Kogutowicz és Vályi

AZT ÍRJA KOGUTOWITZ Károly az 1936-os Dunántúl és Kisalföld írásban és képben című könyvében, hogy a magyar irodalomban addig senki nem írta meg a magyar tájak földrajzát. Született is egy nagyszabású, remek képanyaggal elkészített kétkötetes munkája, amelyet csak ajánlani lehet az érdeklődőknek, bár az első kiadás óta nem jutott eszébe senkinek újra kiadni.

288

 

Kogutowicz Károly és Vályi András

kkKogutowicz korszakos könyvének van egy gyakran idézett, ám annál kevésbé olvasott magyar nyelvű forrása: Vályi András „királyi magyar universitásbéli professzornak” 1796 és 1799 között Budán, három kötetben megjelent munkája. A Magyar országnak leírása. És ez Kogutowicz legelső magyar nyelvű forrása is – „mellyben minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, faluk, Puszták; uradalmak, fábrikák, huták, hámorok, savanyú, és orvosló vizek, fördőházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyó vizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak hollétek, Földes Urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbeli tulajdonságaik, a’ betűknek rendgyek szerént feltaláltatnak.”

Erre a lexikonra régóta és reménytelenül fájt a fogam: a 2006-os könyvhéten viszont a magam szenzációjaként hozzá is jutottam. Tudtam már fakszimile kiadásáról, hiszen egy kiváló felföldi, közelebbről somorjai (régi Pozsony megyei privilegizált mezőváros) könyvkiadó, a Méry Ratio még 2003-ban mind a három kötetet meg is jelentette. Beleolvasván a pompás (és nem olcsó) ajándékba, úgy látom, ha valaki kalandvágyó és elvetemült férfiú az ismertebb Fényes Elek vagy a Hunfalvy János leírása előtti Magyarország tájföldrajzát óhajtaná maga elé vizionálni, akkor leginkább ezekbe a Vályi-kötetekbe ugorjon fejest. Mert ez még a csodás birkanyájak és ökörcsordák, a tágas puszták és ligetes erdők, a szőlőkbe burkolt kisvárosok és a delizsánc, az ősmocsarak, az ősnádasok és az őserdők kelet-európai országa – Csokonai Alföldje, Berzsenyi Dunántúlja, a peleskei nótárius Budája. Megelőzvén a búza és a kukorica és a cukorrépa világsikerét a tanyák és modern majorok előtt vagyunk, a szabályozott folyóvizek és az erdők kiirtása előtt, a sakktáblaalakú újvárosok, a nyugat-európai fényben csillogó székesváros előtt, vagy a gyárkémények és a vasutak Ausztriával versenyre kelő világa előtt. Ősvilág, ahol minden romlatlan természeti elem együtt van és szinte középkori tájföldrajz – többek közt nemes szőlők mindenfelé, merthogy addig művelték a szőlőt, ameddig a növény képes volt megélni.

valyi-1

Vályi (1764–1801) rendes tanár-ember volt: Kazinczy kollegája Patakon, aki, írja róla Kazinczy „1790-ben pápistává leve, hogy Batthyány cardinalis védelme alatt a pesti universitásnál a magyar nyelv professora lehessen”. E minőségben és Batthyány pártfogásával meg is írja nagy munkáját.

Mit sorol föl leírásában? Mindent, ami létezik, s amire választ kapott. (Kérdőíveket küldött ki több fordulóban a vármegyékhez, alázatos kérésekkel, segítenék őt vállakozásában.) A végeredményben mindenki kedve szerint tallózhat – keresheti faluját-városát-ükszülei családtörténeti színhelyeit. A régi királyi Magyarországot (a nagyobb települések részletes históriájával), Erdély nélkül – ahogy ez a mellékelt „földképen” is jól látható. Orsovától északra fut az „egy haza” határa, át a Maroson. Viszont Margitánál keletre térül, majd az ismert Máramaros-Bereg-Zemplén-Sáros-Szepes-Liptó-Árva-Trencsén-Pozsony vonalon Dévényig szalad, hogy a stájer határon Varasdig tartson, majd a Dráván-Dunán Újvidéken, Palánkán át Orsován zárja a kört. Található viszont a lexikonhoz mellékelt Vályi-mappán egy magyarázó jel, amely legelőször keltette föl érdeklődésemet: közvetlenül a „Postahely” neve mellé tették. „Híres bor” – és a három kötetben szinte minden lapon szerepel valamilyen szőlőhegy; csak „Szőlős” nevű helységből akad tizenkilenc, s akkor nem számoltam a hegyaljai Szőlőskét (ma Szlovákia), ahol különben a legnagyobb szőlőművész, Mathiász János vincellérkedett a filoxéra-vész idején.

