MAUL ZSOLT (Villány) már ismert a borkedvelők, különösképpen a villányi bort kedvelők körében. Ezután a mondat után klasszikusan most annak kellene következnie, hogy én már mióta is ismerem, s becsülöm őt, sőt, én már akkor megláttam benne a tálentumot, amikor még senki más, de bevallom, hogy ez sajnos egyáltalán nem így történt, bár jó lett volna, mert olyan borászról van szó, akinek a nevét hamar szárnyra kaphatja a hírnév.
Igazság szerint bennem csak az elmúlt hétvégén tudatosodott, hogy a világ nehezen megszokható rendje szerint, de telik-múlik az idő, és Villányban is porondon van már egy új és tehetséges generáció, amelyik részben helyébe léphet majd a rangot már kivívott apáknak, mint Gere Andrea és Viktória, Jekl Flóra és Bock Valér, vagy éppen most teremti, teremtette meg a maga számára a rangot. Utóbbiak közé tartozik egy reményekkel kecsegtető fiatal borász, Maul Zsolt. Kóstoltam a borait és barátaimmal vacsoráztam a kisvendéglőjében. Erről szól ez az írás.
- Elöljáróban be kell vallanom, hogy Villánnyal kapcsolatban nekem mindig is csőlátásom volt, s még ma is az van. Ennek eredményeképpen nem vettem, s nem veszek tudomást a kannás borokról, a PET palackokról, az édes Cabernet sauvignonról, a pincesor némely ihatatlan és botrányos boráról, mert kezdettől módom és lehetőségem volt és van már a legelismertebb borászok legjobb boraival ismerkednem. Így aztán Villány nekem eddig csak néhány borászt (Bock József, Gere Attila, Gere Tamás, Jekl Béla, Tiffán Ede, Wunderlich Alajos) jelent. Vagyunk nem kevesen, akik Villányra, s más borvidékekre is így nézünk. A csőlátás következménye azonban az is, hogy megakadályozza, hogy a “feltörekvő” borászokról még az elején tudomást szerezzünk, pedig annak is akad varázsa, ha láthatjuk miként lesz a kacsából hattyú.
Én ugyan már vagy bő tíz esztendeje rendszeresen előfordulok Villányban, azonban – bevallom – csak most ismerkedtem meg Maul Zsolt boraival. Elcsépelt közhely, hogy a borász egyénisége és borainak stílusa között miféle összecsengések is lehetnek, azonban közhely ide, közhely oda, kénytelen vagyok újra csak megerősíteni, hogy ez az összefüggés igenis létezik, s erre az összefüggésre éppen Maul Zsolt az egyik élő példa. (Újabban már azt is sejteni vélem, hogy, hogy minél fiatalabb a borász, annál igazabb ez a kapcsolat.)
Maul Zsoltot én csak most fedeztem fel magamnak, ahogy Villányba járó barátaimnak is meglepetés volt. Mások azonban már korábban elismerték őt. Maul Zsolt az idén (2009) a következő sikereket érte el a boraival:
- Lator (Cabernet franc) 2006
- XXXI. Országos Borverseny – aranyérem
- Pannon Borrégió – TOP 25 tagja
- Dél-dunántúli Régió Bora 2010
- Szent György napi borverseny, Siklós – nagy aranyérem
- Villányi Borverseny – aranyérem
- Lator (Cabernet franc) 2007
- XXXI. Országos Borverseny – aranyérem
- Baranya megye vörösbora 2009
- Szent György napi borverseny, Siklós – nagy aranyérem
- Villányi Borverseny – aranyérem
- Taurus Cuvée 2006
- X. Pannon Bormustra – csúcsbor
- X. Vinagora Nemzetközi Borverseny – ezüstérem
- Villányi Borverseny – nagy aranyérem
- TOP 100 díjnyertes magyar bor 2009
- „ZS” Cabernet Sauvignon 2007
- Tavaszi Borfesztivál, Budapest – A Főváros Bora
- Villány Város Bora 2009
- Kékfrankos Special Reserve 2006
- Villányi Borverseny – aranyérem
- Merlot Reserve 2006
- Villányi Borverseny – aranyérem
Ha röviden össze kívánom foglalni, akkor azt mondhatom, hogy egy figyelemre méltóan tehetséges és ügyes borász már elismert borai ezek, amelyeknek a minőségen kívül az ár/érték aránya is rendkívül vonzó. Maul Zsolt engem meggyőzött, ahogy hozzáértő barátaimat is. Egy újabb hely, ahová érdemes betérnem, ha Villányban járok.
