VINCZE BÉLA – 2009 legbecsületesebb borásza?

VCincze Béla,  Eger, Forrás: : vinczepinceszet.huAKI A TÖRTÉNETET ISMERI, most bizonyára meglepődik, vagy iróniát, gúnyt sejt a cím mögött, pedig komolyan gondolom. 2009-ben a boraival éppen Vincze Béla lehet az, aki a legjobban betartja az uniós előírásokat. Vincze Bélát borhamisítónak kiáltották ki, pedig – lényegében – nem is az. Az európai előírásokat tán megszegte, de nem borhamisító, ahogy a média leegyszerűsítve nevezni szerette.

A sztorit – éppen Márton-napon – nem szeretném azoknak is elmondani, akik eddig nem ismerték, mert felesleges lenne. Az érdeklődők a neten amúgyis megtalálják, ám essen egy-két szó a skandalum okán előtérbe került glicerinről.

A glicerin (glicerol)

Glicerol; Forrás: wikipediaA glicerin (C3H5(OH)3), avagy az alkoholok nevezéktana (-ol) szerint nevezve glicerol, az etanol és a széndioxid mellett az élesztős fermentációk egyik általánosan előforduló terméke. A borban a glicerin koncentrációjára számos tényező hat, mint:

  • a szőlő érettsége,
  • a szőlőn és  a borászat berendezésein található mikrobiális flóra,
  • a kémhatás (pH),
  • az erjesztési hőmérséklet,
  • a rendelkezésre álló nitrogén-források,
  • a felhasznált élesztőtörzsek.

A száraz borokban a glicerin általában 4-10 mg/l koncentrációban fordul elő, azonban a bothrytizálódott, késői szüretelésű borokban a koncentrációja elérheti akár a 20 mg/litert is, esetenként pedig az ennél is magasabb koncentrációt. A szakértők általában pozitív összefüggést vélnek felfedezni a bor glicerin koncentrációja és a bor minősége között, ezért aztán – az újvilágban – adagolják is a glicerint gazdagon, s szabadon. Elegendő csak az interneten barangolni és hamarosan találhatunk is cégeket, akik borászoknak, borászati célokra kínálják a glicerint.

Veszélyes-e a glicerin?

A glicerin felhasználása; Forrás: naturalchem.comAbban a koncentrációban, ahogy Vincze Béla szabálytalannak talált boraiban előfordult, a glicerin nem veszélyes. Ha pedig meg kívánnám fordítani a kérdést, akkor akár azt is állíthatnám, hogy glicerin éppenséggel még egészséges is, amit azok a kutatások is igazolnak, amelyek az alkohol és a glicerin együttes hatását vizsgálták a plazma antioxidáns kapacitására. A glicerint egyébként az élelmiszeriparban, a cukorkagyártásban is elterjedten használják, de a kozmetikai iparban is gyakori, és legalább 2000 más alkalmazási területe is akad ennek a tiszta, színtelen, szagtalan, viszkózus, édes ízű három szénatomos alkoholnak. A fenti kördiagramon az látható, hogy mégis milyen arányban alkalmazzák a glicerint a legkülönbözőbb iparágakban, köztük az élelmiszeriparban (23%).

Bár a glicerin – legjobb tudomásom szerint – sem a hazai, sem az európai bortörvényben nincs tételesen tiltva, ennek ellenére tudható volt, hogy az Európai Unióban nem szabad a borhoz adni (másutt igen). Vincze Béla ezt a szabályt szegte meg, s a vesszőfutásának éppen ez lett a kiváltója.

  • A glicerin borhoz adagolása persze nem csak Vincze Bélának jutott eddig eszébe a szigorú Európában. 2008-ban Németországban éppenséggel több millió liter olasz és spanyol bort kifogásolt meg a német hatóság ugyane miatt.

Ez persze nem menti Bélát, aki a legutóbb, mint egy jó szamuráj, éppenséggel a Pannon Bormíves Céhbeni tagságáról mondott le, amit a Céh természetesen tüstént el is fogadott, igaz, ebben a helyzetben már nem is akadt más választása.

Kettős mérce

A Pannon Bormíves Céh közelmúltban elfogadott kiáltványa rávilágít azokra az ellentmondásokra és létező veszélyekre, amelyek az újvilági és az óvilági borok forgalmazása és megítélése között feszülnek.

World-wine-map

Az ellentmondásokat a glicerin felől közelítve elegendő arra a kettős mércére gondolnunk, melynek eredményeképpen az áruházakban, s másutt, a borkereskedésekben akár egymáshoz közeli polcokon is találkozhatunk olyan újvilági borokkal, amelyek esetén senki nem kifogásolja a hozzáadott glicerint és olyan óvilágiakkal, köztük hazaiakkal,  amelyeknél ugyanezt meghurcolás, hitelvesztés követheti.

A Pannon Bormíves Céh kiáltványa – 2009. november 6.

A Pannon Bormíves Céh a következő idézett sorokat fogalmazta meg megszívlelendő kiáltványában:

“A világ borászata kettévált. A tengerentúli tömegbortermelés az élelmiszeripar kategóriáiban gondolkodik, kemény kihívások elé állítva és komoly versenyhátrányba hozva Európát. Az európai és a magyar borászkodás nem állhat le verekedni tőle idegen szabályok szerint. Egyetlen megoldás van: megőrizni a hitelességet és a természetességet”

“…a 2004-es EU-csatlakozás óta a magyar borpiac egyensúlya megbomlott. A magyar borok mellett bizonytalan eredetű és minőségű borok jelentek meg. Az új helyzet kezelésére nem vagyunk képesek. A borpiac válságához hozzáadódott az elmúlt két év általános gazdasági válsága. A több évtizedes megtérüléssel működő szőlőültetvények pénzügyileg ellehetetlenültek. A következő években sok ezer hektárt fognak kivágni, támogatással vagy anélkül.”

