A lekötött kalóz (Berzsenyi Dániel)

Berzsenyi Dániel (1776-1836)Ki a „lekötött kalóz”? És mitől az? „Halljuk! Miket mond a’ lekötött kalóz”! Aki így beszélt egyik legutolsó, önmegszólító versében, de másutt is – magyarázgatva poétikai bizonyítványát és szinte valóságos léthelyzetét.

„Orthographiám és interpunctióim hibásak… Oka ennek az én szűntelen izgó és kalóz elmém, melyet én csak úgy tudok huzamos figyelemre szorítani, ha azt az ő tárgyában egészen elmerítem; míg az óda reptével héjáz, addig hívem, de ha azt egyszer írni kell, kezeimtől hirtelen elpártol”.

Berzsenyi Dániel írja így műhelygondjairól, iskolázatlanságáról és tanulatlanságáról. Ő hát az a „kalóz elme”, aki mindent, eget-földet bevilágító poéta és vidéki gazda egy személyben. Aki rettentő és felkavaró deklamációkat tart az emberi sors reménytelenségéről, de pontosan tudja, mi a malacnevelés titka. Aki tisztán érti a régiek tanítását, hogy az ember elvesztette boldogságát, hogy az állam nem az már, mint volt, hogy az uralkodó nem teljesíti be küldetését, hogy a lelkek fellázadtak az égiek végzése ellen, de tudja az asztagrakás rejtelmeit és gondosan számon is tartja a kévéket. Aki tudja, nincs esély az emberi élet tisztaságára, a családi élet nyugalmára és lényegében a boldogságra, de tud mustot szűrni és bort fejteni. Aki tudja, hogy torát üli az erkölcstelenség, de pontosan tuja, hogyan lehet kertet építeni. És nem csupán metaforákban, a somlai és gombai szőlőhegyen is. Aki rögzíti, mindenfelé romlás uralkodik, szegénység és eldurvulás, de gazol a kertben, mézet pörget és gyümölcsfát olt. Bőralmát és pogácsaalmát.

Berzsenyi kúria, Nikla Forrás: wikimedia

Ha meglátogatja Wesselényi Miklós és Döbrentei Gábor, az együttlét égi és valóságos örömére a niklai kertben gesztenyefát és berkenyefát ültetnek. Aki azt írja a magány ridegségről és mélységéről:

A’ szent poézis néma hattyu / ’S hallgat örökre hideg vizekben”.

Aki a keszthelyi helikon keze által ültetett tölgycsemetéjéhez a következő, némileg patetikus szavakat intézi:

”Elültetvén eme kis emlékfa csemetét, hogy olyan hatalmasra naggyá nőjön, mint az édesanyja, mely a magvát megtermette. És hirdesse a mai nap dicsőségét évszázadok múlva is, s legyen szemlélője a szép magyar jövendőnek. Te kis fa, nőj naggyá, hogy a nemzedékeket emlékeztesd a mívelődés erkölcsire”.

Az őskor tudása és a mindennapok mozdíthatatlansága. Poézis és praxis. Irodalom és valóság – a szellem emberei nemcsak „öncélú álmodozásra” használták a kertet. Nem csupán Németh Lászlónak volt először „vágytudománya” a botanika – számosan mélyebben is foglalkoztak vele. Maga Németh egyik első elbeszélésének A botanikus révbe ér címet adta, egyik első tanulmánya A botanikus Csokonai-ról szól.

thome00346A száműzött Kossuth Lajosnak igen komoly herbáriuma volt – Moesz Gusztávtól tudjuk, a botanikus mikológustól, aki különben az első korszerű magyar gombaflórát készítette, s akinek két gombanemzetség és számos növényfaj viseli a nevét, szóval tőle tudjuk, hogy a Kossuth-gyűjtemény 4280 növényt tartalmazott. Hogy a turini remetét szenvedélyesen érdekelte mindegyik növényének története, rendszertani helye, nevének származása, a növény alkotása és haszna. Hogy komoly szakkönyvtárt is használt, a herbáriumra jegyzeteket írt. Hetven éves korában elhatározta, addig megy a Mont Blanc-on előre, amíg meg nem találja az Androsace bryoidest azon a „borzalmas” helyen, ahol azt a svájci Saussure, az Alpok, a Mont Blanc első tudományos megmászója meglelte.

