki gatyájából ömlött az esővíz, és hogyan hígultak gulyássá a nem annak készült ételek, ahogy füstölgött a kioltott tűztér, sistergett a hirtelen lehűlt grillkocsi…..
    2 hónapig készültünk rá, de ezen a ponton már feladtam….
    Köszönjük Sanyinak az ötletet, remélem hagyományteremtő rendezvény volt az első Nemzeti Gulyásnap és jövőre ismét megpróbáljuk!
    Talán érdemes lenne újragondolni az időpontot, mondjuk a turistaszezon idejére hangolva.

  6. Sance szerint:

    Bár Sándor isteni, ez nem jelenti azt, hogy az időjárásra is van jelentős ráhatása. Legalábbis ebbéli képességeit eddig titkolta előttem. 🙂

  7. Visszajelzés: Lecsókrémleves omlettcsigákkal | Étel, ital, kicsi Vú

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.