AZ ESZENCIA MAGAZIN korábban már közölt egy beszámolót a Szepsy István és Alkonyi László közötti feszültségről. A történet folytatódott és július 8-ai keltezéssel megérkezett Alkonyi László válasza is:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Bár a Szepsy István és köztem kialakult vitáról szóló cikküket azzal zárják, hogy a korrekt tájékoztatás hívei, mindeddig nem kerestek meg engem, hogy álláspontomat elmondhassam, és azt sem jelezték, hogy – személyemet illetően elfogult – írásuk megjelent. A cikkükről csak ismerőseim jelzése alapján szereztem tudomást.

Felhívom figyelmüket arra, hogy az Önök írásában számos ponton valótlanul és félreérthetően fogalmaztak, így tendenciózusan, egyoldalúan tájékoztattak az ügyről.”

Akonyi László levele teljes terjedelemben az Eszencia Magazin oldalán olvasható, itt.