DESMOND TUTU Nobel-békedíjas dél-afrikai bantu származású egyházi vezető, Johannesburg anglikán érseke volt az, aki a “One nation, one braai” (Egy nemzet, egy braai.) mondatot mondta. A történelem során akadt már más is, aki az étel közösség összetartó erejére utalt, mint Garibaldi is, aki a 19. században ezt mondta az alakulóban lévő egységes Olaszországról: “A spagetti egyesíti majd Itáliát.” S, lőn.
A braai annyira dél-afrikainak tartott sajátosság, hogy külön napja van, a “National Braai Day” (Nemzeti Braai Nap), amit szeptember 24-én tartanak meg. A következő videón Desmond Tutu a Nemzeti Braai napon T-bone steaket süt húst, s közben jókat mond.
Braai és boerewors
A braai a dél-afrikai BBQ neve afrikán nyelven. Többnyire roston sült hús, kolbász, amit parázs felett sütnek. A kolbászok közül a legnevezetesebb a boerewors, amelyről a következő videó szól:
A boerewors Heston Blumenthalt is megihlette. Ő ennek a klasszikus dél-afrikai kolbásznak a húsából készített sajtos hamburgert, s természetesen szabad tűzön, faszén parázs felett.
No Women, No Braai
A következő humnoros (és lényeglátó) videó egy korábbi írás, “A férfi és a grillsütés” tökéletes illusztrációja lehetne.
Csíki Sándor♣
BBQ – barbacoa
Rákkeltő grillezés – egészségesen
Chimichurri – argentin bbq-szósz
BBQ – Hogyan válasszunk bort?
Az első szakács
Padlizsán dzsem
Boza bulgurból és rizsből
Dogon hagymaleves
És még sok más érdekes írás, ami érdekelhet.


…vajon milyen „magyaros harapnivaló” zászlaja alatt tudnánk békességes, kisdedforma ellevésben „egyesülni”, „megbékélni”, „nemzeti megújulást eredményező erőt menteni”?… Talán „Aki magyar, gulyás eszik!” vagy „Egy a hallé, egy a nemzet!” esetleg „Rántotthús és haza a magasban!” honfi szűt büszkén feszítő jelmondatokkal?
A neten számolatlan posztban, fórumon feltétetett a kérdés: hogyan készül a „igazi” gulyás, „igazi” halászlé? Az adott kérdésre határozottan artikulált, hozzáértő(?!) válaszok érkeztek, ugyanakkor szignifikáns véleménykülönbségek generálódtak és természetesen kicsiny idő teltével a hozzászólók -egymás között- a női felmenőiknek vélelmezett másodlagos frissességű szüzességét emlegették fel, a pallérozottabb megjegyzést tevők csak csupán a másik édesmamájának a feltételezett mondén életvitelét lobbantották szemére…
Esetleg, lehetne kezdeni a bográcsok, kislábasok, fakanalak környékén fellelhető gáncsoskodások mérséklésével majd felhagyásával…
spajzcetli: Egy srófra jár az eszünk.
Én a poszt megírása utáni pillanatban már arra gondoltam, hogy ezennel zászlót is bontok, s meghirdetem a NEMZETI GULYÁS NAP-ot.
(A gulyás = gulyás/pörkölt/paprikás/lecsó)
A NEMZETI GULYÁS NAP az a nap, amikor gulyást/pörköltöt/paprikást/lecsót főzünk. Nem azonos ritmusra, és azonos recept szerint, hanem azonos szellemben.
A NEMZETI GULYÁS NAP bármikor lehet(ne), de várom a legalkalmasabbnak tartott évszakot, s dátumokat, hogy a FOOD and WINE és Olvasói elindíthassák a NEMZETI GULYÁS NAP szervezését.
Csíki Sándor
„Nem azonos ritmusra, és azonos recept szerint, HANEM AZONOS SZELLEMBEN.” !!!
Iiiiigeen! Ez emberi összetartozás, együttlevés és másság elfogadásának esszenciája: más utakon, más módszerekkel, DE AZONOS SZELLEMBEN!
(Na, e rokonszenves szemléletmód miatt járok ide olvasgatni és persze tanulni…)
„Nem azonos ritmusra, és azonos recept szerint, HANEM AZONOS SZELLEMBEN.” !!!
Ezt a lényeglátást erősíti:
“Az igazi magyar lecsó olyan, mint az Úristen. Egy, mégis anynyiféle, ahányan hiszszük.” CS-SZ A
@spajzcetli.
“Ez emberi összetartozás, együttlevés és másság elfogadásának esszenciája: más utakon, más módszerekkel, DE AZONOS SZELLEMBEN!”
Ratyi vagy spajzcetli?
… Ó, gorgonzola! Annyira örülünk itt az ilyen ritka vendégnek! Végre egy tiszta hang! Jóindulatú hozzászólásodban a tárgyszerűség ölelkezik az emelkedett szellemmel és tehetséggel! Mélyenszántó, magvas megnyilvánulásodban az országjobbító indulatot is fellelni vélem.
(Melyik alja politikai fórumról, portálról tévedtél ide csekélyértelmű palánta?!…)
Spajzcetli: meglehet, csak a franszíjja lecsó és Spajzcetli között történő választásra gondolt…
Hapci: …hjaaa, ha csak a francia műveltség terén van némi pótolnivalója, akkor annulálom fentebbi dohogásom…
Csíki Sándor: nem akarok összeesküvés-elméleteket indikálni, de az utolsó két posztot mintha láttam volna fordított sorrendben is. (?)
Hapci: Láthattad, és láttad is. Van ugyanis egy olyan funkció a blog beállításai között, ami lehetővé teszi, hogy egy írást “odaragasszak” a főoldalra. Ettől a megjelenés napja persze nem változik, s a poszt mindaddig ott lesz, amíg a funkciót nem törlöm. Ekkor visszakerül a dátum szerinti helyére. Ilyen egyszerű.
@Csiki Sándor:
pld. Pünkösd vasárnaphoz 8 hétre
“A NEMZETI GULYÁS NAP” a lecsó miatt csak a nyár jöhet számításba. És lehat relatív az időpontja
Előítéletes egy népség vagyunk. Amíg nem él valaki másik országban huzamosabb ideig, ahol kilóg a sorból, már megjelenése alapján is , addig ezt nem tudja megérteni sem.
Az első videón néztétek a plakátokat a háttérben Afrika formájával?
(grillezett hús). Rögtön Magyarország államformája jutott eszembe, ami mint közismert rántott hús.
Gulyás Nap, juhéjjj!!!!! (= gyapjú)
Csakis valamely nyári nap jöhet szóba, mert ugye senkinek sem fordult meg a fejében olyan eretnek gondolat hogy nem a szabadban, bográcsban főzi majd az összmagyarság az összgulyást hanem télen a fűtött konyhában?!
(Most megyek és felteszem a fél éve megírt gulyásos posztomat, mert eljött az ideje.)
Visszajelzés: NEMZETI GULYÁS NAP – a kezdet (2010) | Food & Wine
Kedves Sándor!
Gratulálok a blogbejegyzéshez – minden mondatával egyetértek. Volt szerencsém a dél-afrikai braai-hoz tíz éven keresztül minden vasárnap… Ben Nogradi (www.nogradibence.hu)
Kedves Bence!
Köszönöm a hozzászólást! A felbukkanásához kapcsolódóan van egy (kedves) történetem.