Dr.Lőrincz György, Forrás: Magyar Bor AkadémiaAZ ÉV BORÁSZA, vagy pontosabban szólva az Év Bortermelője 2009-ben Dr. Lőrincz György lett az Egri Borvidékről. Pontosan úgy, ahogy azt egy hónappal korábban megírtam.

„Lőrincz György 1991-ben végzett tartósítóipari mérnökként a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. Ph.D. képzés keretén belül borászként végzett az egyetem Borászati Tan- székén, majd megszerezte a kémia tudományok Ph.D. fokozatát is.

Szakmai tevékenységét az Egervinnél kezdte, majd az Ital Kft.-nél volt mûszakvezetõ. Késõbb az Egervin Borgazdaság Rt.-nél technológiai és gyártmányfejlesztési vezetõként dolgozott. 2002 óta a családi St.Andrea Kft. ügyvezetõje. Többek között megválasztották Lengyelországban az Év Emberének, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, megválasztották a Borászok Borászának, és az Év Egri Borászának is.” – írja a magyar Bor Akadémia honlapján megjelent rövid szakmai önéletrajzában.

November 12-én írtam:

Az esélyességi sorrend, ha fogadnom kellene, érzésem szerint az idén a következő:

  1. Dr. Lőrincz György az Egri borvidékről
  2. Vida Péter a Szekszárdi borvidékről
  3. Légli Ottó Balatonboglárról
  4. Szöllősi Mihály Ászár-Neszmélyről
  5. Gálné Dignisz Éva a Kunsági borvidékről

Ne kiabáljuk még el, de ebben az ötösben van a 2010-es Év Bortermelője is, ami jelzi, erős mezőny volt az idei is. Gratulálok Dr.Lőrincz Györgynek, az Év Bortermelőjének!

Forrás:  vinography.com

Csíki Sándor♣

AZ ÉV BORÁSZA – esélyelemzés
EGER a jövő küszöbén
BBQ – hogyan válasszunk bort

A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje 2009
A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje 2008
A Magyar Bor Akadémia Gálaebédje 2007