Kostyál GáborKOSTYÁL GÁBOR chef és Berki Zsolt commis szombaton elindultak Genfbe, a Bocuse d’Or Europe döntőre, amelyet húsz európai ország részvételével rendeznek Genfben 2010. június 7-8-án. A Bocuse d’Or Europe 2010 zsűrijében hazánk részéről Kalla Kálmán foglal helyet. A nemzeti csapatok három főből állnak. A Bocuse d”Or Europe 2010 versenyen, akárcsak a többi Bocus d’Or versenyen, ez a három fő a chef, a commis és a coach.

Ez utóbbi van a csapat segítségére, de a munkában nem vehet részt és a verseny ideje alatt a konyhába sem léphet be. Kostyál Gábor eredetileg Molnár Péterrel az oldalán versenyzett, azonban Péter időközben betöltötte a 22. életévét, ezért már nem indulhatott a genfi versenyen. Berki Zsolt lépett a helyére, akinek az életkora már megfelel a versenykiírásoknak, ami azt is jelenti, hogy a  2011-ben Lyonban rendezendő döntő utolsó napján is még korhatár alattinak kell lennie.

Kostyál Gábor és Berki Zsolt

Kostyál Gábor és Berki Zsolt

A verseny élőben, közönség előtt zajlik, s öt és fél óra áll rendelkezésre két fogás (hal és hús) elkészítéséhez. Ezután következik a zsűrizés. A zsűri 24 tagból áll, köztük idén Kalla Kálmán is. A konyha 18 négyzetméter, s jól felszerelt, bár a versenyzők is visznek mindent, amire szükségük lehet. (Gáborék külön csomagoltak Hold-o-Matot, PacoJetet, stb.). A két versenyfogás zsűri elé tálalása között 35 perc telik el. A versenyzők egymást követően 10 percenként tálalnak. A Bocuse d’Or Europe 2010 versenyen a maximális pontszám 80 pont. 40 pontot lehet elérni az étel ízével, textúrájával, harmóniájával, 20 pontot a tálalással, prezentációval, s újabb 20 pontot a konyhai munka színvonalával, higiéniájával, stb., amit folyamatosan ellenőriz a Commitée.

Bocuse d’Or Europe 2010 – vasárnap

Ma (vasárnap) délután lesz a hivatalos eligazítás és a helyszín bejárása.

Bocuse d’Or Europe 2010 – hétfő

Holnap  a hetedik csapatként versenyző Kostyál/Berki páros a hetedik boxban kezd 9:00-kor. A halételt 14:00-kor, a húsételt 14:35-kor kell a zsűri elé tenni. Az előttünk lévő csapat Izland, a bennünket követő pedig Szlovákia.

Csíki Sándor♣

Bocuse d’Or Europe 2010 – megcsinálták
Bocuse d’Or Europe 2010 -lepényhal és borjú
Bocuse d’Or selejtező 2009
Bocuse d’Or döntősei – Budapest 2010
Bocuse d’Or 2008

És még sok más érdekes írás.