SZERETEM a sütőtök krémlevest. A krémlevesek közül éppen ez az egyik legváltozatosabb levesünk. Lehet édes, lehet sós, lehet fahéjtól illatozó, lehet chilitől csípős, lehet hígabb, lehet sűrűbb, s hosszan sorolhatnám még , mert a sütőtök szinte mindent elbír, talán még az őrölt pirospaprikát is, bár nem jutott eszembe kipróbálni. Teret engedhetünk szárnyaló fantáziánknak, ami miatt a sütőtök a kreatív elme remek gyakorlóterepe lehet. A változatosság már a töknél elkezdődik.
A sütőtök krémleves készítés alapjai
Sütőtök krémlevesünket legalább négy lényeges elem határozza meg. Ezek:
A TÖK (azaz a meghatározó alapanyag): legtöbben csak sütőtök krémlevest mondunk, miközben úgy kellene mondanunk, hogy a tök fajtáját is megemlítjük, mint nagydobosi sütőtök krémleves, japán sütőtök krémleves, vagy orange sütőtök krémleves, mivel mindnek más az íze.
A TECHNOLÓGIA: a pürésítés előtt süthetjük is, főzhetjük is a tököt. Mindkét esetben eltérő ízvilágot kapunk. Aki leginkáb (vagy csak) a tök eredeti ízeire kíváncsi az főzze, aki valami újat szeretne látni és olyan ízeket érezni, amelyek a tök nélkül ugyan nem jöhetnek létre, de a tökben nincsenek is benne, az süsse. Én jobban szeretem a pürésítés előtt sütőben sütni a tököt. A kérdés , hogy adjunk-e valamit a sütőbe tolt tökhöz, vagy nem. Én mézet csorgatok rá, csipetnyi sóval sózom, és többnyire fahéjat is szórok rá.
HIGÍTÁS/FŰSZEREZÉS: a pürésített tököt hígítjuk. A hígításra többnyire szárnyas alaplevet, tejet, tejszínt, vizet, fehérbort használunk, vagyis itt is igen változatos a kínálat. Én a szárnyas alaplé és a tejszín kombinációját kedvelem leginkább, de ezek hiányában szabadon használnék mást is, ahogy az a nagyvilágban gyakran megesik.A fűszerezés eszköz, amelyet annak a célnak az érdekében használunk, hogy éppen miféle végső stílusú levest szeretnénk enni. Egy karácsonyi sütőtök krémlevesnél a fahéjas, gyömbéres, esetleg szegfűszeges, vagyis karácsonyi illatokat árasztó leves lehet a cél. Más esetben ezek a fűszerek elmaradhatnak és a sósabb irányt célozzuk meg. Egy szál rozmaring azonban majdnem mindig telitalálat.

KIEGÉSZÍTŐK: a klasszikus tökmagolaj, pirított tökmag mellet bátran gondolkodhatunk más irányokon is, mint a pirított, ropogós bacon szalonna, a vékonyra szeletelt ropogósra sütött kolbász, a grissini, a pirított kenyerek (lehetőleg magvas) illő mártással, vagy kéksajttal megkenve, vagy akár a vanília fagylalt, vagy más, kedvünkre való, harmonizáló gyümölcsös fagylalt.
Sütőtök krémleves nagydobosi tökből (recept)
Hozzávalók:
- egy nagyobb tök fele (~ 2,5 kg)
- méz, fahéj, só
- 1-1.5 liter húsleves
- 1 vöröshagyma
- 1 szál (5-6 cm) rozmaring
- 200 ml főzőtejszín
- fehérbors, só
Elkészítése: a tököt megtisztítjuk, daraboljuk, a fenti képeken is látható módon mézet csorgatunk rá (inkább vegyes virágméz legyen, mert az akácméz főzésre nem annyira megfelelő), fahéjjal megszórjuk, majd sütőben megsütjük. Ha megsült a tök húsát kanállal kikaparjuk és lábosba tesszük. Ízlés szerinti mennyiségű húslevest adunk hozzá, de arra ügyeljünk, hogy túl híg se legyen a leves. Megtisztítunk egy hagymát, darabokra vágjuk és a leveshez adjuk (most, ebben az esetben, nem kell apróra vágni és előzetesen dinsztelni, bár úgy is lehetne). A rozmaring szálat is hozzáadjuk és őrölt fehérborssal, sóval fűszerezünk. Állandó kevergetés mellet rövid ideig főzzük amíg a folyadék a tökpürével jól elkeveredik. (A hagymával nem foglalkozunk, nem kell megfőzni.) 5-6 perc múlva botmixerrel pürésítjük a tököt. A hagymát is és a zsenge rozmaringszálat is. Hozzáadjuk a főzőtejszínt, s fűszerezünk, ha szükséges, majd a levest szitán átszűrjük, hogy még krémesebb lehessen (el is maradhat). Száraz serpenyőben ropogósra pirított 1 centiméteres négyzetekre vágott bacon szalonnával tálaljuk.
Csíki Sándor♣
SÜTŐTÖK KRÉMLEVES és füge quenelles
SPÁRGA KRÉMLEVES
MEDVEHAGYMA KRÉMLEVES
LITAUSZKI ZSOLT
DONATELLA’s KITCHEN
és sok más írás…




Multkor kanadai (orange?) sütőtökből készítettem levest úgy, hogy a tököt elősütöttem, alaplével felengedtem, picit főztem, majd egy vajon dinsztelt hagymát hozzáadtam, botmixerrel átdolgozam és végül a konzisztenciáját kókusztejjel állítottam be.
Tálalása szárazra piritott füstölt sonkával, piritott tökmaggal és tökmagolajjal történt.
Mindannyiunknak nagyon izlett.
A kókusz még nem jutott eszembe, de jó.
Akkor a tálalás is lehet kókuszdióban
Tök dióban
Sándorkám, őszinte szívből gratulálok a blogodhoz. A művészi hajlamod már feltűnt nekem, amikor Soltvadkerten a semmiből csodát kreáltál.
innen fogom venni az ötleteket.
A sütőtök leves én reszelt sajttal adtam, hamar “befalták”, ami a legnagyobb elismerés nekem..
A kalapom emelem…. és puszillak, enikő