BORISSZA SZÓTÁR – régtől- máig

Matisse: A táncos és a borA RÉGIEK, HA nagyon árnyaltan akarták magukat kifejezni, annyit használtak saját borízlelésük felsőfokául, hogy kitűnő. Hogy tüzes. És zamatos. Vagy: igen jó. S aki esetleg mélyebbre merülne a magyar borissza szótárban, egy elképzelt régi „tesztelésben”, efféléket találhat még: „resedához hasonló zamatot fejleszt” – ezt a három-négy éves olaszrizlingekről írta Rudinai Molnár István 1887-ben. Aztán, összehasonlításul: „az erdélyi riessling borok minőség és illat dolgában nem sokat engednek a Rajnamelléken termett riessling boroknak”. Entz Ferenctől származik a megállapítás az 1860-as évekből, mert ő

beutazta a történelmi Magyarország, ma úgy mondjuk, a Kárpát-medence összes borvidékét és úti jelentéseket írdogált éveken át s épp az erdélyi rajnai rizlingről a nagy Paget Jánosék fellépése idején már előre jelentette, hogy egészen meglepő fejedelmi itallal is találkozott a Kis-Küküllő mentén.

Somló, Forrás: Borigo

Somló

A legelső komolyabb borleírásnak én a néhai somlószőllősi plébánosnak, bizonyos Gombás Jánosnak a somlait leíró és 1806-ban Fábián József által végzett Chaptal-fordítás toldalékában közölt szövegét tartom. A derék Gombás tisztelendő így beszél a napóleoni időkből hozzánk:

„…akik egynehány esztendőktől fogva jóízűen hörpölik a’ N. Somlyó levét: még sem tudják miben áll annak különös íze és zamatja, melly által magát minden egyéb Hegyek boraitól megkülömbözteti. Érzik különös ízét, tapasztalják kedves szamatját, de azt kimondani, nevezni nem tudják. Ennek tudása pedig főképpen megkívántatik a’ Somlyai bor esméretére, és külömböztetésére. Ez abban áll, hogy egészen eperj virág szaga vagyon, még a’ mustnak is, midőn már valamennyire kiforrta magát; sőt még a’ pintze is azzal a szaggal telik bé, és úgy illatozik, a’ forrás után mintha valami eperj virággal béterített mezőre menne az ember. Mikor pedig már megérik, és hasznavehetővé tétetik, mintha epret ett vólna az ember, olly ízt és szamatot érez szaglásával és ízlésével. Ezt az ízt, ezt a’ szagot, ezt a’ szamatot pedig a’ sziget szőlő leginkább adja, és annál nagyobb mértékben, mennél számosabb a’ szőlőben a’ szigeti tőke. A’melly szőlőben kevés vagy semmi szigeti tőke nintsen, kevés igaz Somlyai ízt, szamatot ád annak, de nem is állandó a’bora:”

Ó, az epervirággal terített mezők! Különben az öreg borleírásokban röpködnek az egyszerű ’erős, de nem testes’ fordulatok, vagy a ’fűszeres illatú’ elnevezések (pl. Szagos Sárfehér), netán a ’kellemes, tartós utóízű bakator’-félék. Aztán öreg Pettenkoffer, az egyik legnagyobb magyar vincellér egyszerű, lényeglátó jellemzése a juhfarkról: „elsőrendű, kellemes, savanykás, zamatos és tüzes”. De: csak ennyi – semmi cicoma a szaglás mai divatos művészetéből. Sehol egy kényszeredetten előráncigált egzotikus növénytani vagy geológiai metafora, sehol az ingerlő pára egzotikumokba csomagolt leírása. Akkor még ennyi is elég volt. És ez a nyelvi készlet lényegében ki is tartott a legutolsó századfordulóig – bár már itt-ott felbukkan egynémely ma is divatos jelölő-jelölt viszony. Nagyon is alaposan szemügyre kell hát vennünk őket, mert a sikerültebb leírások azt mutatják, hogy a bort leírni (tesztelni): istenkísértés. Bizonyos tehetség vagy érzékenység mellett invenció, sok kóstolás és élettapasztalat szükségeltetik hozzá. Vagyis: a borleírás éppen olyan, mint bármilyen műleírás. Nyelvi invenció, poétikai jártasság, grammatikai fegyelem és szigorú, kiérlelt pontosság nélkül nem megy. Én magam is azért sertepertélek annyit a bor, mint „olyan” körül, mert folyamatosan tanulok, s mert a borkészítést ugyanolyan nemes, sőt fennkölt foglalatosságnak tartom, mint a regény- vagy szonett-írást. Vagy netán a táblafestést és szimfónia-komponálást – ezt most nem részletezem, annyit azért jelzek, hogy a madarak énekét is meglehetősen bonyolult lekottázni. Ám olyan írók, mint Krúdy, Márai vagy Hamvas még ezt is tudták. De ők a törpe kisebbség.

