Három futam a Ság hegyről

AZ 1799-es ELSŐ magyar nyelvű földleírásban Vályi András tollából a Ság nevű települések élén van a mi hegyünk leírva tizennégy hasonló nevű puszta, szabad puszta, falu és mezőváros társaságában.

„Magyar falu Vas Várm. földes Ura Gr. Erdődy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Dömölkhöz fél mértföldnyire, Ság nevezetes hegye alatt; határja középszerű, borai jók.”


Ság hegye

Ság hegye, melynek „borai jók” – számomra olyan táj, mint valami ifjúkori emlék, amelyet cipelni a vártnál nagyobb és jelentősebb tehertételt jelent. Mert igaz ugyan, hogy nevezetes ez a hegy, ahogy Vályi is pengeti, és jelentős is, még őstörténeti irodalma is van, mint a legnyugatibb magyar bazaltkőzettel fedett tanúhegyek egyikének (a Somló és a Kis-Somló társaságában), de ahogy a frissen elillanó pára, a végképp eltűnő gyermekkori pillanat vagy a múló szerelem emléke, nekem valahogy leginkább a múltban létezik.

Pedig ma is szilárdan áll ez a 290 méter magas, valaha csodás, kalap formájú, leginkább a Badacsonyhoz vagy a Somlóhoz hasonlító bazalthegy. De még romjaiban, halodó poraiban is szőlőivel, nyárvégi illataival, pottyanó körtéivel és almáival, dzsungelbe-vadonba forduló kertjeivel a legnagyszerűbb panteisztikus impressziókat ébreszti fel.

4_170aHa rászánjuk magunkat és bejárjuk, gondoljunk választott vezetőnk szövegére, a pomológus és oenológus Entz Ferencére, aki országjárása során 1872-ben az akkor még ép, vagyis nem lebányászott sági hegyre érkezett és jelentést küldött a borkedvelő olvasóknak. „A sági hegy kiégett vulkán lapos tetővel, a mely mintegy 40 holdnyi lapos tért képez; lejtői mintegy 900 holdnyi szőlővel építvék be, melynek a nyugat-északi s nyugoti része a mesteri, a nyugot-déli a kápolnai, s délkeleti a sági község kezén van; északra kevés a szőlőültetvény.”

Nos, a kontraszt éles – a távolság Entz idejéhez képest feltűnő: a 900 holdnyi szőlő és a 40 holdnyi lapos tér örökre eltűnt.

Először is e nagy kiterjedésű, lapos és tágas hegytetőt, a magyar természetvédelem legnagyobb dicsőségére, jó ötven év szívós munkájával sikeresen lebányászták és ma már nem az, ami – volt. A tetején mini Grand-kanyont idéző módon egy különös aurájú kráterben, mint valami örökre szunnyadni készülő óriás kihűlt gyomorredőiben sétálgathatunk – amerikai kommerszfilmesek rendeztek itt jó pénzért egzotikus sci-fi felvételeket, szintén a hazai természetvédők nagyobb dicsőségére.

Az első romlás

A Ság első romlása ez. Brutális lebányászását a két háború közti természetvédők, így Kaán Károly is csupán konstatálni tudták, megakadályozni nem. Legföljebb elrettentő például állítani, hogy megálljt parancsoljanak az épp akkor beinduló (és szerencsésen felhagyott) badacsonyi kőbányászatnak. Csekély vigasz itt, hogy ami számunkra gyógyíthatatlan, beforratlan tájseb, annak a geológia tudománya tapsol.

Mert egy nagyszerűen tökéletes természeti alakzat ugyan végleges tér-roncsolást kapott, ám az ötmillió éves vulkán működését a tudomány ezen a helyen szemléletesen demonstrálhatja: példás vulkáni feltárásai révén nyugodtan rátekinthetünk a kis magyar vulkanológiára. A születés fázisait ugyanúgy tanulmányozhatjuk, mint a lávaömlés történetét, a tufagyűrűkre rátelepülő lávakőzetet, a kettétört bazaltsalak fröccskúpjait vagy a tufagyűrűk váltakozó rétegeit. S persze a Ság hegy páratlan talajszerkezetét is, amely váltakozó mértékben, néha egészen vékonyan fedi be hegyet, s amely a somlói szőlő-terroir utánozhatatlan mineralitását adja. Maga Entz is beszél erről, hisz bejárása során végigkóstolta a legjobb sági borokat: „jó fekete föld, de jobbára apró köves agyag, mely mint vulcaincus bazalt kövületek elmállásának eredménye, a szőlőtőkét felségesen táplálja”.

