Római kenyér, www.foodandwine.huEZEKBEN A HETEKBEN egy kosztümös angol filmet forgatnak Magyarországon. A tárgyi részletekre is nagyon ügyelő film Kr.u. 130 körül  Britannia provinciában és Itáliában játszódik.

Ehhez a filmhez készítettem korhű kenyereket (s majd sok más ételt is).

A gasztronómia történetével nagy kedvvel foglalkoztam már korábban is, aminek egyik gyümölcse egy karácsony előtt megjelenő könyv gasztronómia-történeti fejezete lesz. A rómaiak étkezési kultúrájáról is akadt már ismeretem, azonban ehhez a filmhez még mélyebben el kellett merülnöm a részletekben, Britanniára és a Kr.u. II. századra koncentrálva. A fellelhető gyümölcsök, zöldségek, fűszernövények, fűszerek, mártások, desszertek, fogyasztott állatok, a gabonanövények, vagy a garum milyensége, gyakorisága, s sok egyéb tényező mind érdekessé váltak. Emellett az ételt fogyasztók társadalmi helyzete legalább ennyire meghatározó. A jól kiegyensúlyozott katona koszt mellett a középosztálybeli szabadok étkezése, az étkezési rend figyelembe vétele is érdekes feladattá vált.

A kenyér a római étkezés alapeleme, civilizációs határvonal, ahogy napjainkig is az. maradt. A későbbiekben még bővebben is írok róla, de addig  is nézzétek meg az eredményről készült fotókat.

Római kenyerek, www.foodandwine.hu

Csíki Sándor♣

Lavash és bagel
A tibeti tsampa
Macesz és injera
4000 éves tészta
A búzáról röviden
A kenyérsütés biokémiája

és még sok más kenyérhez kapcsolódó írás…