MÚLT HÉTVÉGÉN négy balatoni étteremben is jártunk. Siófok, Szemes, Tihany és Füred voltak a túra állomásai. A pénteki siófoki vacsora után szombaton a Kistücsök, a Ferenc Pince Csárda és az Astoria Étterem és Sörkert következett. Mindhárman a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) résztvevői. Három étterem, három stílus, három átlagon túlmutató étkezési élmény. A három helyben közös, hogy a tulajdonos együtt él az éttermével. Ahogy Csapody Balázs (Kistücsök) mondta a kerthelyiségben: „Ez a nappalim.”

Punk Ferenc (Ferenc Pince Csárda, Tihany) és Szöllősi Tamás (Astoria Étterem és Sörkert, Balatonfüred), akár csak Csapody Balázs, reggeltől estig az étteremben vannak. Ez látszik a konyha teljesítményén is.

Péntek

A hétvége éttermi kalandjai péntek este, a Mala Garden Étteremben, Siófokon kezdődtek. Egzotikus ihletésű design, ehhez simuló, Délkelet-ázsiai elemeket hordozó étlappal. A levesek közül a Zöldteás bodzaleves mandulás túrógombóccal” tűnt érdekesnek, s az is volt. Tetszett ez a hideg leves, jó ízléssel volt elkészítve.


Második fogásként a „Magyaros ételek” között szereplő Joghurtos karalábéfőzelék enyhén füstölt vajhal filével” elnevezésű ételt választottam. A remek leves után némiképpen csalódást jelentett, hogy a Balaton parti étterem séfje a „magyaros” ételhez (mélyfagyasztott) vajhalat társít.

  • Napjaink gasztronómiai közéletében szinte már közhely a balatoni halászat és friss halhoz jutás áldatlan állapotáról beszélni. Valóban lehetetlen helyzet, hogy a Balaton mellett komoly szervezőmunkát igénylő feladatnak számít friss balatoni halhoz, különösen fogashoz/süllőhöz jutni, s a harcsa s más halak is leginkább csak a horgászoktól (s orvhalászoktól) kerülnek a vendéglők asztalára. Ezek után az olcsó tömegárúnak számító vajhal megjelenése ugyan nem meglepő, ám továbbra is erősen kritizálható marad, különösen, hogy a beszámolóban szereplő másik három étterem képes megoldani a friss hal beszerzését. A vajhalnál számos ok miatt még a hekk (magyarul: csacsihal) is jobb megoldás lenne.

A joghurtos karalábéfőzelék igazán jó volt, és korszerű. Üdítően kellemes savanykássága jól illett az évszakhoz, a meleghez. A vajhal a maga fizikai valójában túlságosan érdektelen maradt: sem az íze, sem a textúrája nem volt különösebben emlékezetes. Egy friss balatoni hal, ropogósra sült bőrrel, méltóbb társa lenne a főzeléknek. A harmadik fogásnak választott desszert almatorta (almás pite) volt vaníliafagylalttal és jelentős mennyiségű tejkaramellel. A mennyiséggel elégedett lehettem.

Szombat

A szombat délutántól éjfélig tartó második napon a fentebb felsorolt három étterem került sorra. Ezek a látogatás sorrendjében: Kistücsök Étterem (Balatonszemes), Ferenc Pince Csárda (Tihany, Cserhegy), Astoria Étterem (Balatonfüred)

KISTÜCSÖK (Balatonszemes)

Az Kistücsök Éttermet nem szükséges bemutatni. Miután Csapody Balázzsal beszéltünk a Nemzeti Gulyás Nap (NGN) egy-két részletéről, sor került az ebéd kiválasztására is. Az első fogás „Hideg joghurtos sültpaprika-krémleves” volt. Könnyed, kellemes ízvilágú, üdítő nyári leves volt. Tetszett, bár ha magam készíteném, rusztikusabbra komponálnám.

A főétel hibátlan volt: „Kacsazúza lecsóval töltött kel-levelekkel”. Fantasztikus textúrájú zúza, innovatív „lecsó”, kelkáposzta levelek. A lecsó persze nem a megszokotthoz közelítő házi lecsó, s gersli is keveredett hozzá bőven, tehát aki lecsót akar enni, az ne ezt válassza. Ez az étel leginkább a fentebb már dicsért textúrák játékosságával ragadott meg. Ez a Kistücsök magasztalt bája. Emlékezetes étel, megérdemli a jó szót, mindenkinek ajánlom. Az ebédhez Légli rozét ittam, annak a borásznak a borát, aki talán éppen az idei évnek (2010) lesz az Év Borásza. Esélyes rá.

A napi ajánlatban szereplő desszert eperfagylaltos, paprikás, túrókrémes kompozíció volt. Kellemes volt, nyárias, könnyű, a paprikával cseppet meghökkentő, vagyis illett az étteremhez. Én ugyan szívesebben ettem volna paprikafagylaltos, epres változatban, némi (igény szerinti) csípősséggel, de eredeti formájában is tetszett.

  • Szilvi nyulat választott és igen dicsérte, ami azért nem minden nap esik meg (a nyúlhoz adott zöldségek, s a puliszka is ragyogóan volt elkészítve). Szabolcs a Kistücsök krémesét magasztalta.