A kisvendéglő
A Maul Pincészet és Kisvendéglő, ahogy a névben is tükröződik, összetertozik. A kisvendéglő minden különösebb definíció nélkül is egy jól érthető műfaj, amelyre leginkább a házias polgári konyha a jellemző. Kockás abrosz, készételek, frissensültek. Ezt várjuk, s nem hiszem, hogy akadna, aki rafináltan tálalt fogásokat, a szakács tehetségét és szakmai jártasságát bemutató ételsorokat, zajos vitákat kiváltó kompoziciókat, világsikerre igényt tartó innovációt várna. Ha mégis várná, hát hamar csalódnia kellene.
Az étterem étlapját nézegetve meglepő gyorsasággal, s egyöntetűséggel találtuk meg az aznapi este kedvünkre való ételét, a rántott töltött káposztát.
- (Rántott is, töltött is, káposzta is, vagyis három olyan kipróbált kulináris elem kombinálódik itt egy ételben, amely a hétköznapi gasztronómiában majdnem biztos sikert ígér.)
A rántott töltött káposzta azok közé az ételek közé tartozik, amelyekkel nem lehet versenyt nyerni, és biztonsággal állítható, hogy a kritikusok sem szívesen dicsérik, mert nem divat dicsérni azt, ami nem tud többet annál, mint hogy jóízű. Ez az étel sem nem különösebben szép, vagy szépen tálalt, sem nem különösebben korszerű, pláne nem forradalmian meghökkentő. Ez az étel kérem szépen – csak jó. Nagyon jó!
A kakaspörkölt és libaleves mellett ezen a hétvégén egy újabb ételt fedeztem fel Villányban és ez a rántott töltött káposzta. Ha ilyet akarok enni, mindig eszembe fog jutni Maul Zsolt kisvendéglője.
Urszics István a séf a káposzta után egy muskotály parfét készített rózsaborssal. Ez is jó volt, mellette a vonalak tekergőzése és a rózsabors már sejteti, hogy az ifjú séf még akár meg is lephet bennünket.
A kisvendéglő stílusa, étlapja jól illik a környezetbe, azonban úgy tűnik, hogy a borok már túlnőttek a konyhán. Itt az ideje hát, hogy István előszedje azt, amit Németországban tanult, miközben megőrzi a kisvendéglő étlapjának java részét és azokat a behízelgő zamatokat, amelyek most jellemezték a töltött káposztáját. Ízlett a vacsora.
Csíki Sándor♣
A PORTUGIESER (Villány gasztronómiája 1.)
A STIFOLDER (Villány gasztronómiája 2.)
A KAKASPÖRKÖLT (Villány gasztronómiája 3.)
ABÁLT LIBACOMB – így a legjobb
AZ ASSZONY LIBALEVESE
LIBASÜLT KÉSZÍTÉSE
FOIE GRAS d’OIE (libamáj sütés)
VAKCINA BIZNISZ -sertésinfluenza (H1N1)
Miért gondolja bárki is, hogy ezeknek a versenyeredmények bármilyen korrelációban állnak a borok minőségével?
Miért gondolja bárki is, hogy nem?
A bizonyítás terhe azon van aki állít valamit és nem a szkeptikusok felelőssége cáfolni.
Az argumentum ad ignorantiam avagy a nemtudás mint érv mely szerint egy állítás igaz, mert hamissága nem bizonyított egy közismert érvelési hiba.
Az első kérdés volt az, amely tartalmilag (és gyakorlati tapasztalat alapján jól értelmezhető szándéka szerint) állított, s a második, amelyik szkeptikus volt az első állításával szemben, így aztán, ha megengedve elfogadom, amit írtál “A bizonyítás terhe azon van aki állít valamit és nem a szkeptikusok felelőssége cáfolni.”, vagyis rajtad. (Egyébként pedig a szkeptikus is állít, csupán kényelmesebb az állítás indoklása alól azzal kibújni, hogy nem felelőssége indokolni/cáfolni.)
