WIGAND – a rejtélyes építőművész

Wigand Ede prtréjaREJTÉLYES ÉPÍTŐ-MŰVÉSZ volt egy mára jobbára csak a periférián emlegetett különös férfiú – valahol a szecesszió és modern között, akinek még a neve is vitatott: Torockai Wigand Ede (1869-1945). Vagy Thorockay Wiegand Ede. Esetleg Vigand Ede. Nem tudni pontosan mikor született (az anyakönyv 1869. májust ír, ő maga viszont az 1870-es évet adta meg), s nem tisztázott az sem, mikor és hol és miként halt meg.

Különös, magának való, magányos alak – a második világháború vészterhes, szomorú és sötét végnapjaiban a budai vár romjai között széles karimájú, fekete kalapban botladozott és senkivel nem beszélt. Megsebesült, írja monográfusa, meg is lopják, s mivel semmije nem akadt már, az ostrom alatt minden valószínűség szerint éhen halt. A halotti anyakönyvekben semerre sem bukkanni nyomára. Hagyatéka, levelei, rajzai, könyvei, kéziratai, bútorai, gyűjtései, így például rendkívül nagyszerű székely gyűjteménye tragikusan szétszóródott. De igazából nem ismerjük még megépített munkáinak listáját sem, mert vagy megsemmisültek vagy átalakították őket, a tervek meg sem valósultak. Esetleg Torockai Wigand Edéről nem volt illdomos beszélni.

Wigand Ede rajza

  • Bútortervező volt? Belsőépítész? Építész? Könyvművész, író és teoretikus? Mindez együtt? Egy biztos: az ismert és szeretett Kós Károly méltó alkotó- és pályatársa.

Én ugyan rég találkoztam vele, őrzöm is pár pazar könyvét (Régi kert s míesei, Öreg csillagok, A kert), s ha tehettem, idézgettem is belőlük, hivatkozva reá, mert az életnek és egy elveszett archaikus világnak olyan lenyűgöző gazdagságát érzem belőlük áradni, amely rosszkedvünk telén felér egy jókora vérátömlesztéssel. Vagyis ahányszor olvasom és tanulmányozom lenyűgöző rajzait, terveit vagy archaizáló, néhol kissé zavaróan stilizált szövegeit, vagy mérlegelem tudományos okfejtéseit vagy élvezem költői kozmogóniáját, egyszerűen nem kérdés, hogy az organikus élet-rekonstrukció egyik legfontosabb magyar elődjével randevúzom. S közben persze bosszúsan, ám nem naivan, de mégiscsak csodálkozom, amiért a műtörténeti kutatás, az építészettörténet-írás és főleg a könyvkiadás rá se ránt(ott) erre a különös, hallatlanul jelentős és gazdag életműre.

Most végül megjelent a legelső monográfia erről a különleges életműről, amelyről azt írja a kiváló munka szerzője Keserü Katalin, hogy Wigand végül is

„a modernitás egyik kezdeményezője volt, akit a későbbi modernek elfelejtettek, de gazdag életműve termékeny alapját képezheti a jövő építészetének és környezetkultúrájának”. Vagyis halála után csekély hatvan évvel összegyűjtve és összegereblyézve napvilágot látott mindaz, ami összegyűjthető és feltérképezhető róla. (Keserü Katalin: Torockai Wigand Ede, 2007.)

A gyönyörű monográfia elsősorban az építész Wigand Ede munkáit keresi, kutatja és értékeli – annál inkább, mivel egy kitűnő építész-sorozatban jelent meg. De bemutatja mint bútortervezőt, enteriőr-tervezőt, ház-építészt, műteremtervezőt, a szociális építészt, a szőnyeg-és üvegtervezőt és szakírót. Akinek architektúrai útja társához, barátjához, iker-csillag kollégájához hasonlítható, ahogy Gerle János a könyv előszavában mondja, „doppelgangeréhez” – Kós Károlyhoz. Akivel, igen régi a barátság, még telket is egymás mellett vettek az első háború előtt a kalotaszegi Sztánán – Toroczkai az impériumváltás után túladott rajta és csak Kós építette meg az ő Varjú-várát.