FERENC PINCE CSÁRDA (Tihany)

Csapody Balázstól elköszönve a szántódi rév felé vettük utunkat, megcélozva Tihanyt és Punk Ferenc pincéjét, akinek a halászléjéről már írtam és lelkesedésemben ki is neveztem a „Tihanyi Halászlé Királynak”. A Kistücsök nagyszerű étkezési élménye után az egyedülálló panorámájú Ferenc Pincében már csupán a Nemzeti Gulyás napról akartam beszélgetni, azonban, mint oly’ sok elhatározást, ezt is felülírta az élet, s sor került a halászlére is. Nekem bizony továbbra is tetszik ez a tihanyi halászlé, amihez a házigazda Csigavér rozéját ittam. Legutóbbi látogatásunk óta a cigányzenekar lecserélődött, ami előnyére vált a helynek. Az új banda jóval visszafogottab, mint a korábbi, s ezzel inkább illik a hely szelleméhez.

A Kistücsökben is akadt ismerős, s a Ferenc Csárdában is, ahol Péter barátommal (Győr) és családjával futottunk össze. Péter kacsát rendelt és jókat mondott róla. Javaslatomra többen a halászlevet választották, s láthatólag nekik is tetszett. Punk Ferencnek egyébként éppen azon a napon volt 60. születetésnapja. Isten Éltesse még sokáig!

  • Talán nem meglepő, de a halászlé Szilvinek és Szabolcsnak is tetszett.

ASTORIA ÉTTEREM (Balatonfüred)

A Ferenc Pince Csárda (Tihany) után Szöllősi Tamáshoz (Astoria Étterem, Balatonfüred)  is a Nemzeti Gulyás Napról beszélgetni tértünk be. Tamást korábban a Bazsalikom Étteremben ismertük meg, s az ottani ebéd vegyes érzelmeket keltett bennem, ám ami miatt mégsem kerültem el az Astoria Éttermet, az Tamás személyisége, s a tisztességes vendéglátás iránti elkötelezettsége. Az Astoria Étterem más, mint a Bazsalikom volt. Elegáns hatású (talán túlzottan is az), jó adottságú étterem, nagy, kihasználásra váró kerthelyiséggel, visszafogott árakkal. A vendéglátásról és az Astoria Étteremről beszélgettünk.

Szóba került Punk Ferenc és az ő halászléje, s természetesen a Kistücsök is, amely sokaknak példa arra, hogy a Balaton partján is lehet színvonalas és elismert gasztronómiát művelni. Tamás a saját halászlevüket ajánlotta. Fogast frissen ő sem tud folyamatosan garantálni, ám harcsát már igen, mondja. (Annak, hogy a halászléjét megemlítsem, az ízén/illatán túl az is feltétele volt, hogy garantálja a friss halat). A halászlében friss harcsa volt, lehetett is érezni a minőségi különbséget, amihez nem kell gourmet gasztronómusnak lenni, csupán jó ízlelésű vendégnek.

A halászlé után (éhesek nem voltunk), Tamás túrós csuszát ajánlott. Csusza? Legyen, gondoltam, ám sokat nem vártam tőle, mivel túl rosszak a tapasztalataim a honi csuszakészítésről. Jól tettem, tettük, hogy elfogadtuk a javaslatot, mert ami csusza címen következett az mindhármunk véleménye szerint kimagasló volt.

  • Hihetetlenül eltalált kombinációja volt ez a helynek, időnek, napszaknak, igénynek. Egy ilyen szerencsés találkozás után újabb próba kell, hogy következzen annak kijelentéséhez, hogy az Astoria Étteremben kimagasló a túros csusza. Az viszont egészen bizonyos, hogy az akkor, s ott fogyasztott, házi készítésű tésztából, nagyszerű túróval, tejföllel, pirított szalonnával ékesített csusza életem legízletesebb csuszája volt, amivel a mérce nagyon magasra került – az Astoria Étterem számára is.

A csusza után krémes következett, Szabolcs már áradozott a Kistücsök krémeséről, ám most Tamás emlegette, hogy mennyit is kísérleteztek a krémes krémjével, mire olyan lett, amilyet elképzelt. Más stílusú volt, mint a Kistücsök krémese, talán háziasabb jellegű, miközben bátran állítható, hogy a maga nemében mindkettő remek volt.

Tapasztalatok összegzése

Ez a balatoni gasztrotúra reményeimen felül jól sikerült. A Nemzeti Gulyás Naphoz (NGN) csatlakozott balatonszemesi Kistücsök Étterem zseniális kacsazúzája (és nyula, krémese), a tihanyi Ferenc Pince Csárda változatlanul kimagasló színvonalú halászléje, s a balatonfüredi Astoria Étterem meglepetésként ható, ma is emlékezetes túros csuszája remek élményt nyújtott. Gratulálok mindhármuknak, s köszönöm az élményt! Látogassátok őket, mert megéri megízlelni az ételeiket!

Nem kell mindig a távolba meredni! A jól elkészített egyszerű, s ismert ételek is becsületet hozhatnak a tisztességes vendéglősnek.

Csíki Sándor♣

NEMZETI GUÉLYÁS NAP – 2010.08.28.
BALATONI BAZALTVIDÉK
FERENC Pince Csárda
HALÁSZLÉ KIRÁLY
Régmúlt idők balatoni kertvendéglői
Tükör által homályosan

Nézz körül a tartalomjegyzékben is! Találhatsz ott még kedvedre való írást! Ha mégsem, írd meg, hogy mi érdekel, s ha engem is legalább annyira érdekel, írok róla!