MEGKEDVELTEM EZT A bumfordi francia séfet. Árad belőle az a közhelyes francia bohóság, amit minden franciában kerestem, akivel a sors munkám során eddig összehozott, ám egyikben sem találtam. Asterix és Obelix kedélyessége helyett ellenszenves francia fölényességgel, fensőbbségtudattal és többnyire a helyi viszonyok mély lenézésével találkoztam. Chef Jean-Pierre már csak azért is kedves, mert nem látszik ilyennek.

Asterix és Obelix

A spenót és articsóka dip receptje kaján elégedettséggel tölt el, mert vajas rántással készül. Én magam csupán néhány ételt készítek rántással (azt is többnyire zsírral, olajjal), mert azokat az ételeket úgy szoktam meg, úgy kedvelem, ezért aztán már csak úgy is tudom elképzelni, így rántással lesznek ízletesek és autentikusak számomra. Édesanyám – aki kiválóan főzött – is így készítette őket, amivel körbe is értünk és a Ratatouille című filmhez is eljutottunk.

Moldova György Kossuth-díjas író és bloggertárs nyilatkozta egyszer régen valamelyik rádióban, hogy az édesanyja állandóan odakozmálta a bablevest. Azóta is – mondja ő – számára csupán a kozmás bableves íze számít igazinak és finomnak. Érthető és mély állítás ez, aminek a lényegét és igazságát sokak számára nem Moldova (nem is Proust), hanem a Ratatouille című film világította meg. A film már csak azért is zseniális, mert az összes aktuális 20. század végi gasztro-panelt összegyúrja. A filmben szereplő Anton Ego, akit a magyar származású Rónay Egonal azonosítanak, a modernkori gasztrokritikusok archeotipusa. Így kell ezt őszinte szívvel csinálni!

Ámde, térjünk vissza a spenót és articsóka diphez, hiszen ez az írás témája. Chef Jean-Pierre videója a nyelvet nem beszélő, ám főzni szeretők és tudók számára is egyértelmű lehet, azonban vázlatosan mégis összefoglalom a receptet, ami a videóval nyer végső értelmet.

  1. Vajat hevítünk serpenyőben;
  2. Apróra vágott hagymát adunk hozzá és dinszteljük;
  3. Lisztet adunk hozzá és világos rántást (roux) készítünk;
  4. A készülő rántáshoz  főzőtejszín kerül;
  5. Melegítés, kevergetés után csirke alaplevet keverünk a vajas, tejszínes rántáshoz és mintegy tíz percig, állandó kevergetés mellett főzzük;
  6. Sózzuk, borsozzuk;
  7. Hozzáadjuk a spenótot és a felaprított konzerv articsókát;
  8. Erős szószt, és citromlevet adunk hozzá, majd parmezánt és Pecorino Romano (vagy más juhtejből készült) sajtot;
  9. Folyamatosan keverjük., hogy a sajt szépen megolvadjon;
  10. Az így elkészített dipet tálba töltjük és már fogyaszthatjuk is.

Önkritikusan kijelenthetem, hogy ez a recept azért önmagában annyit nem ér, hogy jó szívvel reklámozzam, azonban  a fenti, tíz pontba sűrített lépéssorozat miatt mégis megéri a figyelmet. Ezen a tízpontos ösvényen haladva már a magad dipjeit is elkészítheted, vagy valami mást, izgalmasabbat, akár főtt hús és főtt burgonya mellé is.

Ez a divatosan „dip” erős rokonságban van a zöldszószokkal, amelyek már évszázadok óta kedvelt fogásai Európa különféle konyháinak, a germán erdőktől a portugál hegyekig.

Csíki Sándor♣