“A szakmának össze kell fognia. A szétaprózott, hatalmi meccsekben egymásnak feszülő szervezetek helyett egységes, a jól felismert közös érdekeket képviselni tudó bortestületet kell létrehoznunk. Olyan szervezetet, amely méretéből és súlyából fakadóan partnerévé tud válni nemcsak a magyar hatóságoknak, hanem az Unió lobbicsatáiban is erősnek, tényezőnek mutatkozhat.”

“A bortestületet minél előbb létre kell hoznunk! Más lehetőségünk nincs. Ha rendet teszünk, a rend lehet a válság pozitív hozadéka. A rend a jövőnket jelenti”

A Pannon Bormíves Céh ülésén – ahogy azt fentebb említettem – elfogadta Vincze Béla kilépési kérlemét, így 27 tag maradt: Heimann Zoltán és Gere Attila elnök mellett Árvay János, Gere Tamás, Balla Géza, Bock József, Bussay László, Dúzsi Tamás, ifj. Figula Mihály, Frittmann János, ifj. Gál Tibor, Gergely Vince, Györgykovács Imre, Jásdi István, Jekl Béla, Légli Ottó, Lőrincz György, Takler Ferenc, Thummerer Vilmos, Tiffán Ede, Pók Tamás, Somodi Sándor, Szepsy István, Szeremley Huba, Szőke Mátyás, Vesztergombi Ferenc, Weninger Franz.

Utószó:

Vincze Béla idei (2009) borait különösen kiváncsian várom, mert most mutatkozik meg igazán az egri borász valódi tehetsége, s elszántsága. Azért is várom kíváncsian, mert napjainkban Vincze Béla már minden bizonnyal az ország legszabálykövetőbb (legbecsületesebb) borászai közé tartozik. Lássuk hát, hogy mire lesz elég a természetesség, amiben a Pannon Bormíves Céh fenti kiáltványa az egyetlen megoldást látja. Szurkolok a magyar borászoknak, mert továbbra is magyar bort szeretnék inni. Természetesen természeteset.

Csíki Sándor♣

EGER a jövő küszöbén
BBQ – hogyan válasszunk bort
10 tanács sertésifluenza (H1N1) ellen
EZ CSAK A CÉKLA, ne ijedj meg!
NÁTRIUM-GLUTAMÁT koncentrációja anyatejben
NEMZETI ÉTELEINK

és még sok más írás…

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: bor, borász, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

VINCZE BÉLA – 2009 legbecsületesebb borásza? bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Christi szerint:

    I think this is among the most important information for
    me. And i’m glad reading your article. But wanna remark on some general things, The web site style is wonderful, the articles is really great : D. Good job, cheers

  2. Csapó György szerint:

    Azt hiszem, jó lenne most már frissíteni a cikket.
    Vincze Béla rosszul értelmezett bajtársiasságból a nevét adta egy szállítmány olyan borhoz, amit nem ő készített, hanem a barátai, ebben találtak glicerint.
    A saját boraiban itt-ott kimutatott, a (német) szabványnál nagyobb arányú glicerin viszont természetes módon került a borba, ez több más hazai, “csúcs” borról is kiderült, fel is mentették velük együtt a vádak alól.
    Ha nehezen is, de túlélte az elmúlt négy évet, sok sikert neki!

  3. Hódosi László szerint:

    Én hiszem, hogy fogalmatok sincs, az ügy hátteréről!
    És még is ítélkeztek valaki felett, akit nem is ismertek!
    Fogalmatok sincs, mi is történt itt valójában! És még is pálcát törtök, valaki felet, akit nem is ismertek! A szakmai hozzáértésetek, enyhén szólva is, nagyon hiányos!
    Még is olyan dolgokat záporoztattok, egy olyan emberre, akinek a szakmai hozzáértéséhez, kétség sem férhet! Az eddig elért eredményei, fémjelzik, azt a tudást, ami nem sok borász, ismérve! Ezek a dolgok, ezek a kitüntetések, számomra, megkérdőjelezhetetlenné, teszik ezt a kiváló, borászt!
    Az nagyon nyilván való és csak a vak, nem látja! Hogy bizonyos emberek, vagy lobbik, el akarták őt lehetetleníteni! És megkaparintani, ezt a “királyságot” Mert “királyság” ez, Borok “királysága” Azért arra, azért kíváncsi lennék, hogy saját magatokkal is, ilyen bírálóak, ilyen kíméletlenül kemények lennétek?

  4. Imre szerint:

    “…el akarták lehetetleníteni!”
    Igen…csak és kizárólag őt és senki mást a szakmában. Világos.
    Nem ismerjük az ügy pontos hátterét? Rendben, legyen így. (Megjegyzem, elég ha csak a gyanú felmerül…) Érdekes módon előtte nem jutott az eszébe, hogy vigyázzon a hírnevére és nehogy belekeveredjen valamibe? Sajnos tényeket Tőled nem olvashattunk csak védekezést és magasztalást. E cím odaítélése nem örökérvényű és nem jár boldoggá avatással ez a “királyság”. Ha valaki az év bortermelője, akkor már szent és sérthetetlen? A hibák felvállalását soha, senki nem veszi örömmel és körömszakadtáig tagadni mindig egyszerűbb.
    Újabb összeesküvés-elmélet gyártás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.