A Vályi-lexikon időtlen leltár – benne van az én életemnek is szinte minden színetere. Hogy csak a „csávolyi Félsavanyúról” beszéljek, amely ifjúkorom háromemberes homoki itala volt szegedi egyetemista koromban; erről a Csávolyról azt írja Vályi, hogy „szőlei termékenyek, de selejtes borokkal fizetnek, ’s alig lehet fél esztendeig is tartani” – erre a megállapításra egyetemista társaimmal kóstolgatás közben, anno, jókat bólogattunk volna. Dédapám Pozsony melletti szőlőjéről így szól: „Bazin bora nevezetes, ’s jó esztendőkben aszszú szőlő borokat is készítenek némelly lakosai, mellyet az idegeneknek jó áron szoktak eladni”. Szülővárosom Gyula leírásában nem felejti el megemlíteni, hogy „tekenős békás tavak is vagynak itten”. Meg hogy „szőlei termők”. (Tudom, mert Vályitól vagy százhatvan év távolságban sokat kapálék az egyikben.)

haz004

S ha a híres borvidékeket tallózom, Bodrogkeresztúrnál (a 29 Keresztúr nevű helység közül) azt írja, hogy „szőlőhegyei szépek, mellyek közzzül némellyeken tsak nem az egész hegy allyán a’ legjobb bor terem”.

Tarcalnál már felsorolja a jobb termőhelyeket, melyek közül manapság nem egy a dűlőszelektált tokaji borok címkéjén köszön vissza: „Tserfás, Kócsag, Szarvas, Turzó, Lajstrom Szilvölgy, Deák, Királymáj, Agyak, Tsuka, Bigó, Czeke, Mandolás”, a tállyaiak közül: „Patots, Dongó, Hegyes, Bányász, Hasznos, Bohomálya, Tökösmál, Remete, Sas, Nyerges” stb.

S ezt teszi Tolcsván is. A nyugati Rusztról azt írja, hogy „Lakosai többnyire Németek lévén, jobbára szőlőmívelésből élnek. Boraik a’ Sopronyiakhoz hasonlítanak, és az Országon kívül is híresek.”

Tihanynak „szőleje meglehetős bort terem”, Szekszárd „veres borai híresek és külső Országra is elhordatnak”. Villánynak „jó bora, ízére nézve a’ Ménesivel megegygyez; tsinálnak veres asszú szőlő bort is, mellynek akója 8. és több aranyon is árúlkodik”.

És így tovább – szinte minden lapon van nem csak oenológiai érdekesség. Külön szócikket szentel a füredi savanyúvíznek; aztán Eperjesnek „savanyú vize is nevezetes”, miként a máramarosi Szaplonczáé is. Vagy Pöstény híres „fördőjét” említi, „mellynek külömbféle nyavalyákban hathatós foganattya van”.

22

De hát nem csak szőlészeti vagy balneológiai mappa Vályi lexikonja, hanem etnográfia, história, gazdaságtörténet és némileg statisztika is – mivel azonban a birodalmi statisztikákhoz nem fért hozzá, örök magyar tudóssors, kénytelen volt egyedül ellátni egy egész tudományos műhelycsapat minden munkáját. (Beutazta Magyarországot, mappát készített, írt, jegyzetelt, kérdezett, levelezett.) S közben persze, ez is régi szép szokásunk, „sok emberi konkolyok akadályozták”. Végtére is „vajmi kevesen reménylették a’ Hazában, hogy ez a’ munka szerentsésen el fogna végződni”. Ám a szorgalom és a honszerelem átsegítették a bajokon: Bél Mátyás latinul írt dolgozatai után ő tett a legtöbbet a XVIII. századi Magyarország megismerésében. A mindössze harminchat évet élt Vályit és magyar nyelvű munkáját azonban elfelejtettük – ideje ébredésének. 

Ambrus Lajos író, a blog vendégszerzője

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Ambrus Lajos írásai
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Kogutowicz és Vályi bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Der Alte szerint:

    Somlóval kapcsolatos írásokat keresve, találtam Ambrus Lajos írására, és abban egy különleges sorra: „az élet legnagyobb ajándéka = a bölcsesség derűje.” Vajon jut –e, ennek az ajándéknak egy morzsája nekem is?
    Köszönetképen ajánlom, a http://www.civertan.hu weboldalt (klikk:>Magyar> fotóarchivum), és annak szerzőjét, László Jánost, aki közel hetvenezer légi felvétellel tudná gazdagítani a portált.

  2. Csíki Sándor szerint:

    Köszönöm a tippet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.