A formális logika az formális logika.
Én kérdeztem és nem állítottam. Azt kérdeztem, hogy miért gondolja bárki is, hogy a versenyeredmények bármilyen összefüggésben vannak a borok minőségével.
Én nem állítom, hogy nincsenek, de e ha valaki azt _állítja_, hogy van ilyen akkor ezen állításának a bizonyítása is őt terheli.
Arról nem is beszélve, hogy az egzisztenciatételek nem tekinthetőek igazoltnak pusztán a cáfolatuk hiánya miatt. Pontosan erről szól az argumentum ad ignorantiam. Mondom, ez diszkrét matematikai terület.
Így kibontva már szimpatikusabb a kérdésed, de a formállogika és diszkrét matematika földjén maradva ez a gyakorlati kérdés a mindennapokban is értékelhető módon örökre megválaszolatlan marad -legalábbis ez az én “sejtésem”.
A formális logikán túllépve nekem az a véleményem, hogy csak azok a versenyeknek szabadna számítani ahol a szervezők a piacról szerzik be a borokat és nem a termelők küldik be.
Amúgy vannak versenyborok amik fél kortyból és 10 másodperc alatt mutatják meg magukat és vannak borok amik ilyen villámrandevú alatt semmit nem tudnak kihozni magukból. Ezért szerintem minden borverseny alapvetően értelmetlen és felesleges. Ugyanis amikor a fogyasztó megvesz egy palack bort akkor nem 10 másodperce és nem 4cl mennyisége van eldönteni, hogy jó-e a bor, hanem akár sok-sok órája és egy egész palackja.
Alkalmam volt több borversenyen is a zsűriben lenni, és lapok (Borigo, Eszencia) bortesztjein résztvenni. Így történt, hogy már több, mint ezer féle-fajta bort kóstoltam, amivel bizonyára nem állok az országban az élen, de még talán a középmezőnyben sem. Ez a gyakorlat azt is jelenti, hogy tudom, hogy néhány centiliter borból is lehetővé válik az adott nap versenyén a rangsor felállítása, a relatív rangsor eldöntése. Ez a relatív rangsor azzal közelít, ha nem is minden határon túl, de a gyakorlatban tökéletesen elfogadható pontossággal az “objektív” rangsorhoz, hogy az a bor, amihez képest az adott versenyen a borok elhelyeződnek, egy konszenzusos helyre kerül. Mindenféle elméleti ellenvetések lehetőségét megkísérlem megelőzni azzal, hogy jelzem, hogy a zsűrik a maguk sokezres bormintáival az emlékeikben statisztikailag megdöbbentően jól működnek, aminek nyilván van, vagy lehet egy nagyon izgalmas elméleti magyarázata.
A megmérettetésre emberi (és piaci) igény van, így aztán erről az oldalról biztos, hogy nem értelmetlen és felesleges a borverseny, ahol pontosan az történik, mint az egyéb versenyeken, kihirdetésre kerül, hogy akkor, ott kit gondoltak az élen levőnek és kit mögötte állónak. (Egy-két pontnyi különbségű eltérések egy másik napon talán még lennének, de 10-20 pont eltérés gyakorlatilag elképzelhetetlen, ahogy jó teszt- és versenyszervezés esetén százas rendszerben az összesített végeredményben még az 5 pont eltérés is valószínűtlen egy ugyanazon borokkal és ugyanazon szereplőkkel megismételt versenynél.) A borverseny egy izgalmas terület, ahol az objektív és szubjektív elemek tekergőznek, hogy a végén mégis legyen egy jó közelítéssel és gyakorlati használhatósággal bíró eredmény, amire a borászok is, s a fogyasztók egy jelentős része is igény tart.
Ezzel együtt szakmai meggyőződésem, hogy vannak borok amik 10 másodperc alatt és egy szippantás, egy korty alatt nem mutatják meg az erényeiket.