Wigand Ede, Székelyföldi birkaistáló Forrás: epa.oszk.hu„Vigi”-ről, barátjáról írja Kós az egyik harmincas években kelt levelében kritika gyanánt, hogy

„nem tudja, hogy mit csinál…mint nem igazi architektikus, könnyen elintézi a maga parasztház-elméletével az – architektúrát.”

Másutt, már a hatvanas évekből visszaemlékezve hosszasan jellemzi úgyis, mint aki

„nem volt kellemes ember, sem vénasszonyképű megjelenése, sem a modora. Józan, pedáns volt, emellett hiú, veszekedős, hirtelen haragú és bizalmatlan, magának való. Azt hiszem, igazi, meghitt, bizalmas barátja egész életében nem volt. Kicsinyes, korlátolt látókörű, kispolgári volt a gondolkozása, életszemlélete, ez akadályozta meg azonkívül, hogy magasabb fokú építészképzettsége nem volt -, hogy vérbeli építésszé bontakozhassék ki.”

Viszont hozzáteszik, hogy

„amilyen nagyszerűen fejlődött kezdettől fogva mint bútortervező, illetve lakásberendező művész, úgy állott meg mint építész ott, ahonnan elindult: páratlanul artisztikus formaművészetével a székely parasztházból kinemesített, szépségesen magyar színű, ékű, megjelenésű játékos házacskáknál”.

Wigand Ede, Marosvásárhelyi Ipar- és Kereskedelmi Kamara, Forrás: epa.oszk.huKósnak ez a véleménye némileg szinkronban is áll mindazokkal a korabeli, elsősorban Borbíró Virgil-féle kritikákkal, amelyek a harmincas évekbeli, vagyis már az akkor öregebb Wigand munkáiban túlhajtott formai magyarkodást találtak.)

Európa és magyarság – hogy e fogalompár miféle modern és egyáltalán nem kirekesztő kapcsolatban állhat egymással, Wigand minden mozdulatában, előképében vagy irányultságán látszik. Magától értetődő természetességgel használja mindkettőt, akár Kós. Vagy Bartók és Kodály.

És ugyanolyan organikusan fedezi fel és használja a magyar nép építészeti tradícióját, amely lényegében az „élet” számára kíván építeni, mint társa, sőt néhány dologban meg is előzi őt – sokszor együtt gyűjtenek tájképi alakzatot, motívumot és világképet és rajzolnak formákat, beépítve a művekbe, egymással is versenyezve. Minden munkájában átélhető a magyar tradíció mély létélménye: egy apró artisztikus iniciálétól, a bútortervezés motívumain vagy a síremlékek formavilágán át egészen a csillagrajzokig. A kicsitől a nagyig, a mikrokozmosztól a makro-ig. (Minden európai előzményét Ruskintól az angol Arts and craft mozgalmán át a finnekig, svédekig bőségesen igazolja és dokumentálja Keserü Katalin.)

Wigand Ede, Gazdakör (Népház), Szentlászló, Forrás: epa.oszk.huWigand organikus szemlélete a modernitás egyik alapja a magyar építészettörténetben – írja talán legfontosabb tételében a szerző. Minden építészeti munkájában következetesen az ember belső világát keresi. Térszervezése egyedülálló a kortársai között – az eleven életből, a belső mozgásból kiindulva fluktuáló, dinamikus tereket szervezett egységbe. Végül is Torockai Wigand Ede a regionalista építészet első kezdeményezői közé sorolható.

Egy végre megszületett méltó monográfia hatalmas és kollekítv munkával készült (Keserü Katalin egyetemi hallgatóit munkatársainak és segítségül fogadta) – összegyűjtve minden fellelhető tervet, dokumentumot, fényképet, reprodukciót, épületet és üvegablakot, Wigand minden napvilágot látott könyvét és kallódó leveleit. Aztán a róla szóló irodalmat. Páratlan alapossággal és szépséggel tárva fel egy sokkal jobb sorsra érdemes magyar művész oevrejét. (Wigand építészeti műveinek áttekintő jegyzékét is közlik – amely, összeszámoltam, 33 tervet tartalmaz. A teljes életműből 19 megépült épületet regisztrál, 12 elpusztult, 8 jelentősen átalakítva, 2 elkészült, de mai állapota ismeretlen, 9-ről azt sem tudni, megépült-e egyáltalán.)