A második romlás

Ság második romlásaként írom le, hogy a plató után eltűnése után eltűnt a 900 holdnyi szőlő is – ma már legfeljebb 100-120 hektárt művelnek. A második háború után, de különösen a múlt század hetvenes éveiben végzetesen elaprózódtak a szőlőbirtokok, rengeteg irtózatos építészeti megoldás született; a késői Kádár-kor idomtalan emeletes beton-építményekkel és tákolmányokkal szórta tele a hegyet. Oly annyira, hogy ma már rá sem lehet ismerni öreg fényképek alapján a régi, kitűnő és egységes hegyoldalakra. Sok helyen kivágták a szőlőt és inkább üdülőket, semmint pincéket építettek az ország egyik legjobb és legértékesebb szőlőhegyére.

Mert a sági bor Vas megye legféltettebb kincsei közé tartozott, de nemcsak a vármegye címerpajzsára rajzolták fel, mint a vármegye egyik legismertebb termékét, Bismarck kancellár is rendelte, az angol királyi ház és Vilmos császár fogyasztotta, patikákban árulták, mert feltűnően magas savtartalma (8-9 g/l) miatt természetes módon csökkentette a vesekő-képződés veszélyét. És persze ez a markáns savgerinc hosszú ideig képes is egyben tartani autentikus, de harmonikus borát – a régi öreg vincellérek szerint a somlai-sági-kissomlai borok csak 5-6 éves korukban érik el csúcsformájukat.

JuhfarkA Ságon, akárcsak a Somlón vagy Kissomlón, elsősorban vegyesborokat készítettek a filoxéravész előtti időkben – Entz fajtajelentései a Szegszőlő (Szigeti vagyis Furmint), a Mezőföldi (Bajor vagy Fehér góhér), a fehér szőlő (Lisztes fehér vagy fosóka), Juhfark és a Sárfehér (Szagos Sárfehér) favorizálását rögzítik, mint a „legnagyobb elterjedésű” fajtákat. Én szinte mindent igazolok százharninc év távolából is: van Szegszőlőnk és bora fölséges, van Juhfarkunk és szép, van Sárfehérünk és különlegesen egzotikus. Góhérünk és Lisztesünk meg még csak harmadévesek, de kóstolhatók lesznek. Persze mára radikálisan kicserélődtek a szőlőkkel együtt a régi fajták is és végiggondolatlan fajta-kavalkád található itt is és a hegy is dzsungelesedésnek indult. De nemcsak a Ságon, hanem mindenfelé az országban; ahol az utóbbi tizenöt év nem volt képes a borászat jótékony tájformáló hatását éreztetni.

Válaszúton

A Ság voltaképpen az utóbbi száz-száztíz év harmadik válaszútja elé érkezett – de tapasztalatom szerint csak kevesen érzik át és értik a kérdés mélyén rejlő komolyságot. Haladni vagy megszűnni? Hovatovább a hegy egész szőlészeti-borászati funkciója forog veszélyben. Nemrégiben egy nagyon tekintélyes és a táj visszaformálásáért is küzdő országos hírű borásznak a legőszintébben azt mondtam, hogy amennyiben én „helyzetbe” kerülhetnék (vagyis akadna rá elég pénzem) és ha az ország bármelyik területéről választhatnék, nem Tokajt, nem Somlót, nem is Villányt vagy Szekszárdot választanám. Nem a sztárokat.

Legszívesebben egy négy-öt hektáros egybefüggő birtokot a Ság hegyen telepítenék. És beültetném öreg, aprófürtű olaszrizlinggel, amelyet pár éven belül bemérhetnénk és bizonyíthatnánk, milyen nagyszerű adottságokkal és potenciállal rendelkező termőhely is ez a klasszikus bazalthegy.

Mert a Ság hegyet nem ismerik. Nemhogy a szakma, de a közvélemény sem. A borszerető publikum sem, hisz az egész hegyen alig találni palackozott tételeket és a birtokméretek is alkalmatlanok a komolyabb bemutatásra. (Akárcsak az én hegyemen, a szomszédos Kis-Somlón.) Annak ellenére gondolom mondom így, hogy elsősorban Fehér Tamás öreg barátom, de néhányan mások is szép és versenyképes, sőt meglepetéseket ígérő borokat termelnek, melyeknek java részét kóstoltam. De az elmúlt években semmilyen nagyobb arányú telepítés, mozgás nem indult el – ellentétben a borvidék vezérhegyével, Somlóval, amely leginkább a látványos munkát végző Kreinbacherék, de mások révén is az ország egyik legmegmunkáltabb, legkiépítettebb szőlőhegye lett. Ságnak is sürgősen követnie kellene nagyobb testvérét – maga után húzva a legkisebbet, a Kis-Somlót is. És akkor a Ság nemcsak egy régi álom szinonímája lenne valami hősi múltból és a vulkáni idők idilljéből, hanem perspektívikus jelen idő is.

Ambrus Lajos író, a blog vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai, Irodalom
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Három futam a Ság hegyről bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Ságról szólnak a hírek… – TarkaSág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.