Számomra a borversenyek olyanok mintha sokórás operákból hallgatnának meg a bírák egy 10 másodperces részletet és állítanának fel sorrendet. Biztos lenne egy sorrend és valószínűleg, hellyel-közzel korrekt is lenne a sorrend, de nincs olyan komoly karmester vagy zeneszerző, sem pedig operarajongó aki komolyan venne egy ilyen versenyt. Persze a laikusoknak egy ilyen sorrend is érdekes lehet és rohanna mindenki hallgatni a Varázsfuvolát, mert valszeg az jönne ki valahol az élen és a kutyát sem érdekelné A Nibelung gyűrűje mert esélyesen futna bele a zsűri egy masszív és nehezebb részletbe.
Korunk 5 perces videoklipjeihez és 5 perces mcdonaldshoz és a permanens versenyzéshez, méricskéléshez szoktatott fogyasztói igények kiszolgálása céljából persze fontosak ezek a versenyek. A naiv kérdés persze az, hogy mindig a piaci igényeket kell kiszolgálni és ezzel a könnyen érthető borokat kell kiemelni?
De ha a gondolatkísérlet és a kompromisszumkeresés kedvéért el is fogadom, hogy a fogyasztók érdekét szolgálják ezek a versenyek akkor még mindig ott van a kérdés, hogy ezeken a versenyeken miért nem ugyanonnan szerzik be a szervezők (elenyésző és minden tisztelet megérdemlő kivételekkel) a borokat ahonnan az éppen kiszolgálni tervezett kedves fogyasztó szerzi be?
Szerintem is akadnak borok, amelyek nem mutatják meg magukat ennyi idő alatt, azonban a verseny szervezőinek, s persze leginkább a borászoknak, érdekük, hogy ez ne így legyen. A borokat éppen ilyen okoból is már a versenyt megelőzően levegőztetik, stb. A felvetéseket magam is mind helytállónak tartom, azonban létezik egy, az elméleti aggályokon túllépő és a valóságban működőképes gyakorlati optimum, ami szerint az életünket éljük, mert igaz, hogy ismerjük Bólyait, Labocsevszkijt, Riemannt, Hilbertet, s még lehetne folytatni, de attól még a földön járva a jó öreg Euklidesz is tökéletesen megfelel.
Elsősorban nem a levegőztetésre gondoltam, hanem arra, hogy mennyi ideig kóstolunk, szagolunk, nézünk és mennyi bort. 10 másodprec alatt 4cl az sosem lesz 2-3 óra és egy egész palack. Ahogy egy telefoncsengőhangnyi melódia sosem lesz egy Tosca.
Ez nem elméleti aggály avagy működésképtelen felvetés és nem is a való élettől való elszakadás. Hiszen a legtöbbünk bizony egy nem kortnyi borokat kóstol, hanem egész pohárral/palackkal iszik és nem egy levegővételnyi ideig koncentrál egy borra, hanem rendszerint órákon át.
A verseny, kedves Sándor, na az az aminek semmi köze nincs a valódi élethez, a verseny az aminek egy vegytisztán elméleti dolog. A versenyek nem mások mint a marketinggépezet részei.
Persze a legnagyobb tisztelettel és borbaráti megértéssel elfogadom, hogy ha engem hívnának meg évente soktucat versenyre és én érezném sokszáz bort kóstolva az érzést, hogy most megítélehetek egy sor bort akkor én is nehezen fogadnám el, hogy bizony torz képet adnak ezek a versenyek.
De az a felvetésemre, hogy miért nem a piacról szerzik be a borokat nem reagáltál. Szerinted nem a fogyasztó becsapása, hogy egy versenyre a termelő ideális pincéjében tökéletes körülmények között tárolt palackot kóstol a bíra ameddig a fogyasztó a hiperek neonfényében abált verziót veszi meg? Szerinted ezen versenyeken elérhető dics szerinted nem csábít soha, senkit arra, hogy ne pont arra a palackra ragassza rá a címkét ami a piacra ment, hanem esetleg arra amiben egy lépéssel jobb kiadása van ugyanannak a bornak? Szerinted soha nem remeg meg senkinek a keze?
Jó bor az amit szeretek, rossz, amit nem
és gondolom sokan vannak ezzel így.
A versenyek pedig azért vannak, hogy nekem segítsenek kiválasztani az adott évben megkóstolandó borokat, ami aztán vagy bejön vagy nem.