A mi satnya nemzedékünk külön mankókat is kapott! Nem volt elég a nyelvi tehetségek és szakemberek, borisszák és absztinensek évezredes megfigyelése a nemes nedűről, nem volt elég arra utalni, ami közismert volt saját környezetünkből, hogy ti. a bor lehet, mondjuk, erre, a „Kárpát-medencében”, csupán gyümölcs- és virágillat szerint: bodzavirág-, ibolya-, szegfű-, rózsa-, akác-, narancsvirág-, kakukkfű-, zsálya-, üröm-, alma-, körte, sárgabarack-, dió-, őszibarack-, meggy-, gomba-, citrom-, eper-, málna-, feketeribizli-, szegfűszeg-, fahéj-, vanília-illatú. De lehetett, mert pár évszázad óta ismerjük a cédrus-, csokoládé- és kávé-illatot is, hogy a dohányillatról, a tűzkőillatról vagy a bagariaillatról ne is beszéljünk. Nem volt elég.

Renoir - Evezősök reggelije

Renoir – Evezősök reggelije

Mert a franciák, a szaglás és ízlelés nemzetközi bajnokai „feltalálták” és rendszerbe állították a globális borillatokat és a szaglás mintáit különféle illatkollekciókba sűrítették. Jean Renoir, az „orr bajnoka” olyan fiolába zárható kollekciót hozott össze az ezredvégen, amely mára több mint ezer fajta mintájából áll, és a nemzetközi pohárnokok népes hada (sommelier) ezeket az „illat-emlőket” szívja és ezeken nő fel. S ezekből a jó pénzen megvásárolható mintákból, készségfejlesztő játékos tanulási lehetőségekből készül fel az új nemzedék a nagy nemzetközi csatákra.

  • (Persze maga a „rendszergazda” lényegében abból a szerény ars poetikából indul ki, amely annyit mond, amit mi is tudunk – legalábbis a latin költők óta. Vagy a 18. századi magyar Görög Demeter óta, aki szerint a sok esztendős aszúborok „vino vitriano szoros értelemben a bor lelke” nevet viselték. A borról úgy kell beszélni, mint mondjuk a színházról, vagy bármilyen más művészetről, mondja Jean Renoir és ezzel viszont egyetértünk.)

Én persze, nem becsmérelve e rangos nemzetközi divatot, inkább az olyan, kissé régimódibb mondatokat szeretem, amit például Gamauf Vilmos, a régi erdélyi pinceegylet hajdani titkára eresztett el a dicső 19. századvégen. Azt írja például:

„a Rajnai rizling olyan, mint egy szőke, kék szemű, karcsú, 18-ik tavaszán virágzó szép leány”.

A Traminer meg olyan nála, „mint a hegedű – annál értékesebb, minél több évtizeden át sírt és sóhajtott”. De akadnak gyöngyszemek már újabb, de inveciózus szerzőktől is:„a Kadarka a vörös borok hetyke fickója.” Vagy: „kedély van benne és kedélyre hangoló, beszélgető bor.” Vagy: „illata ingerlően fűszeres, szegfűszegre emlékeztető, íze könnyed, üdítő, enyhén fanyarkás, közepes testű, de igen barátságos és ebben kitartó.” Vagy: „a Pinot noir, bár férfias, mint minden vörösbor, de papos szelídségű.” Aztán: „a Királyleányka csupán nevében királyi, voltaképpen becsületes kalaposleány.”

Folytathatnám Csávossy György, erdélyi borász és költő telitalálatait, legföljebb irigylem néhány megoldását – de ő is tudja, hogy a borról beszélni: nemes magasság és csodás nyelvi trouvaille. De az isteni műhöz képest – makogás. Közelítés az égiek felé. Krúdy atyánk ezt is jól látta, noha alig két kötetnyi anyagot hordott össze a borról.

Marcel Proust

Marcel Proust

Nála viszont még a borban is ott lustálkodik az elveszett, „eltűnt” idő problémája, és honnét volnának nyelvi nehézségei?! Egyik figurája csupán ennyit beszél a lét fontosabb dolgairól: „A borok „bukéját” nem lehet eltenni, elillannak ők az élettel együtt, de mikor ott ültünk a Ranolder püspök tölgyfa ebédlőjében, mint állami kiküldöttekhez illik, és a pipafüstmentes ebédlőben felnyitottuk az első palack badacsonyi rajnai rizlinget, akkor tudtuk meg, hogy mi az, püspöknek lenni Magyarországon. Se a miniszternek, se másnak nem tudtam volna elmondani, hogy mi van ebben a szőlővirágszagú borban, csak ültem, üldögéltem, és arra gondoltam, hogy hány évig élhetnék, ha

mindig ilyen borillatot és borízt élvezhetnék? Száz esztendeig. Mint akár a papok.”

Kell-e ennél több? Volna-e fontosabb az életben? Száz év: elcsendesedni, lábujjhegyen járni és megérteni ezt-azt a nagy univerzum viselt dolgaiból. S folytatni a lehetetlent – még több új, jó borissza szótárt írni. Azzal az invencióval és igazodással, ahogy Krúdy és a többi öregek tették.

Ambrus Lajos József Attila-díjas író, a blog állandó vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, bor
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.