„És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Egyiptomból a szolgálatnak házából; mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr; ezért ne egyetek kovászost.” (2 Móz. 13,3 Károli Gáspár fordítása)

A húsvét 2 milliárd ember legjelentősebb vallási eseménye. A feltámadás, az újjászületés, de a termékenység és a tavasz eljövetelének ünnepe is.

A Szó

Tanulságos a húsvét elnevezéseire egy pillantást vetnünk, mert a szó is tükre lehet a léleknek. Az európai népek többségénél a Húsvét szó a zsidó húsvét, a pészah alatt fogyasztott kovásztalan kenyérre, a pászkára, más néven maceszra utal. A szó a görög nyelvű Bibliafordítással vált elterjedtté és az ortodox egyház szóhasználatában egyszerre jelöli a húsvétot és az eredeti zsidó jelentéséhez képest radikálisan újraértelmezett „elkerülést” (pészah) a halálból az életbe, a földről a mennyekbe. A görög és orosz (Pascha), a spanyol (Pascua), a portugál (Páscoa), az olasz (Pasqua), a francia (Paques), a holland (Pasen), a svéd (Pask), vagy a norvég nyelv (Paske), de még a finnek húsvét szava (pääsiäinen) is arra a zsidó húsvétra utal, amelyet Jézus is ünnepelt és amelyen keresztre feszíttetett, majd harmadnapra feltámadt.

Egy másik csoportba tartozik a húsvét köznapi angol (Easter) és német (Oster) neve. Az angol Easter, mint azt Tiszteletreméltó Szent Bede (~672-735) közzétette, az angolszász tavaszistennő, Oestre nevéből ered. A német húsvét szó közvetlen névadója a tavaszi Ostara-ünnep, amiről a meseíró Jakob Grimm javaslatára a germán mitológia tavasz istennőjét is Ostara-nak nevezték el. E pogány istennők ünnepe a mezőgazdasági munkák kezdetét jelző tavaszi napéjegyenlőség idejére esik, miként az ókori Izraelben az aratás az ünnep másnapján kezdődött.

Az angol és német húsvét szavakban a felkelő Napra utaló „kelet” szótő („East”, „Ost”) is fellelhető. A nemzetek egy újabb csoportjánál a feltámadást megelőző „Nagy Éjszakára” történik utalás. Ilyen a szlovák Vel’ká noc, a cseh Velikonoce, vagy a lengyel Wielkanoc.

Húsvét

Aztán vagyunk mi… Húsvét szavunk sem ószövetségi múltra, sem pogány istennőkre, még csak a feltámadás éjszakájára sem utal, csupán egyvalamire: a húsevésre. Arra, hogy a nagyböjt után újra húst vehetünk magunkhoz.

• A 40 napos nagyböjtöt újraszámolva arra is rádöbbenhetünk, hogy a 46 naptári napig tartó böjt valójában 39 böjti napos, mivel a böjtöt torkos csütörtökön megszakították. A 39 nem szent szám, így nem is hallunk felőle, ám a 40 maga az „ünnepélyes teljesség”: 40 napig tartott a vízözön, 40 évig vándorolt a zsidó nép, 40 napig volt Mózes a Sínai hegyen, 40 napig böjtölt Jézus a pusztában, s a sort még lehetne folytatni.

Húsvét időpontjának meghatározása a nagyböjt kezdetének (hamvazó szerda) és pünkösd napjának kiszámolása miatt is fontos.

• Az első niceai zsinat (Kr.u. 325) határozata alapján húsvét napja a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő első vasárnap.

Ebben ma is egyetért a kettészakadt (1054) egyház római katolikus és bizánci ortodox fele, ám többnyire mégis eltérő eredményre jutnak, amit egyebek mellett az okoz, hogy az ortodox egyház a Kr.e. 46-ban alkotott Julius Caesar féle, a nyugati pedig az ennél pontosabb Gergely naptárt (1582) használja. Akad ugyan elvi megállapodás egy egységes számítás rendszerre (Aleppo, 1997), ám az egyházak között sem nagyobb az igyekezet a közös cselekvésre, mint a világi élet pártjai között, így minden maradt a régiben.

Nyúl, tojás, barka

Amiben a két egyház és hívők milliói maradéktalanul egyetértenek, az a gasztronómiai hagyomány. A húsvétnak szerte a világon a tojás és a tavasz istennő (Oestre/Ostara) szent állata, a nyúl a legelterjedtebb szimbólumai.

Mindkét pogány jelkép, a vehemens szexuális természetéről ismeretes nyúl és a petesejtet rejtő tojás a megtermékenyítésre, az újjászületésre utal. Ezek ma legalább annyira a modern húsvét, mint Jézus feltámadásának szimbólumai. A tojás piros színe Krisztus vérét (és a pogány tüzet) jelképezi. A tojás mellett a barkaág is jellegzetes húsvéti jelkép.

A Jeruzsálembe bevonuló Jézus elé terített pálmaágakra emlékeztet. A virágokkal együtt a barkaág is az asztal dísze. A húsvéti bárány Jézus („Isten báránya”) közismert szimbóluma. Ószövetségi előképe (többek között) az Egyiptomból való szabadulás előestéjén kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel elfogyasztott páskabárány. A bárány sütése nálunk is szokás volt, de az olcsóbb és hozzáférhetőbb sonka napjainkra kiszorította.

Kókonya

A húsvét vasárnapi mise fontos mozzanata a templomba vitt ételek, fonott kalács, kenyér, sonka, kolbász, tojás, torma, vaj, bor, stb. megszentelése. A magyar népnyelvben kókonya a neve a megszentelt sonka levében kifőtt tojásnak, de a középkorban az összes húsvéti szentelt hideg ételt ezzel a szóval jelölték. A témában gyakran idézik az 1518 körül keletkezett Sándor-kódexet:

„A kókonnya ünnönmaga Úr Krisztus, Isten és embör…”.

Erőteljes költői szimbolika, de a szerzőt igencsak elragadta a fantázia. A kókonyát a néprajztudomány a „bővelkedés jelentésű olasz „cuccagna”, vagy vallon „cocaigne” szóból vezeti le és hazai első előfordulását az 1500-as évek eleje tájára datálja. Ennél azonban minden bizonnyal évszázadokkal korábbi.

Cuccagna mitikus földje maga a tejjel mézzel folyó Kánaán, ahol a hegyek sajtból, a folyók borból vannak. Ez a gasztronómiai utópia a szegény ember paradicsoma. Talán nem véletlen, hogy ennek az olasz, angol, francia, német irodalomba és mesevilágba mélyen beivódott utópiának a nyomai megkopva bár, de nálunk éppen a böjt befejeztével bukkannak fel. Húsvéti kókonya szavunkban egy jobb élet reményének boldog földje üzen – a gasztronómia nyelvén.

Húsvéti bárány

(Kérdés: Mi az összefüggés az előbbi képek és a cikk témája között?)

Csíki Sándor♣