Akkor ha nem szereted Picassot akkor Picaso rossz festő? Ha nem szereted az alföldet akkor az alföld az csúnya? Ha egy embert nem kedvelsz akkor az az ember rossz? Ha egy verset nem szeretsz akkor az a vers rossz?
Ha nem szeretsz egy bort akkor az rossz? Hmmm… Bár te tudod.
Ha te a versenyeredmények alapján vásárolsz akkor sok jó borról lemaradsz.
Eszembe jut a klasszikus magyar újhullámos alterbanda szövege, hogy “Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?”
Na de, tolom a bringát arrébb… nem vagyok én itt szívesen látva.
Kedves Sándor!
Ahogy, ismert előtted, mi is nagy Villány rajongók vagyunk. A Márton nap is jól sikerült, ahol sajnos nem volt alkalmunk találkozni.
Valamennyi nagy borászt nem csak személyesen ismerünk, de a boraikról is regényeket tudnánk írni.
A Maul pincészet sajnos idáig nekünk is kimaradt, de legközelebb bepotóljuk.
Borvirágos üdvözlet minden Villányt kedvelő olvasónak.
Sárkányék
“Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?”
Tedd a szívedre a kezed és mondd, hogy Te csak és kizárólag olyan dolgokat próbálsz ki, amit senki nem javasolt! Ha ezt nem tudod megtenni, akkor üdvözöllek a köreimben.
És igen, ha ott állsz egy festmény előtt és az nem vált ki belőled semmi pozitív érzést, akkor az a festmény NEKED rossz. Persze elfogadhatod mások véleményét, hogy az a kép jó, de akkor hol vagy, Te, mint önálló gondolkodó lény? Pablo Picassot töredelmesen bevallom nem ismertem, azonban, az, hogy egy festménye nem tetszik, az nem jogosít fel arra, hogy az összes képét, illetve a festési képességét leminősítsem.
“Egydimenziós ember” vagyok és tagja vagyok az egydimenziós társadalmat fenntartó emberek milliárdjainak. Marcuse 45 éve már megírta a választ a kérdéseidre, ami körül puhatolózol.
Az alap kérdésed ahonnan kiindultunk, hogy a versenyekre feltuningolt borokat visznek és ezek a borok nem kaphatók boltokban ez egy teljesen ésszerű felvetés. De szinte senki nem tudná kifizetni azt az árat amibe a tökéletes tárolás és szállítás kerülne. Ezért csak abban bízhatsz, hogy jót veszel és nem romlik sokat a minősége mire elfogyasztod.
Ha már megszólítottál kedves Sance…
Nagyon sok olyan dolgot próbálok ki amit olyan barátaim javasolnak akik nem 10 másodperc alatt és nem 4cl alapján javasolnak.
Amúgy meg nem. Az, hogy nekem valami nem tetszik az semmilyen korrelációban nem áll azzal, hogy az a valami rossz avagy jó. A jó borkóstoló egyik ismérve, hogy el tud vonatkoztatni az ízlésétől és meg tudja mondani egy borról, hogy az jó avagy rossz függetlenül attól, hogy neki tetszik avagy sem.
Pablo Picasso például attól függetlenül, hogy neked vagy nekem tetszik jó.
Persze én megértem, hogy manapság a “jó” szó keveredik a “tetszik” szóval. Szerintem nem ugyanazt a jelentést hordozzák.
A bizalom szép dolog, én mégis aszt mondom, hogy minden olyan verseny ahol a termelők által beküldött borokat kóstolnak a bírák alapvetően megkérdőjelezhető hitelességgel bírnak. Ha verseny akkor a szervezők ballagjanak el ugyanabba a boltba mint a fogyasztó és vegyék meg ugyanazt a bort. De még ez sem oldja fel azt az ellentmondást, hogy a fogyasztó az jellemzően egy vagy több pohárral iszik (!!!) akár órákon át és nem 4cl mennyiséget kortyol 10 másodperc alatt.
De most tényleg lezárom itt a beszélgetést
Nem zavarok tovább.
Fiúk, a fenének sincs kedve végigolvasni, mit bölcselmetek a virtuális papírra vetett. Latort ittatok már? – ez itt a kérdés. Aztán majd a többiről utána…