MUFURCZ ÚR, S NEJE – történet

MÁTIS András teológus hozzászólásként rögzítette azokat a sorokat, amelyeket én most írásként osztok meg. Mátis Andrást idézve: “1985. áprilisától nyolc éven keresztül egy kastély határozta meg az életemet, éjjelemet-nappalomat.” Ez a Sziráki kastélyszálló volt, ahol annak idején magam is emlékezetes szép napokat töltöttem. (CSS)

Mátis András története “Mufurcz úrról és nejéről’

Sokat, sok vendéget, fogadást és egyéb csodákat látott Kastélyunk számtalan, említésre még érdemes történetéből, hadd álljon itt most csak egy rövid, ha nem is épp’ a legcsiszoltabb ékű fejezetke, apropó asztalfoglalás, hozzászólás gyanánt, imigyen:

A múlt század nyolcvanas éveinek vége felé járva, immáron az 5-6 éve történt nyitása óta mit sem lankadt Kastélyszálló Éttermünk népszerűsége, olyannyira, hogy a vasárnapi ebédjeinkre a bennünket már ismerő vendégek jó előre lefoglalták asztalaikat, a mindössze 56 szék valamelyikét. Az akkori, főleg nyári vasárnapokon teljesen megszokott gyakorlat szerint ebédidőben akár 4-5-ször is „megfordultak” asztalaink, miközben a foglalások ellenére, sajnos időnként még így is megvárakoztatott vendégeink addig vigaszul megnézhették Galériánk aktuális kiállításait, vagy a parkban sétáltak, sőt akár lovas kocsizhattak is egyet a faluban. Nem minden vendég volt azonban egyformán türelmes, vagy akár körültekintő az asztalfoglalások tekintetében.
A beesőkre, vagy a bennünket csak most először megtalálókra is persze idővel sor került, de nekik többet kellett várni, vagy többször megnézni ugyanazt a Galériát, de ha szerencséjük volt, akár be is csúszhattak egy lemondott asztalhoz.

Egy szépségesen ragyogó nyári vasárnapon, úgy fél egy tájt érkezhetett meg váratlanul a dicsőségét és szépségét ugyan már régen látott faluba, majd szépséges Kastélyunk pompás falai alá Mufurcz Úr b. Nejével. E szerény nógrádi szögletben a Kastély atmoszférája, kellemes idillje és bája, amelynek híre amúgy sokak számára már messze megelőzte az éppen láthatót, mégsem tudta annyira lenyűgözni az önimponálás kényszerétől, s főleg egyre elhatalmasodó éhségétől űzött M. urat, olyannyira, hogy nyájas Egonunk csiszolt udvariassággal közölt „…némi várakozás alatt javaslom Galériánkat, vagy 5 hektáros parkunk kellemes sétaútjait, netán egy limonádét előtte az emeleti bárban…” ajánlatát le ne söpörte volna valami „Bunkó, éhesek vagyunk, nem szomjasak !” megjegyzéssel.

A történet ezzel persze nálunk nem érhetett véget, de a végzetes kifejlet szempontjából fontos még előtte megemlíteni a háznagyságom alatt „étterem vezető” rangban akkor nálunk –átmenetileg– szolgáló harmadik szereplőt, Gejzát is, aki tiszte szerint és sok jó vendéglős szokása mellett, többek között asztalhoz, illetve végül ajtóhoz vezette kedves, vagy éppen kellemetlen vendégeinket is.

Talán a „miért is kellene asztalt foglalni egy ilyen porfészek vendéglőjében?” már-már leküzdhetetlen kíváncsiság is, de inkább úgy hiszen, a konyhánkból a Kastély szinte összes szögletébe odaszemtelenkedő szagok, illatok és aroma felhőcskék keltette EVÉS szenvedélyes vágyától űzve, mint valami „merénylet” áldozataként, persze jóval a megbeszélt idő előtt, Mufurcz Úr s mögötte mellben kissé szűkebbre szabott vasárnapi kiskosztümjében kényszeredett mosollyal loholó Asszonya visszatérültek tetthelyünkre, vendéglőnk egy boltív alatti hűsebb szegletében szépen megterített kettes asztalunkhoz.