De hogy Jókai botanizált – szinte közismert. Kertjét maga művelte. Kötényben, szalmakalappal Kertészgazdászati jegyzeteket írt, külön ki is adta, levelezett több lappal, így az Igali Szvetozár szerkesztette A kert-tel, ahol sehová fel nem vett apróbb írásai találhatók. Állandóan számolta és ellenőrizte a vajkörtéit, mint egy jó haszonkertész, de kedvence mégis a hársfa maradt, a régi magyarok száldokfája – s nem márványoszlopok hűsébe vágyott a kerepesi temetőben, hanem egyszerű hársfák alá. Petőfi noha „Isten nélkül való rossz botanikus”-nak mondta magát, mégis elsőként észlelte, hogy az árvalányhaj mellett tenyészik „kék virága a szamárkenyérnek”. S így tovább – Moesz a régi Természettudományi Közlönyökben külön cikkeket szentelt a fentiek mellett Gárdonyi és Móra fáinak és virágainak.

Moesz GusztávAz író és a kertje – jellemző eset, mondja Moesz, amikor magának apró dolgozatocskája jelenik meg Brassó vizeinek mikroszkopikus növényzetéről, onnan kap elismerő levelet, ahonnét nem várja: Gárdonyitól. Gárdonyi szép kertet művelt, bár erről kevesebbet tudunk, mint a jól dokumentált Jókaiéról – kertjében, a folyosó tövében piros tulipánok nyíltak, hagymáit török földről hozta magával; voltak őszi és kajszi barackfái. Méhese is volt (akár Berzsenyinek a Kemenesalján, de Niklán is, aztán jóval később a tudós Fülep Lajosnak Zengővárkonyban) diófa és szilvafa díszlett, ribizlibokor, cukorborsó, liliom. Mákvirág. Hajnalka, szekfű és őszirózsa. Különben a jegenyefát szerette a legjobban –

„Sem árnyéka, sem gyümölcse, tudom, de van valami az ő egyedülvalóságában, fölemelkedettségében, ami tetszik nekem. Ha meghalok, azt szeretném, ha egy jegenyefát ültetnének a síromra. Nekem kedves az a gondolat, hogy egykor jegenyefa leszek és állok, mint éltem: magányosan, lombokkal folyton az eget nézve, nappal a felhőket, éjjel a holdat, csillagokat”.

image015Móra műveiben a szorgalmas botanikus Moesz 317 növényt számolt össze – tőle tudjuk, hogy Móra még természetrajz-földrajz szakos egyetemi hallgató korában írt egy dolgozatot „Népies növénynevek a Kiskunság flórájában” címen (76 kiskunsági növénynek adva meg népies és latin nevét). A „fák jelleméről” írt cikkében meghagyja, hogy sírjára ne követ, hanem nyírfát, „e titkokat álmodó fehér szűzet”. „Életének utolsó Szilveszter napján egy szál fehér orgonát vittek neki barátai, mert annyira szerette a virágokat. Úgy vette át azt az árva virágszálat, mintha régen áhítozott kincset kapott volna. Két tenyerébe fogta, az arcához emelte, mélyen magába szívta illatát, simogatta és mi dermedten, zavartan álltunk körülötte” írta emlékezésében egyik utolsó barátja.

A „lekötött kalóz” mindig tudja, hogyan kell visszaállítani a „kertet”. A rend iránti szenvedélyt. A metafora helyét, amely jelképpé és ideává válik majd Németh László gondolatrendszerében, még egészen fiatalon. A lekötött kalóz lényegében azt tudja, hogy soha nem szabad feladni semmit – halljuk, ahogy mondja:

Merj! A merészség a fene fátumok
Mozdíthatatlan zárait átüti
S a mennybe gyémánt fegyverével
Fényes utat tusakodva tör s nyit.

Ambrus Lajos író a blog állandó vendégszerzője

.

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

A lekötött kalóz (Berzsenyi Dániel) bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. angela1221 szerint:

    A sokszínű költő, Berzsenyi Dániel összes költeményét pdf formátumban innen is letölthetjük: http://goo.gl/tnsCq.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.