459A kötet utolsó, apróbb fejezetében szóba kerül, de minthogy építészkönyvről van szó, nem kaphat domináns szerepet Wigandnak a kertről alkotott felfogása. Ő a kertet a „a ház tüdejének” mondja egyik első, teoretikus munkájában és ekként is közeledik hozzá. Számos emlékezetes művet írt a magyarság virágairól és kertjeiről – a monostorok, kúriák, lovagvárak kertjeitől a parókiakerteken át önmaga saját kiskertjéig. Aki valamikor a magyar kertekről tudni akar valamit, ugyanúgy nem kerülheti meg az ő munkásságát, mint mondjuk a Lippay Jánosét, Takáts Sándorét vagy épp Rapaics Raymundét.

„Virágos kiskertemben üldögélve elmélázom, tűnődőm. Nézegetem a mindenható szeretet csudás rejtelmeit. Minden talpalatnyi rögön virág. Fű üli meg lábát. Minden cseppnyi fűszál, cserje, virág a maga szállásán. Virágaim a hajnali gyöngyharmat fürösztésétől üdén hajladoznak, játszadoznak, mint bizse gyermekek.”

„A háború pusztításával gyöngyeink vesznek, mint harmat a kasza alól” – írja az 1917-es Régi kert s míesei lapjain a faluról és a kerti virágokról. És ezekkel a sorokkal mintha saját műveinek süllyedését is írná. De menten hozzáteszi önmaga pium desideriáját, jámbor szándékát, amely makulátlanul korszerű üzenetként olvasható ma is. Rólunk, magunkról – mint időtálló rápillantás egy antik fényképre.

„Adja Isten, hogy minél előbb felderüljön napja a lelkemálmodta falunak s kis templomának százados, vén harangja az örömtől újra éledve hirdesse, hogy nem veszett el a múlt öröksége”.

Ambrus Lajos író, a blog állandó vendégszerzzője

Lásd még AMBRUS LAJOS más szép írásait is a blogon…

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

WIGAND – a rejtélyes építőművész bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Erika szerint:

    Tisztelt Pintér Katalin,

    lehet, hogy már nem aktuális a kérdése,
    de azért bemásolok egy linket, a Bookline-on rendelhető
    a szóban forgó monográfia:
    http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Keseru_Katalin_Toroczkai_Wigand_Ede&id=66211&type=22

  2. Erika szerint:

    Elnézést kérek a “keresztelésért”, Pintér Ágnes

  3. T. Flóra szerint:

    Tisztelt Bolla Zoltán!

    Engem éppen a sátoraljaújhelyi Bortemplom érdekelne. Nagyon örülnék, ha kapcsolatba tudnánk lépni egymással, bár nem tudom, hogy ezen az oldalon keresztül mennyi esélyem van erre. Említette, hogy Hübschlnek más, borászattal kapcsolatos épületei is voltak (Nagytétény, Miskolc-Avas, Tápiószecső-Magdolnatelep), amelyek szintén fontosak lehetnek a kutatásomhoz.
    Kérem, ha olvassa, próbáljuk meg megtalálni a módját, hogy kapcsolatba léphessünk egymással!

    Köszönettel:
    T. Flóra

  4. E.T szerint:

    Tisztelt Bolla Zoltán

    A sátoraljaújhelyi Bortemplomról minden érdekelne,
    Kérem küldje el részemre elérhetöségét.

    Elöre is köszönöm

    köszönettel:
    Edith.T

  5. Bolla Zoltán szerint:

    Kedves T. Flóra és T. Edith!

    Legyenek szívesek írni a zoltan.bolla(kukac)gmail.com-re.

    Üdvözlettel,

    Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.