Elbeszélgetős étkönyvünk (mert lapról itt azért mégicsak sértőn szólhatnánk) alaposabb tanulmányozását mellőzve, s a kínálatunkban lopva mégis elmélyedő M. Asszonyságot is mintegy „elhagyva”, sőt az Éhes Uraságokat gyorsan falatjaihoz vezérelni szándékozó Egonunk célratörő kalauzolását is beelőzte, találomra berendelte a fölsorolás elején álló, s tán ma is ott trónoló „Legényfogó” levesünket, a sültek elejéről mindjárt 2 adag „Huncut cselédlányt” –amiből egy hölgy, a pulykamell filébe szerkesztett fűszeres parasztkolbász bátor fokhagymaüzenete miatt is, de a stercelt krumplis garnírungot már nem is említve, tartós előböjt majd konzekvens pönitencia, s némi tettetett lelkiismeret furdalás nélkül egy teljes adagot képtelen volt a szokott módon elfogyasztani. Mufurcz Úr a továbbiakban még bizonyos gyömbérrel és pirított hagymás paprika-paradicsom szósszal adjusztált káposztasalátákat is kirendeltetett, miközben M. Asszonyság nagyanyáink konyháinak regényes múltjába röptető mondandójú étkönyvünkből időnként hadúrként pózoló hitvesére kipislantva, tüzérségi attakkor amúgy ajánlatosan, vállai közé behúzott fejecskéjével csak arra gondolhatott, hogy az egyszersmind számára is kirendelt, , ám többnyire férfikarakterű fogások remélhetően nem teszik végzetes próbára imént aposztrofált kosztűmjét. Elrendeltetett végül még két adag „Debreceni vegyes rétes” is, ami köztudottan, inkább az osztrákos strúdelek famíliájának tekintélyes pedigréje folytán, a gazdagon megszórt s rápirított cukrozott rusztikus dióval, még fahéjas-vaníliás szósz nélkül is kötelezően terjedelmes adagra szokott sikeredni. Hadúr és látványos reguláihoz szokott Asszonykája komótos táplálkozásba kezdtek…

Aznap este döbbenten értesültem, hogy amikor Gejzánk, a tőlünk szokott udvariassággal a láthatóan elégedett Mufurcz Asszonyságot és az érthetetlenül még mindig Mufurcz Urat kikísérte, a kellemesen bágyasztó késő délutáni napfénytől is –a jóllakott embernél nem meglepő fordulattal– valószínűleg kissé megszédült vendég –nos, ha már az elején vitézkedtünk, végül sem hagyjuk alább!- még visszasziszegte: „ Ilyen sz.. helyen még nem jártam”.

Vendéglőnk máskor és általában kellemesen visszafogott ministere a Háztól eleddig teljesen idegen, mondhatni szokatlan (s ezért a nóta elején jelzett „ nem éppen csiszolt” jelzet) stílusban, még Ő Mufurczságától is váratlan fordulatra reagálva, e-képpen búcsúztatta el a távozót: „Nekem is az a benyomásom Uram, amióta Ön ide betette a lábát!”

Amúgy a jótékony feledés homályába veszhetett volna ez az -említésre amúgy alig érdemes- történetem is, ha Edgár nem firtatta volna az asztalfoglalás csízióit…

Mátis András, a blog vendégszerzője

(Megjegyzés: Hogy most milyen a Kastélyszálló, fogalmam sincs,
azonban Mátis András idején jó volt, az bizonyos. CSS)

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: magyar konyha, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

MUFURCZ ÚR, S NEJE – történet bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Csíki Sándor szerint:

    András hozzászólásából a Palotás látszik valószínűnek.

  2. Pléh pizzeria és étterem. szerint:

    Kedves Hapci.
    A pléh pizzeria vagyok én.
    Palotás Szabadság úton.
    Sajnos a télen csak pizzával foglalkozunk,de majd eljön a kikelet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.